A LEGO Serious Play állítólag ösztönzi a kreatív gondolkodást, remek csapatépítő eszköz és vállalati stratégiák kialakításához is használható. Bemutatjuk a tudományos alapokon nyugvó, de időnként kiskacsákat is alkalmazó módszert.
Nem sokkal azután, hogy elkezdtünk beszélgetni, Dévai Zoltán megkér rá, hogy az általa hozott LEGO-elemekből válogatva építsem meg a saját portrémat, miközben ő is elkészíti a sajátját, aztán elmeséljük egymásnak, mit építettünk és miért. Megtudom róla, hogy kb. 17 éve dolgozik szabadúszó tanácsadóként, és elsősorban kis és közepes cégeket támogat abban, hogy ügyfél- és szolgáltatás-központúvá váljanak. Építményéből hosszú, lapos citromsárga elem lóg ki oldalt, mert szakmai életében az a fő feladata, hogy hidat képezzen a külvilág, például az ügyfelek, és a cég belső működése között.
Ami itt történt, az nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan a céges LEGO Serious Play (LSP) workshopok is kezdődni szoktak: a facilitátor feltesz egy kérdést vagy meghatároz egy problémát, aztán minden résztvevő épít egy modellt, amiben a kérdést vagy problémát ábrázolja, majd szép sorban mindenki elmeséli, hogy mit épített. „Lehet, hogy több résztvevőnek is ugyanaz jutott az eszébe a felvetett problémáról, mégis mindenki kíváncsian fogja végighallgatni a többieket, mert mindannyian tök más építményben ábrázolták. Ez éles ellentétben áll a szokásos meetingekkel, ahol a harmadik megszólaló jellemzően már azt mondja, hogy nem tud mit hozzátenni az eddig elhangzottakhoz, és ha mégis mond valamit, akkor a többiek már nem figyelnek, a telefonjukat nyomogatják” – magyarázza Zoltán.
Ebben a szituációban az is jó, hogy kiküszöböli a céges hierarchiából és az emberek személyiségei közti különbségekből fakadó egyenlőtlenségeket: a vezérigazgató ugyanúgy három percet kap a modellje bemutatására, mint az amúgy megszólalni is alig merészelő gyakornok.
Szép-szép, de mégis miért jó ez a vállalatnak?
A hivatalos LSP kiskáté szerint a módszer elsősorban a következő célokra használható: csapatépítés; egy közös probléma megoldásának megtalálása; stratégiafejlesztés; közös mindset kialakítása valamivel kapcsolatban; egymás szempontjainak mélyebb megértése; hatékony és konstruktív megbeszélések, amelyekben mindenki elmondhatja a véleményét; a kreatív gondolkodás facilitálása.
Zoltán úgy foglalja össze az LSP lényegét, hogy „egy kollektív alkotástechnika, amely amellett, hogy hihetetlenül felerősíti a résztvevők kreativitását, jó eszközt biztosít a szimbólumokon keresztül történő kommunikációhoz, így kiküszöböli a direkt kommunikáció csomó veszélyes, kellemetlen részét.
Sokkal egyszerűbb például megkérdezni, hogy a modelleden biztosan szükség van-e egy adott elemre, mint azt a tényleges ötletedet kritizálni, amit az elem szimbolizál.
Emellett nagy előnye, hogy ha van egy modelled, azt sokkal könnyebb módosítani, a segítségével elképzelni különböző verziókat. Például, ha egy üzleti tervet építünk meg, utána villámgyorsan le tudjuk modellezni, hogy mi lesz, ha mondjuk a legjobb beszállítónk kiesik.”
Az LSP mint vállalati problémák megoldására használt eszköz tényleges hatékonyságával kapcsolatban Magyarországon egyelőre csak anekdotikus bizonyítékok állnak rendelkezésre: a tapasztalatok alapján a fizikailag létrehozott modellekhez alkotóik kötődnek, ezért, ha egy team közösen megépít egy modellt egy probléma megoldására, amellett a megoldás mellett a munkatársak jellemzően erősebben elköteleződnek.
A kacsás kísérlet pedig azt látszik bizonyítani, amit Zoltán csak úgy foglal össze, hogy „a matatás inspirálja a gondolkodást”: a kísérleti alanyokat két csoportra osztják, mindkét csoport kap 6-6 elemet, amelyből a lehető legtöbbféle kacsát kell összerakniuk megadott idő alatt. A különbség, hogy az egyik csoportnak mindig előbb meg kell építenie a kacsát, aztán lerajzolni a kész modellt, a másik csoportnak pedig előbb papíron kell megterveznie a kacsát, aztán összerakni. Az első csoport átlagosan másfélszer annyi kacsavariációval szokott előrukkolni. A kacsakísérlet magyarázata a szoros kéz-agy kapcsolatban keresendő, és bár e helyütt nem tudunk belemélyedni az LSP tudományos alapjaiba, tény, hogy a módszer kidolgozását akadémiai kutatók irányították.
