Vannak városok, ahova télen érdemes ellátogatni, mert olyankor kevésbé feltűnő, hogy majdnem mindig rossz az idő – Amszterdam is ilyen. Szerencsére az évi több mint kétszáz esős napot a holland főváros színvonalasabbnál színvonalasabb múzeumokkal kompenzálja: ezek közül három múzeum időszakos kiállítását néztük meg február elején.
Valószínűleg nincs ok-okozati összefüggés az esős napok és a múzeumok száma között, de tény, hogy a holland főváros igazi múzeumparadicsom. Bár a leglátogatottabb amszterdami múzeumok, a Rijksmuseum és a Van Gogh évi 2,2–2,3 millió látogatóval a nyomába sem érnek a legnépszerűbb európai múzeumoknak (a dobogósok, a Louvre, a Vatikáni Múzeum és a British Museum 6–8 millió látogatót vonzottak 2017-ben), Amszterdam még így is két múzeummal képviselteti magát a 20 leglátogatottabb európai múzeum listáján. Ezzel ha Londont vagy Párizst nem is éri utol, a 800 ezres holland főváros mindenképpen egy ligában játszik olyan többmilliós lakosságú városokkal, mint Madrid vagy Moszkva.
Az amszterdami múzeumokkal szemezve nyugodtan követhetjük a „minél több, annál jobb” elvet, a legnagyobb múzeumok mellett azonban érdemes a kisebbeket is útba ejteni: ezek közül mutatunk most három időszakos kiállítást.
Amsterdam Museum: 1001 women in the twentieth century
- október 4. – 2019. március 10. / 2,5 óra
A holland történész, Els Kloek könyve, az 1001 Vrouwen uit de Nederlandse geschiedenis 1001 meghatározó hollandiai nő életrajzának gyűjteménye. Kloek munkássága az alapja az Amsterdam Museum hasonló néven futó kiállításának is, bár ez utóbbi 1700 év helyett csak a huszadik századra összpontosít.
Fotók: Amsterdam Museum
Az Amsterdam Museum kiállítása időrendi sorrendben mutatja be több mint százhúsz hollandiai nő történetét. Hollandiai, nem pedig holland – a megkülönböztetés fontos, Kloek könyve ugyanis származástól függetlenül mindenkit felsorakoztat, aki valamilyen módon szerepet játszott az ország történetében. Így került be a válogatásba Maria Montessori, az olasz orvos-pedagógus, a róla elnevezett iskola kitalálója, a suriname-i Augusta Curiel, Wilhelmina holland királynő hivatalos fotósa, Tjoet Nja’ Dhien, aki 25 éven át vezette a holland gyarmatosítók elleni gerillamozgalmat Indonéziában, vagy Coos Ayal,
aki kamaszként 30 hónapon át küzdött az Új-Guineát elfoglaló japánok ellen – és annak ellenére, hogy férfiak mellett fegyverekkel harcolt a dzsungelben, egyetlen nőként ő főzött és takarított a csapatra.
A felhozatal nemcsak etnikai szempontból vegyes, találkozhatunk nemesi és nem nemesi származásúakkal, középosztálybeliekkel és szolgákkal, értelmiségiekkel és kétkezi munkásokkal, vallásosakkal és nem vallásosakkal egyaránt, és nem egy olyannal, aki még több évtized elteltével is rendkívül megosztó (például Olga de Ruiter, aki, bár 1943-ban kilépett, évekig tagja volt a holland fasiszta pártnak).
Bár a 1001 womenre könnyű lenne ráhúzni, hogy egy nőkről nőknek szóló feminista kiállítás, ennél többet ad. A kiállításon bemutatott nők közül távolról sem volt mindenki feminista:
ezek az emberek azért érdekesek, mert kitartóan küzdöttek számukra fontos dolgokért.
Ez sok esetben jelentett valóban nőket érintő kérdéseket (Catharine van Tussenbroek nőgyógyászként a kriminális abortuszok ellen harcolt, Anetta Versluys-Poelman a házasságon kívül született gyerekek és anyáik jogaiért küzdött), és sokan közülük elsők voltak a saját területükön (találkozhatunk az első női pilótával, parlamenti képviselővel, katonával, egyetemi tanárral és orvossal), de van köztük szenvedélyes hegymászó, tehetséges író, sikeres dizájner, építész, kocsmatulajdonos, evészavaros balerina és énekesből lett jogász is.
