Lakatos Péter és Sinkó Ottó a Videoton Holding társ-vezérigazgatói voltak a Forbes Legyél jobb! napjának délutáni vendégei, a társaság 51%-ának tulajdona van a kezükben. Álompáros, ha a Videoton elmúlt 26 évét és a cég eredményeit nézzük – miközben tökéletes ellenpontjai egymásban.
Mit gyártanak Fehérváron?
Az egykor a televízióiról ismert vállalat ma már ott van Európa legnagyobb szerződéses gyártói között. Amit a partner kér, a Videoton legyártja – Székesfehérváron készül Európa legdrágább hajszárítójából 400-500 ezer, de gyártanak alkatrészeket telekommunikációs rendszerekhez, autógyártóknak vagy éppen fúrótornyokhoz is.
“A rendszerváltás után a nyakunkba szakadt egy cég gyártókapacitással, kényszerhelyzetben voltunk. Találjunk ki terméket és márkát? Erre nem volt lehetőségünk, megcsináltunk viszont minden mást. Rengeteget tanultunk akkor a partnereinktől – ma már ez fordítva van.” – Sinkó Ottó
Stratégia
A tavaly a Forbes Magyar 100 listájának első helyén szereplő, tehát 212 milliárdos becsült értékével a legnagyobb 100% magyar kézben lévő vállalatnak számító Videotonnak két évvel ezelőttig nem volt stratégiája.
“Mindig ezt kérdezték, van-e stratégiánk? Hát nincs. Jöttek az amerikai partnerek, ők is ezt kérdezték, mondtam nekik is, hogy nincs. Azt mondták, az baj. Én meg, hogy érezzük. (Nevetés) Mi abban a szegmensben dolgozunk, ahol nem tudjuk befolyásolni a piacunkat (nem vagyunk például egy Apple), és nem látjuk előre pontosan, mi fog történni. Nekünk adaptálnunk kell mindig az adott helyzetet. Szóval azóta, ha rákérdeznek, azt mondom: adaptív stratégiánk van.” – Lakatos Péter
Egymásról
“Nem a mitben, hanem a hogyanban vagyunk egymás ellentétei.” – Sinkó Ottó
“A józan ész abszolút.” – Lakatos Péter
“Aki ismer minket, tudja, ha nem is mindig a legoptimálisabb úton, de eljutunk a konklúzióig. A konklúzió pedig mindig felette van annak, ahol a kiindulási pontjaink voltak.” – Sinkó Ottó
Sinkó Ottó. Fotók: Fekete Csaba
Ami miatt ma itt tart a Videoton
“A Videoton túlélésének záloga, hogy >>az így szokott lenni<< mondatot nem fogadtuk el, nem tudjuk elfogadni. – Lakatos Péter
“Ez a mondat nekünk nem érv, hanem egy irritáló kihívás.” – Sinkó Ottó
Régen minden jobb volt? (Nem, csak más)
“Magyarország legjópofább 15 évéből nekünk 15 jutott – és most egyáltalán nem politikai értelemben mondom ezt. Nagyjából 1985 és 2000 közöttről beszélek, amikor minden nap azt láttad, hogy ma egy kicsit jobb lett. – Lakatos Péter
“Ha ma valaki csak szorgalmas és kitartó, az már kevés. Agresszívnak kell lenni, el kell magát tudni adnia az embernek, sokkal inkább, mint a mi időnkben.” – Sinkó Ottó
Kína – mert erről nagyon mást gondolnak
Amiben egyetértenek: nem számítottak arra, hogy a kapitalista nyitás (és a középosztály emelkedésével a diktatúra puhulása) után Kína a keményebb diktatúra útjára lép, már pedig épp ez történik. A politikai irányvonal váltása mellett a technológiában is ott tartanak már, hogy kézben tudják tartani a több mint 1 milliárdos populációt. Ez lehetett volna a plafonja annak, meddig mehet el a párt, de úgy tűnik, ez sem jelent akadályt.
“Szabad fogásban játszanak egy kötöttfogású versenyen. Félnivalónk van (globálisan), de tanulni is lehet tőlük – a szorgalmukat és az elkötelezettségüket. – Lakatos Péter
Lakatos Péter. Fotó: Fekete Csaba
“Komoly versenytárs, mindig is kritikusan szemléltem őket. A jegenyefák nem nőnek az égig. Japán a perspektívái csúcsán volt, amikor elkezdtük a Videotont. Pár év múlva viszont már nem beszéltünk erről. Kínában ez nem lesz ilyen gyors folyamat, de komoly belső problémáik vannak. Csodák már pedig nincsenek.” – Sinkó Ottó
“A fenyők nem nőnek az égig – mondta a moha. A belső problémák dacára hatalmas tartalékaik vannak.” – Lakatos Péter