11
Publishdrive
A lezárások alatt több idő volt írni és olvasni is, amit az e-könyv-kiadó Publishdrive is megérzett a számokon. Korábban egy olyan fejlesztéssel újítottak, amelyben mesterséges intelligencia segíti a szerzőket a megfelelő műfaj kiválasztásában, most pedig épp a járvány elején vezették be az on demand és hangoskönyvek kiadását. Azt hitték, rossz lesz az időzítés, de inkább kockáztattak, és bevált. 2020-ban átlépték a százezer kiadott könyvet és a tizenötezer felhasználót, továbbra is az Apple, az Amazon és a kínai Dangdang partnerei. Utóbbival húszmilliárd dolláros piacon vetette meg a lábát a magyar startup. Tavaly ősszel Jentetics Kinga, a cég CEO-ja bekerült a Google Women Founders programjába is, ahol komoly szakmai mentorálást és segítséget kapnak az alapítók a keresőóriás legjobb koponyáitól.
„Azt jelenti, hogy fel kell venni a kesztyűt, jobban fel kell készülni és sokkal többet kell letenni az asztalra.”
Alapítók: Jentetics Kinga, Csizmár Róbert, Rendes Ádám
2015
Irodák: Budapest, New York
Bevont tőke: 360 millió forint
Befektetők: Google, Startup Wise Guys, Credo Ventures
Forbes_magazine_april
A teljes listát és a startupjelentést az április magazinban találod
Elolvasom
1
Bitrise
„Válságok eddig is voltak – de gondolj bele, mindig voltak, akik ezekből a helyzetekből nyertesen kerültek ki.”
Részletek
2
Shapr3d
„Ha változik a világ, az mindig beindítja az innovációt, a gondolkodást.”
Részletek
3
Scipher Medicine
„Nálam a laborban nincs olyan munka, amiben személyesen ne vennék részt, ne izgatna, vagy ne találnám tényleg fontosnak.”
Részletek
4
Turbine AI
„Akkor tudjuk maximalizálni a cégértéket – és ezzel párhuzamosan a beteghasznot is – ha képesek vagyunk az ötleteket a klinikai kutatásig vinni.”
Részletek
5
Új
Menten AI
„Kulcsfontosságú lesz, hogy olyan céget építsünk, ahol az emberek átérzik a küldetésünket, hogy részesei lehetnek egy nagy kihívás megoldásának.”
Részletek
6
Új
Craft
„Az elvárás az, hogy ebben a mentalitásban menjünk előre: a rizikókat ne elkerüljük, hanem álljunk bele.”
Részletek
7
Aimotive
„Gyártókapacitás nem kell, mi az intellectual property-t adjuk. Ez a modell logikus, ez mutathatja a jövőt.”
Részletek
8
SEON
„Világszínvonalú csapattal, világszínvonalú terméket fejlesztve demokratizáljuk az online csalásmegelőzés piacát.”
Részletek
9
Kinepict
„A technológia a kinetikus képalkotás elvére épül, több röntgenkép egymás utáni sorozatából származó adatgyűjtésből és elemzésből áll.”
Részletek
10
Recart
„Egyszerűen gyorsabban kell menni előre és fejleszteni, mint ahogy másolni tudnak minket.”
Részletek
11
Publishdrive
„Azt jelenti, hogy fel kell venni a kesztyűt, jobban fel kell készülni és sokkal többet kell letenni az asztalra.”
Részletek
12
Bitninja
„Olyan partnereket keresünk, akiknek megvan a tapasztalata ahhoz, hogy megvalósítsuk a víziónkat: biztonságosabbá tenni az internetet.”
Részletek
13
Barion Payment
„Sokkal jobb egy 100 millió dolláros cég 2,5%-át tulajdonolni, mint 30%-ot egy 3 millió dollárosban.”
Részletek
14
Új
Prefixbox
„A cégeket nem megveszik, hanem eladják.”
Részletek
15
Új
B-cube
„Az irány, amerre tartunk, olyan tudást igényel, ami jelenleg túlmutat rajtunk.”
Részletek
16
Új
Poliloop
„Szerintünk az a furcsa, ha valaki nem próbál meg tenni valamit a környezetvédelemért.”
Részletek
17
Zippsafe
„Nem aludtunk sokat, és tényleg nehéz időszak volt, életem legnehezebb két hete azóta is, de bennünk egyszer sem merült fel, hogy nem fog összejönni.”
Részletek
Advertisement Advertisement Advertisement