4
Turbine AI
A rákkutatást digitális, mesterségesintelligencia-alapú kísérleti szimulációk segítségével felgyorsító startup 2020 tavaszán érkezett meg az inflexiós ponthoz: az alapítók Amerikából akartak tőkét bevonni, terveiket azonban átírta a koronavírus. A tengerentúli befektetők helyett végül Európában találtak friss forrást, az XTX Ventures beszállása egyben komoly validációt is jelent a Turbine által kifejlesztett AI-technológiának. A következő körös befektetésük már arról fog szólni, hogy egy gyógyszerjelöltjük közel kerüljön ahhoz, hogy emberen is kísérletet végezzenek vele.
„Akkor tudjuk maximalizálni a cégértéket – és ezzel párhuzamosan a beteghasznot is – ha képesek vagyunk az ötleteket a klinikai kutatásig vinni.”
Alapítók: Nagy Szabolcs, Veres Dániel, Szalay Kristóf
2015
Irodák: Budapest
Bevont tőke: 3,3 milliárd forint
Befektetők: Accel, Atlantic Labs, Delin Ventures, O2h Ventures, XTX Ventures, Boston Millennia Partners
Forbes_magazine_april
A teljes listát és a startupjelentést az április magazinban találod
Elolvasom
1
Bitrise
„Válságok eddig is voltak – de gondolj bele, mindig voltak, akik ezekből a helyzetekből nyertesen kerültek ki.”
Részletek
2
Shapr3d
„Ha változik a világ, az mindig beindítja az innovációt, a gondolkodást.”
Részletek
3
Scipher Medicine
„Nálam a laborban nincs olyan munka, amiben személyesen ne vennék részt, ne izgatna, vagy ne találnám tényleg fontosnak.”
Részletek
4
Turbine AI
„Akkor tudjuk maximalizálni a cégértéket – és ezzel párhuzamosan a beteghasznot is – ha képesek vagyunk az ötleteket a klinikai kutatásig vinni.”
Részletek
5
Új
Menten AI
„Kulcsfontosságú lesz, hogy olyan céget építsünk, ahol az emberek átérzik a küldetésünket, hogy részesei lehetnek egy nagy kihívás megoldásának.”
Részletek
6
Új
Craft
„Az elvárás az, hogy ebben a mentalitásban menjünk előre: a rizikókat ne elkerüljük, hanem álljunk bele.”
Részletek
7
Aimotive
„Gyártókapacitás nem kell, mi az intellectual property-t adjuk. Ez a modell logikus, ez mutathatja a jövőt.”
Részletek
8
SEON
„Világszínvonalú csapattal, világszínvonalú terméket fejlesztve demokratizáljuk az online csalásmegelőzés piacát.”
Részletek
9
Kinepict
„A technológia a kinetikus képalkotás elvére épül, több röntgenkép egymás utáni sorozatából származó adatgyűjtésből és elemzésből áll.”
Részletek
10
Recart
„Egyszerűen gyorsabban kell menni előre és fejleszteni, mint ahogy másolni tudnak minket.”
Részletek
11
Publishdrive
„Azt jelenti, hogy fel kell venni a kesztyűt, jobban fel kell készülni és sokkal többet kell letenni az asztalra.”
Részletek
12
Bitninja
„Olyan partnereket keresünk, akiknek megvan a tapasztalata ahhoz, hogy megvalósítsuk a víziónkat: biztonságosabbá tenni az internetet.”
Részletek
13
Barion Payment
„Sokkal jobb egy 100 millió dolláros cég 2,5%-át tulajdonolni, mint 30%-ot egy 3 millió dollárosban.”
Részletek
14
Új
Prefixbox
„A cégeket nem megveszik, hanem eladják.”
Részletek
15
Új
B-cube
„Az irány, amerre tartunk, olyan tudást igényel, ami jelenleg túlmutat rajtunk.”
Részletek
16
Új
Poliloop
„Szerintünk az a furcsa, ha valaki nem próbál meg tenni valamit a környezetvédelemért.”
Részletek
17
Zippsafe
„Nem aludtunk sokat, és tényleg nehéz időszak volt, életem legnehezebb két hete azóta is, de bennünk egyszer sem merült fel, hogy nem fog összejönni.”
Részletek
Advertisement Advertisement Advertisement