Az igazgató kiborította a kockákat az asztalra
Az LSP története a 90-es évek derekán, a klasszikus játékipar válságának időszakában indult, amikor a LEGO vállalat is nehéz helyzetbe került. Az anekdota szerint a menedzsment hiába kereste a kiutat éjjel-nappal workshopokon izzadva, amikor egyszer csak az akkori vezérigazgató, a vállalat alapítójának unokája, Kjeld Kirk Kristiansen az egyik meetingre bevitt egy nagy koffer LEGO-kockát, kiszórta az asztalra, és arra invitálta a jelenlevőket, hogy lazításképpen játsszanak egy kicsit. Miközben a menedzserek építettek, persze továbbra is a stratégián agyaltak, és érezték, hogy a játék segít nekik a gondolkodásban. Ezen a tapasztaláson felbuzdulva a LEGO ezután jelentős forrásokat áldozott arra, hogy tudósok segítségével a pszichológia, a rendszerelmélet és egyéb tudományágak eredményeit felhasználó módszertanná fejlessze az LSP-t.
Kép:Mező Bálint
Ahhoz, hogy valaki megfelelően tudja használni a módszert, nem árt elvégeznie a négynapos facilitátori tanfolyamot, ami kb. 2500 euróba kerül. Tudomásunk szerint Magyarországon Zoltánnal együtt összesen négy ember van, aki eddig ezt a befektetést megreszkírozta, egyikük Mező Bálint, aki Dániában, magának Robert Rasmussennek, az LSP egyik kidolgozójának a tréningjén sajátította el az alapokat. A borsos tandíjban benne foglaltatik a különböző workshopok, felhasználási módok részletes leírását tartalmazó kézikönyv és az élethosszig tartó mentorálás is: ha Bálintnak problémája, kérdése támadna, bármikor fordulhat Rasmussenhez vagy kollégáihoz.
A fenti „nem árt elvégezni” megfogalmazás azonban nem véletlen: a LEGO 2010-ben open source-szá tette az LSP-t, ami azt jelenti, hogy a LEGO Serious Play márkanév továbbra is a LEGO-é, illetve természetesen a vállalat gyártja a kifejezetten az LSP-hez kifejlesztett készleteket, azonban az LSP alapelveit és alapvető metodológiáját nyilvánossá tették, és a facilitátorképzés is teljes mértékben a cégtől függetlenül működik már.
Az LSP szetteket bárki megvásárolhatja (használati utasítás nélkül!), aki hajlandó rá készletenként 800 dollárt áldozni, és habár nem ajánlott, akár a facilitátori tanfolyam elvégzése nélkül, a saját szakállára is elkezdheti használni a módszert.
Legózásból itt nem élsz meg
Zoltánnak és Bálintnak egyaránt az a tapasztalata, hogy Magyarországon egyelőre nem lehet pusztán abból megélni, hogy valaki LSP facilitátor, és kifejezetten csak ilyen workshopokat tart: Zoltán repertoárjában ez csak egy eszköz a sok közül, Bálint pedig 1-2 év független facilitátori próbálkozás után elment a LEGO-hoz dolgozni, ahol nem a Serious Play-jel foglalkozik, hanem a helyi közösségi szerepvállalási programot koordinálja a nyíregyházai központban.
Bálint szerint több tényező is akadályozhatja nálunk az LSP elterjedését: „Még mindig vannak, akik nem tudnak különbséget tenni a legózás és a Serious Play között, pusztán játéknak tekintik, ezért nem veszik komolyan. Vagy ellenkezőleg, valamilyen céges csapatépítős játékot szeretnének, de ahhoz meg nem elég könnyed a Serious Play,
egy ilyen workshop legalább 3-4 óra, de inkább egy teljes nap, gondolkozni kell közben és negatív érzelmeket is a felszínre hozhat.
A tanácsadást igénylő cégek többségével pedig az volt a tapasztalatom, hogy azt várták, hogy menjek oda és mondjam meg, hogy mit kell csinálniuk, az sokkal egyszerűbb nekik. A Serious Play pedig nem erre való, azzal nekik kell dolgozniuk.”
Bálint a nonprofit szférában találkozott az LSP iránti legnagyobb nyitottsággal, és LEGO-alkalmazottként most amúgy is csak civilszervezeteknek tart ingyenes LSP workshopokat. A konkrét szervezeteket, akikkel dolgozott, nem akarja megnevezni, de elmeséli egy élményét, ami jól illusztrálja a módszernek azt a tulajdonságát, hogy sokszor a hasznos eredmény is egészen más lesz, mint amire a facilitátor számít: „Az egyik szervezetnél viszonylag új volt a csapat, és a következő évi stratégiájukat akarták megtervezni az LSP segítségével. Mindenki épített egy saját modellt, utána arra kértem őket, hogy emeljék ki a modelljükből azt a részt, ami a legfontosabb számukra, és ezeket építsék össze egy nagy, közös modellbe. Az egyikük azt mondta egy másikuk modelljére, hogy ha az benne lesz a közös építményben, akkor ő nem teszi bele a sajátját, és összevesztek. Olyan frusztrációk jöttek elő, amelyekkel ők maguk sem voltak tisztában. A workshop eredménye az lett, hogy rájöttek, nem stratégiai tervezés kell nekik, hanem egymással kell beszélgetniük, csapatépítésre van szükségük.”
Habár az LSP eredetileg vállalati felhasználásra készült, az alapelvei, módszerei nyilván átvihetők más területekre is, minden bizonnyal használható többek közt pszichoterápiás és oktatási segédeszközként, de Bálint éppenséggel tud egy Bibliakörről is, ahol a hívek LEGO-modellek segítségével beszélgetnek a bibliai tanításokról.
