Hogyan lett egy politikus-tábornok-befektető Róma leggazdagabb embere? Crassus befektetési filozófiája kétségtelenül sikeres volt, ugyanakkor ékes példaként emlegethető a későbbiekben is sokat látott „moral hazard” (erkölcsi kockázat) jelenségére.
(A szerző a Hold Alapkezelő privátbankára.)
Lépjünk egy nagyot visszafelé az időben. Az események helyszíne az ókori Róma nyüzsgő városa. A Szenátus tele van mesterkedő politikusokkal, a Fórum pedig áruikat eladni vágyó kereskedőkkel. A tömött várost gyakori tüzek sújtják, mivel az utcák szűkek, és a házak legtöbbje fa szerkezetekkel épült nagyon zsúfoltan egymás mellett, tűzoltóság pedig ennek ellenére sincs.
Mit lehet tenni? A megoldással a nemesi családból származó Marcus Licinius Crassus és rabszolgái szolgáltak. Hősünk (?) felismerte a piaci rést, és
létrehozta a világ első tűzoltóbrigádját.
Ha tűz gyulladt Rómában, az 500 rabszolgából álló brigád azonnal a helyszínen termett, hogy megkezdje azoltást. Ugye milyen nagyszerű figura, hogy az embereknek segíteni akar? Ám a tűzoltásnak volt egy feltétele: a tulajdonosnak az éppen égő ingatlanját az eredeti értékének töredékéért el kellett adnia Crassusnak.
Az üzleti modell
Add el nekem áron alul a házad, vagy a csapatommal végig nézzük, amíg porrá ég mindened. Ez az igazi „fire sale”. Tagadhatatlan: nyilván mindenki azt a lehetőséget választja, hogy kap valamilyen csekély összeget a tulajdonáért, mintsem, hogy teljesen elveszítse a vagyonát. Crassus így nagyjából közel 24-szeresére növelte vagyonát – Plutarkhosz szerint 300-ról 7100 talentum ezüstre, ami 229 tonnának felel meg. Viszont a módszer, ahogy ezt elérte, minimum morálisan ingoványos.
Ezen a ponton érdemes két részre bontanunk a vagyongyarapítás befektetési vonatkozását:
- Önmagában azzal, hogy lehetőséget látunk olyan helyen, ahol valami turbulencia vagy problémás helyzet következtében alulárazottak az eszközök, még nincs gond.
- Úgy kihasználni ezt a lehetőséget, hogy az én nyereségem mások kockázatából fakad, sőt arra vagyok ösztönözve, hogy másokat megkárosítsak, a rendszer (város biztonsága) stabilitásával szembe menjek, az már igencsak problémás.
Hol van a határ?
A történet egy tankönyvi moral hazard (erkölcsi kockázat) probléma. Mi garantálja, hogy Crassus soha nem utasította rabszolgáit, hogy maguk gyújtsák fel a megszerezni kívánt ingatlanokat? (Erre egyébként semmilyen írásos emlék nincs.)
Ez egy elég szélsőséges példája az opportunista befektetéseknek. Ugyanakkora a value (érték alapú) befektetések egyik alapvetése is megvan benne, az előbb bemutatott két pontból az első: az alulárazott eszközök megtalálása.
Csakhogy ha összevetjük a Crassus-féle extrém opportunista és a value befektetéseket, van legalább két kritikus szempont az értékalapú megközelítés javára:
- hosszútávú érték(teremtés) keresése a cél, nem pedig rövid távú problémák kihasználása;
- egyfelé mutató ösztönzők (pl. piaci stabilitás, hasznos cégek finanszírozása nehéz időkben).
Nem az opportunista befektetésekkel, hanem a nem megfelelő ösztönzőrendszerekkel van a probléma, és ilyen példákhoz nem is kell nagyon messzire mennünk.
A 2008-09-es pénzügyi válság tökéletes példa a jelenségre: a túl agresszív hitelezés, a túlzottan rövidtávú nyereség előtérbe helyezése és a rendszerkockázatok figyelmen kívül hagyása mind az emberi mohóság által vezérelt moral hazard problémája, amit természetesen – mint mindig – akkor is a kisember szívott meg igazán. Azok, akik kénytelen voltak beérni az apróval a (leégett) házuk helyett.
Hézinger István,
a Hold Alapkezelő privátbankára
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
