A munka- és szabadidő között elmosodó határvonalakat a Financial Times publicistája szerint ideje a jogszabályoknak is figyelembe vennie.
A Financial Times publicistája, Sarah O’Connor két, Nagy-Britanniában született bírósági ítélet alapján amellett érvel, hogy a 21. században megváltozó munkakörülmények – elsősorban az egyre jobban összefolyó munka- és szabadidő – miatt át kell gondolni, a munkaadók miért is fizetik az alkalmazottaikat.
Az O’Connor által felhozott példák közül az egyikben egy Uber-sofőr amellett érvelt, hogy akkor is jár neki fizetés, ha éppen nincs utasa, és várakozik, eközben pedig még el is szundít. A bíróság nem neki adott igazat: az ítélet indokolása szerint az Ubernek fontos, hogy minél több elérhető sofőrje legyen a szolgáltatása kifogástalanságához, ebbe pedig nem fér bele, ha valaki – akár utas nélkül is –, de elalszik a volánnál.
A másik esetben pedig egy szociális gondozót köteleztek arra, hogy az egyik ellátottja otthonában aludjon, hogy baj esetén egyből a beteg rendelkezésére tudjon állni. A gondozó az ott töltött – és átaludt – éjszakáért kapott pénzt, de jóval a minimálbér alatt fizették. A bíróság ebben az esetben sem a munkavállalónak adott igazat, mert indokolása szerint a minimálbért szabályozó brit jogszabály alapján az alvó munkásoknak nem lehet fizetni.
Ideje lenne a jogszabályokat a 21. századra szabni
O’Connor szerint a két eset fedi egymást: a sofőrnek és a szociális dolgozónak ugyanúgy rendelkezésre kell állnia, ha éppen alszik, ráadásul a gondozók esetében az őket alkalmazó magáncégek rajtuk keresztül végzik el a törvényi kötelezettségeiket is, amit a helyi hatóságok ellenőriznek.
A munkaidő fogalmának újrafogalmazására van szükség. Macau Photo Agency // Unsplash
Emellett – érvel a Financial Times szerzője – az éjszakát a gondozottjánál töltő szociális munkásnak könnyen lehet, hogy gyerekfelügyeletet is kell fizetnie, mert nem tud otthon lenni.
O’Connor idézi a Durham Egyetem jogászprofesszorát, Deirdre McCannt, aki szerint mindkét eset arra mutat rá, hogy „a munkáltatók kinyomják a munkanapokból a fizetett munkaidőt”, ezáltal pedig sokan kikerülnek a munkatörvényvének védelme alól.
McCann azt mondja, idénymunkások esetén olyan szerződést is látott, amelyben kerek-perec kijelentette nekik a munkaadó, hogy „nem köteles nekik minimálisan meghatározott munkát biztosítani, ugyanakkor készen kell állniuk a munkára, ha erre kérik őket”.
Kevesebbet dolgozik, mégis előbbre jut? Ezért jutalmazzák a szakmai középszerűséget
Szerinte az otthoni munka elterjedésével egyre nehezebben lehet meghatározni, hogy mit jelent éppen „munkában” vagy „elérhetőnek lenni”.
Lenne mód az alvásért is fizetni
McCann szerint ezért a munkaidő fogalmának újrafogalmazására van szükség.
A jogászprofesszor azt mondja, már azért is fizetni kellene a munkaadóknak, ha valaki nem lehet a családjával a kötelezettségei miatt, illetve ha éppen „rendelkezésre kell állnia” munkavégzés nélkül.
Persze a Uber ellenérve is érthető: szerintük a rendelkezésre állás kifizetésével kiskapuk nyílhatnak, például egy sofőr jelezhetné, hogy hajnali négykor munkába állt – amikor alig lehet hívásra számítani. Az Uber-sofőrök egyébként saját bevallásuk szerint Nagy-Britanniában a munkaidejük negyven százalékában az utasok hívását várják. Jelenleg azonban csak a konkrét utak után fizetnek nekik.
Az Oxfordi Egyetem internetes intézetének professzora, Mark Graham erre azt mondja: ha az Uber nagyon akarná, át tudná hidalni a problémákat. Például azzal, hogy jelentősen megemeli a fuvardíjakat.
„Ez megoldás lehetne, de az ilyen javaslatokat meg sem hallgatják” – mondta Graham.
A labda O’Connor szerint elsősorban a kormányok oldalán pattog: nekik kell felismerniük a 21. században megváltozó munkakörülményekkel járó igényeket, és ez alapján új jogszabályokat alkotni.
Borítókép: Dustin The Wind / Pixabay
