6
Craft
A Craft egy újgenerációs, már kifejezetten érintőképernyős eszközökre fejlesztett dokumentumszerkesztő megoldás. A céget a Distinctiont alapító Orosz Bálint indította, aki harminc évesen ugyan befektetőnek állt, de nem sokáig bírta saját projekt nélkül. Előző cégét exitig vitte, a skót Skyscanner vette meg, az innen szerzett kapcsolati tőke most mint befektetőt segíti. A Craft befektetőihez nemrég az igencsak jó nevű Creandum is csatlakozott egy friss, nyolcmillió dolláros kör élén. Egykori alapítótársa a Distinctionből, Kapui Ákos ma már a Shapr3D fejlesztési alelnöke.
„Az elvárás az, hogy ebben a mentalitásban menjünk előre: a rizikókat ne elkerüljük, hanem álljunk bele.”
Alapítók: Orosz Bálint
2019
Irodák: Budapest
Bevont tőke: 2,7 milliárd forint
Befektetők: Gareth Williams, A3 Ventures, Inreach Ventures, Creandum
Forbes_magazine_april
A teljes listát és a startupjelentést az április magazinban találod
Elolvasom
1
Bitrise
„Válságok eddig is voltak – de gondolj bele, mindig voltak, akik ezekből a helyzetekből nyertesen kerültek ki.”
Részletek
2
Shapr3d
„Ha változik a világ, az mindig beindítja az innovációt, a gondolkodást.”
Részletek
3
Scipher Medicine
„Nálam a laborban nincs olyan munka, amiben személyesen ne vennék részt, ne izgatna, vagy ne találnám tényleg fontosnak.”
Részletek
4
Turbine AI
„Akkor tudjuk maximalizálni a cégértéket – és ezzel párhuzamosan a beteghasznot is – ha képesek vagyunk az ötleteket a klinikai kutatásig vinni.”
Részletek
5
Új
Menten AI
„Kulcsfontosságú lesz, hogy olyan céget építsünk, ahol az emberek átérzik a küldetésünket, hogy részesei lehetnek egy nagy kihívás megoldásának.”
Részletek
6
Új
Craft
„Az elvárás az, hogy ebben a mentalitásban menjünk előre: a rizikókat ne elkerüljük, hanem álljunk bele.”
Részletek
7
Aimotive
„Gyártókapacitás nem kell, mi az intellectual property-t adjuk. Ez a modell logikus, ez mutathatja a jövőt.”
Részletek
8
SEON
„Világszínvonalú csapattal, világszínvonalú terméket fejlesztve demokratizáljuk az online csalásmegelőzés piacát.”
Részletek
9
Kinepict
„A technológia a kinetikus képalkotás elvére épül, több röntgenkép egymás utáni sorozatából származó adatgyűjtésből és elemzésből áll.”
Részletek
10
Recart
„Egyszerűen gyorsabban kell menni előre és fejleszteni, mint ahogy másolni tudnak minket.”
Részletek
11
Publishdrive
„Azt jelenti, hogy fel kell venni a kesztyűt, jobban fel kell készülni és sokkal többet kell letenni az asztalra.”
Részletek
12
Bitninja
„Olyan partnereket keresünk, akiknek megvan a tapasztalata ahhoz, hogy megvalósítsuk a víziónkat: biztonságosabbá tenni az internetet.”
Részletek
13
Barion Payment
„Sokkal jobb egy 100 millió dolláros cég 2,5%-át tulajdonolni, mint 30%-ot egy 3 millió dollárosban.”
Részletek
14
Új
Prefixbox
„A cégeket nem megveszik, hanem eladják.”
Részletek
15
Új
B-cube
„Az irány, amerre tartunk, olyan tudást igényel, ami jelenleg túlmutat rajtunk.”
Részletek
16
Új
Poliloop
„Szerintünk az a furcsa, ha valaki nem próbál meg tenni valamit a környezetvédelemért.”
Részletek
17
Zippsafe
„Nem aludtunk sokat, és tényleg nehéz időszak volt, életem legnehezebb két hete azóta is, de bennünk egyszer sem merült fel, hogy nem fog összejönni.”
Részletek
Advertisement Advertisement Advertisement