Pont emiatt a látogatók sem csak huszonéves holland hipszterekből vagy kényszerrel odarángatott kamaszokból álltak, az ottlétemkor az átlagéletkor bőven 50 körül volt, és ugyanannyi férfi volt, mint nő.
A kiállítás végén a látogatók színes matricákon szabadon brainstormingolhattak, hogy szerintük ki az, aki kimaradt – sokan követelték Michelle Obamát és Frida Kahlót, de volt, aki Lana Del Reyt és Meryl Streepet látta volna szívesen
A nők történetei könnyen befogadhatóak, 3–4 mondatos életrajzok és különböző használati tárgyak mesélik el a különböző sztorikat. Körülbelül minden tizediktől a kurátorok egy-egy idézetet is választottak, ezek nagyjából ugyanannyi esetben hangzatosak („Az unalmas, monoton létezéstől még egy penészdarab is meghalna.”), mint amennyire semmitmondóak („Nőként tudom, hogy a nemnek semmi köze a bátorsághoz.”) A kiállítást egy másik, kisebb összeállítás zárja, a Margriet női magazin 80. születésnapja alkalmából 80 kortárs, hollandiai kötődésű nő portréját mutatja be. Ezen is érdemes végigsétálni, még ha a 120 másik inspiráló női történet után ebbe már sokkal könnyebb is belefáradni.
Hermitage Amsterdam: Treasury – Masterpieces from the Hermitage
- február 2. – 2019. augusztus 25. / kb. 2 óra
Négy éve decemberben összesen három napot töltöttem Szentpéterváron, ebből nagyjából egyet az Ermitázsban, de ha mind a 72 órát a múzeumra szánom, valószínűleg az sem lett volna elég. A maga 66 800 négyzetméterével az Ermitázs a Louvre után a második legnagyobb múzeum a világon, több mint hárommillió tárggyal a birtokában. Az Hermitage Amsterdam létrehozásának tizedik évfordulója alkalmából ebből a hárommillióból válogattak össze néhány százat.
A Treasury 250(!) évszázad kulturális és művészeti értékeit sorakoztatja fel szándékos összevisszaságban, folyamatosan ugrálva térben és időben.
Talán ezért is volt végig az az érzésem a kiállításon sétálva, mintha a kurátor rábökött volna a kedvenc tárgyaira Szentpéterváron, és azokat szállították volna Amszterdamba.
A tárlat első felében az évszázadokat, sőt évezredeket átívelő összehasonlítások dominálnak, ahol első ránézésre nincs sok közös az egymás mellett álló festményekben, szobrokban vagy vázákban (mi köze például II. Katalin 1773-ban faragott szobrának III. Amenemhat fáraóéhoz, egy római kori vázának egy 1831-ben, ókori görög mintára Oroszországban készítetthez vagy Velázquez Az ebédjének és Chimenti Emmauszi vacsorájához?), másodikra, és némi magyarázat után viszont annál inkább. Ezt a részt egy kedvcsináló követi az Ermitázs döbbenetes, egymillió darabos érmegyűjteményéből – a gyűjtést II. Katalin kezdte el, az apró fémdarabokon találkozhatunk többek között VIII. Orbán pápával, Caligulával, XIV. Lajossal és Abraham Lincolnnal –, majd ízelítőt kapunk a Téli Palota malachit termének berendezéséből.
-
-
Fotók: Hermitage Amsterdam
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Az igazi történelmi és kulturális cikkcakkozás a kiállítás második felénél kezdődik, ahol ugyanolyan eséllyel botlunk Dürer és Rembrandt tanulmányaiba, mint a Szmolenszkben, egy vasúti építkezésen talált, 10. századi Odin-maszkba vagy egy több mint kétezer éves, Szibériában előkerült övcsatba.
