Mindenkivel előfordul, hogy összesűrűsödnek a feladatok, de elég betartanunk pár alapelvet, hogy visszaszerezzük az egyensúlyt.
Ha utálod a munkád, az kihat a magánéletedre is. De ha a szereted és túlzásba viszed, azzal is könnyen átbillenhetsz a ló másik oldalára. Mindenki életében előfordulnak sűrűbb időszakok, és a fokozódó nehézségek közepette nem vesszük mindig észre időben, mennyire elvesztettük az egyensúlyt.
Szerencsére nem túl bonyolult tenni az ügy érdekében, elég betartanunk pár alapszabályt.
A Forbes.com külső szerzője, Ashley Stahl munkakeresőket segít a céljuk megtalálásában, és ehhez kapcsolódóan foglalta össze azt az öt lépést, amit fontosnak tart ahhoz, hogy az ember kiegyensúlyozva tudja élni az életét a munka mellett.
- Tanulj meg elengedni bizonyos dolgokat
A tökéletességre való törekvés, és a kényszeres megfelelési vágy csakis kudarchoz vezethet. Tanuld meg, hogyan mondj „nemet, amikor szükséges, és hagyd el azokat a szokásaidat, amiktől feleslegesen stresszelsz. Így több időd marad az igazán fontos dolgokra.
- Szabj határokat a munkában, és próbáld ezeket nem átlépni
Sok munkahelyen van lehetőség a flexibilis munkabeosztásra, viszont ez azt is jelentheti, hogy napi 24 órában készenlétben kell lenni.
Ülj le a főnököddel, és próbáld megfogalmazni a te elképzeléseidet, állíts fel szabályokat az elérhetőségeddel, a túlórákkal kapcsolatban.
Ha megegyeztetek a munkaadóddal, hogy mit vártok el a másiktól, sokkal kevesebbszer fog előfordulni be nem tervezett túlórázás.
- Oszd be az időd
A nap végén foglald össze, hogy mivel töltötted az időd. A napod melyik részei voltak a legtermékenyebbek? Előfordult, hogy valami olyannal töltötted a napod, ami nem tett hozzá semmit? Ha igen, hagyd el ezeket a tevékenységeket.
Túl értékes az időd ahhoz, hogy ilyenekre fecséreld.
- Legyél önző a magadra fordított idővel kapcsolatban
Nem tudod kihozni magadból a legtöbbet, ha fáradt vagy. Még akkor is, ha úgy érzed, teljesen be vagy táblázva,
muszáj magadra is időt szakítani.
Menj el például az edzőterembe! A mozgástól beindul az endorfingyártás a szervezetben, ettől pedig boldogabbnak érzed magad. Vagy próbálj meg meditálni legalább fél órát reggelente, hogy oldd a feszültséget és az idegességet, de akár a tévénézés lefekvés előtt is segíthet abban, hogy ellazulj.
- Kérj segítséget
Boldogabbak és sikeresebbek vagyunk, ha minket támogató emberek vesznek körül. Ha el vagy havazva, ne félj hozzájuk fordulni segítségért: kérj meg egy kollegát, hogy segítsen be neked. Próbáld meg tudatosítani magadban, hogy
az, ha segítségre szorulsz, nem gyengeség, néha egyszerűen túl sok a feladat.
De azt se felejtsd el, hogy kik voltak azok, akik kisegítettek – amikor ők lesznek hasonló helyzetben, viszonozd a segítőkészséget.