Nem jó, ha rád van írva, muszáj váltanod, és mindenáron kell a pozíció.
Az ember általában akkor kezdi nézegetni az álláshirdetéseket, ha valami gáz van. Leépítéstől tart, nem érzi jól magát, szervezeti változások aggasztják, kibírhatatlan a főnöke, nem kapta meg a vágyott előléptetést, sorolhatnánk.
Az is tipikus, hogy a legtöbben ilyen tanácsokat is kapnak: akkor kezdjenek el gondolkozni a váltáson, amikor az első bosszantó jeleket észlelik. Sőt, amikor már egyértelmű, hogy nincsenek rendben a dolgok, sokan még mindig azt mormogják: majd csak jobb lesz, adj egy kis időt, légy türelmes. Csakhogy az esetek többségében a rosszabbodó körülmények tovább rosszabbodnak, lejtőre kerülsz, fokozatosan csökken az önbizalmad és egyre jobban aggaszt a jövő.
Jack Kelly amerikai fejvadász a Forbes.com-ra írt cikkében épp ezért teljesen atipikus tanácsokat ad, amikor azt mondja, akkor kell állásinterjúkra járni, amikor tök jó állásod van.
- Sokkal nyugodtabb leszel, nem fogsz azon stresszelni, hogy mi van, ha nem sikerül. Ha bejön, fantasztikus, ha nem, semmit nem vesztettél, vár vissza az egyébként is remek munkád.
- Az emberek mindig arra vágynak, amit nem kaphatnak meg. Ha elismernek a munkahelyeden, az még vonzóbbá tesz, el akarnak majd happolni a versenytársak.
- Sokkal jobbak az alkupozícióid, ha a fizetési igényekre vagy bármi egyéb körülményre kerül a sor, merészebb és lazább leszel.
- Ha nem élet-halál kérdése az állásváltoztatás, meg tudod engedni magadnak azt a luxust, hogy türelemsen keresgélj, és a végén tényleg rátalálj álmaid munkájára.
És mi van, ha úgy mész el egy interjúra, hogy rá vagy szorulva az új állásra? Nem lesz meglepő, pont az ellenkezője az eddigieknek: feszült leszel, rosszul teljesítesz az interjún, alacsony önbizalommal nem mersz majd elég pénzt vagy kellően jó pozíciót kérni, a homlokodra lesz írva, hogy mindenáron kell neked a munka, és esélyed sincs megversenyeztetni magadért a cégeket.