A kiállítás célja tehát láthatóan nem az, hogy a legnagyobb Ermitázsbeli nagyágyúkat felsorakoztassa (bár Velázquez mellett da Vinci, Tintoretto, Bernini, Lorenzo Lotto és van Dyck is képviselteti magát), inkább az, hogy ízelítőt adjon, mi vár a látogatóra akkor, ha egyszer Szentpétervárra téved. Nagyszabásúsága mellett a Treasury nem mellőzi a humort sem, például tudományos magyarázatot kapunk a „vizespólós” kinézet ötödik századi térhódítására egy római kori márvány Vénusz- és egy hatodik századi Buddha-szobron keresztül.
Museum het Rembrandhuis: Rembrandt’s Social Network
- február 1. – 2019. május 19. / kb. 2 óra
Rembrandt születésnapjának 350. évfordulóját nem csak a szülőházában létrehozott múzeum, egész Hollandia megünnepli idén. A Rijksmuseumtól kezdve hágai és leideni múzeumokon keresztül az amszterdami önkormányzatig mindenki kiveszi a maga részét a megemlékezésből, ennek egyik első megállója a Rembrandthuis egyik új, időszakos kiállítása, ami a festőhöz legközelebb álló embereket mutatja be. (Erre különálló jegyet nem lehet venni, a kiállítás megtekintéséhez a teljes Rembrandthuis-on végig kell menni.)
A Rembrandthuis bejárata – az itt lévő képeket Rembrandt mind eladásra szánta / Fotók: Museum Het Rembrandthuis
Rembrandt nem szeretett erőfeszítéseket tenni a kapcsolatépítés és -ápolás érdekében, de általában jól kijött azokkal, akik szerették és értették a művészetet. Mint a legtöbb nagy művész, Rembrandt sikere sem értelmezhető az őt körülvevők nélkül: nemcsak azért, mert gyakran segítették ki őt, amikor rászorult (például kölcsönökkel, megbízásokkal vagy vevők toborzásával), de nagy hatással voltak munkásságára is.
A kétszintes tárlat a Rembrandt fiatalkorától kezdve festményeken, rajzokon, rézkarcokon keresztül mutatja be legrégebbi barátait, rokonait, legkedvesebb ügyfeleit és művésztársait.
Rögtön az egyik szereplő a szintén festő Jan Lievens, akinél jobban kevesen ismerték Rembrandtot, legalábbis fiatalabb korában. Lievens és Rembrandt nagyjából egyidősek voltak, barátságuk alapját közös szenvedélyük jelentette, kapcsolatuk egyszerre szólt egymás bátorításáról és barátságos versengésről. Öt éven keresztül dolgoztak egy stúdióban, míg végül 1631-ben Lievens Angliába, barátja pedig Amszterdamba költözött.
Rembrandt portréja fiáról, Titusról
Rembrandt munkakapcsolataiból is gyakran született barátság: Jan Pietersz van Zomer műgyűjtő például előszeretettel hívta Rembrandtot az ő „különleges” barátjának a 35 év korkülönbség ellenére. Zommer rengeteg rajzot és festményt bezsebelt idősebb barátjától, többek között a Százforintos lap című rézkarc akkoriban kisebb vagyont érő, japán papírra nyomtatott változatát is ő vette meg. Jan Six szintén egyszerre volt ügyfél és barát – Rembrandt két portrét is készített róla, egy rézkarcot és egy festményt –, míg 1655-ben el nem hidegültek egymástól, a festő legbefolyásosabb ismerőse pedig az a Jan Cornelis Sylvius volt, akinek később esküvőjén is részt vett, tanúként (Sylvius Rembrandt első felesége, Saskia van Uylenburgh unokatestvérét vette el).
A festő persze nem csak Jan keresztnevű emberekkel ismerkedett, a kiállítás még tucatnyi támogatót, barátot és családtagot sorakoztat fel, noha a Rembrandtot körülvevő nőkről, az Éjjeli őrjárat befejezésének évében elhunyó Saskiáról, vagy az őt követő Hendrickje Stoffelsről fájóan keveset tudunk meg.
Bár ma már nincs így, az állandó kiállítás utolsó állomásaként a Rembrandhuis egy éve még rendszeresen levetítette az angol művészettörténész, Sir Simon Schama hipnotizáló dokumentumfilmjét Rembrandt életéről és munkásságáról: akár a Rembrandthuisbe, akár a Rijksmuseumba látogatunk, érdemes rászánni azt az egy órát.
