Az új év mindig remek lehetőség, hogy felmérjük, merre tart a cégünk, karrierünk, hogy számba vegyük, milyen hibákat követtünk el, min kell változtatnunk a jövőben ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Ezt teszi az amerikai Forbes egy külsős szerzője, Chris Myers is, aki 24 évesen alapított céget, tehát szinte gyerekként lett felelős vállalkozó és főnök. Idén is követett még el hibákat, de állítja: sokat tanult belőlük. Tanulj belőle te is!
2017 egy vad év volt, tele hatalmas magasságokkal és mélységekkel – írja Myers -, azt hiszem, ez volt a cégem történetének eddigi legkomolyabb változásokkal járó éve. Bizonyos régi termékeinket kifuttattuk, összeolvadtunk egy másik céggel, iparágat váltottunk, elvágtunk üzleti szálakat, elbocsátottunk és felvettünk embereket, újratőkésítettük a bizniszt, és csupa új terméket dobtunk piacra. Mindeközben én, mint CEO, startup-alapítóból egy komplex, többcsatornás cég vezetője lettem. Ilyen sűrű 365 napban könnyű elveszíteni a perspektívát – ezért is veszem sorra a hibákat, amiket elkövettem, és osztom meg a nagyvilággal, hogyan fogom megoldani az így felmerülő problémákat 2018-ban.
Hiba #1: Miközben bátorítani akartam a csapatomat, elengedtem a kezüket.
Amikor társammal 24 évesen megalapítottuk a BodeTree-t, egyetlen dolog volt, ami elárulta a tapasztalatlanságomat: az arroganciám. Akkorra már úgy éreztem, hogy megérdemlem a sikert, és mindent tudok a vezetésről, amit kell. A valóságban azonban, amikor emberek menedzselésére került a sor, úgy viselkedtem, mint elefánt a porcelánboltban (vagy inkább mint bika a kínai üzletben). Ráerőltettem a véleményemet másokra, nem hallgattam meg a kritikákat, és magas lóról diktáltam a terveket.
Nem jött be.
Sokkal tartozom a társamnak és mentoromnak, aki végül kirángatott ebből, és segített megértenem a módszerem hibáit. Onnantól kezdve a vezetői stílusom sokat finomodott, hallgatni kezdtem másokra, engedtem, hogy vezessenek. De aztán, ahogy az az életben lenni szokott, amikor az inga valamelyik irányba túlzottan kileng, a problémák gyarapodni kezdtek.
A sűrű előző évben mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy az átmenetek és az integráció gördülékenyen menjenek. Arra jutottam, hogy a legjobb, amit ennek érdekében tehetek, ha felemelem a kezeimet, és ezzel bátorítom a vezetőimet az önállóságra. A baj csak az volt, hogy ezzel nem bátorítottam őket.
A bátorítás, felhatalmazás, arról szól, hogy megadod az embereknek az irányvonalakat, a felelősséget, és az erőforrásokat a csapat céljainak eléréséhez.
De hátradőlni és hagyni, hogy mindenki a feje után menjen, na az senkinek sem segít. Valójában ez csak még több frusztrációt okoz.
A 2018-as célom tehát, hogy helyreállítsam a vezetői egyensúlyt: újra a csapatom vezetőinek coach-ává és koordinátorává kell válnom. Része leszek minden lépésnek, támogató és bátorító leszek, és számíthatnak rám az embereim.
Hiba #2: Hagytam, hogy a bennem dúló stressz és kétségbeesés ráüljön a cégre.
Egy vállalat vezetői meghatározzák annak hangulatát. Ahogy ezt írom, előttem van egy lista két oszloppal. Az egyik oszlopban azokat a pozitív és izgalmas lehetőségeket soroltam fel, amelyek előttünk állnak. A másik oszlopban viszont azokat a kihívásokat, amelyek megrémítenek. Nekem, mint vezetőnek, választanom kell, hogy melyikre fókuszálok.
A változás és a stressz kéz a kézben járnak, és a mi szervezetünkben bőven volt változás tavaly. Tavaly engedtem, hogy az aggodalmaim elmossanak engem és a céget. Félelmeim átragadtak másokra, és így aztán önbeteljesítő jóslatként működtek. Szerencsére, a dolog fordítva is működhet: ha a pozitív dolgokra koncentrálunk, csodás módon pozitív dolgok történnek velünk.
Éppen ezért mindig figyelni kell arra vezetőként, hogy mi magunk milyen hangulatban vagyunk. Én személy szerint 2018-ban kontrollálni akarom az érzéseimet, és az előttünk álló jó dolgokra akarok fókuszálni. Tudom, hogyha a fény felé tartok, akkor a csapatom is arra fog.
Hiba #3: A hosszú távú stratégiára koncentráltam, és közben szem elől tévesztettem a rövidtávú taktikát.
Pénzügyi és stratégiai háttérből jövök, így aztán hajlamost vagyok mindig a “big picture-t”, az összképet nézni. A társammal mindketten gyorsan tudunk dönteni, de aztán a taktikai részletekre nem fordítunk elég figyelmet. És a stratégia nagyszerű dolog, de taktika nélkül semmit sem ér, az ördög a részletekben rejlik. 2018-ban figyelni fogok a hosszabb távú terveinkkel kapcsolatos napi dolgokra, miközben a társam az egyik szemét a jövőn tarthatja.
Tovább előre!
2017 érettebb vezetővé tett. Végre megtaláltam az egyensúlyi pontot, amit olyan régóta kerestem. A cégem kinőtte magát, és egy sokkal komolyabb vezetőt igényel. Azzal, hogy számba vettem a hibáimat, megtettem az első lépést, hogy olyan főnökké váljak, amilyenre a szervezetünknek szüksége van.
Nem tudom, mit tartogat 2018, de az biztos, hogy én nem a múlt hibáin fogok rágódni.
