Nemcsak vállalatok dolgoznak részlegenként elkülönített költségvetési keretekkel, egyénenként, mentálisan is ilyeneket használunk. És nem vagyunk tudatában annak, hogy sokszor rossz pénzügyi döntéseket hozunk azzal, hogy mindenáron ragaszkodunk hozzájuk.
Nagyszüleink idejében megszokott dolog volt, hogy szó szerint felosszák a havi pénzt. Én gyakran láttam befőttesüveget, ami a bankszámlát vagy a széfet helyettesítette. Volt befőttesüveg rezsi cetlivel, kaja cetlivel, autó vagy közlekedés cetlivel, sőt gyerek és szórakozás cetlivel is. A befőttesüveg hivatalosabb változata az ún. borítékoló rendszer. Az elv ugyanaz, csak borítékkal. Nagyon népszerű volt még az 1970-es évek után is, amikor elkezdtek megjelenni a hitelkártyák. Vicces nem? Elképzelni, ahogyan álltak az üvegek felcímkézve bennük a havi költségvetéssel. De tudod mi a legviccesebb? Hogy nagyszüleink valamit nagyon tudtak. Mert az agyunk a mai napig így csinálja. Csak annyi a különbség, hogy már nem használunk hozzá üveget.
Aki már dolgozott nagy szervezetben, tudja, hogy ez hasonlóképpen működik ott is. Minden részlegnek megvan a maga költségvetési kerete, és ezen belül szabják meg az egyes kategóriák költséghatárait. A klasszikus közgazdaságtan nézőpontjából már itt jön az első probléma: a pénz helyettesíthető, bármire is fordítjuk. De az agyunk szerint nem? Cégeknél gyakran előfordul például, hogy ha elköltik a marketingosztály hirdetési keretét, de marad a PR büdzséből, az semmit nem jelent – illetve csak annyit, hogy a PR nem költötte el a büdzsét. De még véletlenül sem kapja meg más az így maradt pénzt. Az nem arra volt.
Félreértés ne essék, a költségvetési keretek ésszerűek és fontosak egy szervezet életében, csak működés közben sokszor elvesztik eredeti céljukat és gyakran akadályozó tényezővé válnak a valós problémamegoldásban és üzleti növekedésben. Pedig a pénzt úgy kellene elkölteni, hogy a lehető legjobban szolgálja az adott vállalat céljait. Ebben biztosan mindenki egyetértene, bárkit is kérdeznénk meg a vezetőségből.
Ezek a költségvetési szabályok annál szigorúbbak, minél kisebb a kassza. Ez persze logikus. Ha nincs elég pénz, jobban odafigyelünk arra, hogy mire költünk. Egy kísérletben Chip Health és Jack Soll pszichológusok azt találták, hogy az egyetemisták zöme heti szinten költségvetési kereteket különített el magának szórakozásra, kosztra, stb. De amint vége volt az egyetemnek, és dolgozni kezdtek, lazítottak ezeken a kereteken. Érdekes viszont, hogy a külön területekre szánt pénz számukra sem volt behelyettesíthető.
A kutatók két csoportra osztották az egyetemistákat. Az egyik csoport tagjait arra kérték, képzeljék azt, hogy már elköltöttek 50 dollárt egy kosármeccsre, a másik tagjainak azt, hogy megbírságolták őket 50 dollárra. Eredmény? A kosármeccsnézők jóval kevésbé voltak hajlandók pl. színházba menni, mint akiket megbüntettek, valószínűleg azért, mert már kimerítették a szórakozásra szánt mentális költségvetési keretüket.
Amikor a befőttesüveg becsap
Justine Hastings és Jesse Shapiro kutatók azt vizsgálták, hogy hogyan változik az egyes benzinfajták iránti kereslet a benzin árának csökkenésekor. 2008-ban hozzávetőlegesen 50%-kal zuhantak a benzinárak Amerikában. Mit várnánk a közgazdaságtan racionális modellje alapján? Ha pl. 400 Ft-ról 200 Ft-ra zuhanna a benzin ára, akkor egy család havi benzinköltsége a felére csökkenne, az így keletkezett pénzt pedig logikusan félretehetnék, vagy egyéb hasznos dologra költhetnék.
Ez lenne a racionális. De nem ez történt. Valami miatt az emberekben az él, hogy minden kocsiba jobb a jobb minőségű benzin (ami azért valójában nincs így). A fogyasztók 14-szer magasabb arányban váltottak drágább, magasabb oktánszámú benzinre ahelyett, hogy megtakarították vagy másra költötték volna a pénzüket. Nem vettek több élelmiszert vagy más alapvető dolgot, hanem jobb minőségű benzint. Hogy miért? Mert az a pénz a benzinre volt elkülönítve a fejükben.
Egy további példa az emberek vagyonkezelése. Ha például takaréknak nevezzük az egyik folyószámlánkat, biztosak lehetünk abban, hogy nehezebben és vonakodva fogunk hozzányúlni ahhoz a számlánkhoz. Emberek gyakran egyszerre vesznek fel magas kamatlábú hitelt és váltanak ki hitelkártyát, miközben nagy összegeket helyeznek el alacsony kamatozású takarékszámlákon. Miért? Mentális címkézés. Ha mégis hozzá kell nyúlniuk a takarékszámlához, akkor is a lehető leghamarabb visszateszik a számlájukról kölcsönvett pénzt, nehogy “rosszul süljön el hosszútávon”. Ezt sok mindennek lehet nevezni csak racionálisnak nem. Hasonló a helyzet egyéb hitelek esetében is.
A mentális költségvetési keretek használata mind családi, mind céges környezetben segíthet egy egészséges és működő pénzügyi terv kidolgozásában, akár befőttesüveget használunk, akár takarékszámlát. Ám ezeknek a kereteknek a használata olykor helytelen döntésekhez vezethet, ha túl szigorúan ragaszkodunk hozzájuk. Képesnek kell lennünk rugalmasan kezelni őket, ha nem az előre eltervezett módon történnek a dolgok, például felmerül egy váratlan kiadás vagy váratlan bevételhez jutunk, ami lehet, hogy nem illik bele a rendbe.
Képletesen: nem biztos, hogy mindig a befőttesüveg mérete a legjobb eszköz a helyes pénzügyi döntés meghozatalához. Például, amikor recesszió idején úgy ítéljük meg, hogy most jött el az idő, hogy jobb benzint vegyünk a kocsinkba spórolás helyett. Szóval csak óvatosan.
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
