Brüsszelben vett részt energiapolitikai háttérbeszélgetéseken a Forbes.hu. Az egyik ilyenen a German Marshall Fund think-tank biztonságpolitikai szakértője, Kristīne Bērziņa az Európa előtt álló kihívásokról és a múltban elkövetett nyugati hibákról beszélt.
Öt pontban mutatjuk a legfontosabb megállapításokat.
1. Egyik sebezhetőségünket a másikra cseréljük
Bērziņa szerint az, hogy Európa eldöntötte, a zöldenergia mellett kötelezi el magát, mindemellett pedig megszabadul az orosz energiafüggőségtől, szép gondolat, csak éppen ugyanolyan veszélyes tud lenni, mint a jelenlegi helyzet, amikor a fél kontinens azon aggódik, vajon elzárja-e Vlagyimir Putyin orosz elnök a gáz- és olajvezetéket.
„Persze, foglalkozni kell az orosz függőséggel, de azon is gondolkoznunk kell, hogy az új rendszerek, amiket építünk, hogyan tesznek minket sebezhetővé. Márpedig könnyen megjósolható már most, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk” – fogalmazott. Szerinte fel kell rá készülni, hogy a digitalizációval újfajta sebezhetőség alakul majd ki, hiszen a hatalmas adatkapacitásokat és összefüggő rendszerek alkalmas célpontot jelenthetnek. Szerinte Oroszország mellett Kína, Észak-Korea és terroristák is veszélyt jelenthetnek az átalakuló európai energiaszektorra.
2. Megmagyarázhatatlan az Északi Áramlat 2
A szakértő azt mondja, amikor az Északi Áramlat 1-et építették 50 évvel ezelőtt sok szempontból egészen más helyzetben volt Európa. Egyrészt nem nagyon tudtak más helyről, ahonnan megbízhatóan nagy mennyiségű gázt lehetett volna Európa felé szállítani, ráadásul akkoriban a hidegháború miatt rengeteg amerikai katona is állomázott a kontinensen, ez pedig világossá tette a Szovjetuniónak is, hogy nem packázhat csak úgy az európai energiaellátással.
Például azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy Oroszország ugyanaz-e, mint a Szovjetunió? Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy Európa sokban különböző helyzetben van, mint ötven évvel ezelőtt. A hosszú évek alatt kialakított függésünk lassú szuverenitásvesztést eredményezett”
– mondta Bērziņa, ezzel elsősorban az Angela Merkel vezette német kormány által erőltetett Északi Áramlat 2-gázvezeték erőltetésére gondolva, amelyen a munkákat a háború kitörése után már a szocialista-zöld-liberális új német kormány függesztette fel.
Szerinte azonban az EU és az USA határozott lépései új utakat nyitnak, még ha a szankciók sok esetben nemcsak az oroszoknak, de a nyugatiaknak is fájnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden változásról élénk párbeszéd kell, hogy kiderüljön, mi az, amit az egyes társadalmak még el tudnak viselni.
Lángoló autóroncsot oltanak tûzoltók Harkivban 2022. július 11-én, miután orosz rakétatámadás ért egy lakónegyedet az ukrajnai városban. MTI/AP/Jevhen Maloletka
3. A hiba, amire lecsapnának az oroszok
Bērziņa azt mondta, különösen azért fontos figyelni az európai társadalmak tűrőképességére, mert Oroszország kapásból kihasználná az elégedetlenkedéseket. „Ha az energia túl drágává válik, esetleg fűteni sem lehet majd, akkor az európaiak többé nem fogják azt gondolni, hogy megérik az Oroszország elleni szankciók.
Az oroszok meg természetesen kapásból kihasználnák ezt dezinformációk terjesztésére, európai kormányok elleni hergelésre, azt magyarázva, hogy azért megy az embereknek rosszul, mert a kormányuk Oroszországot bünteti. Ez alááshatja a stratégiai terveket, az oroszok pedig megnyerhetik maguknak az európaiakat.”
4. És megérkezik Putyin
A szakértő azt mondja, utólag könnyű stratégiai hibának minősíteni Európa és különösen Németország egyre mélyülő energiafüggőségének kialakítását, de az évtizedek alatt rengeteg dolog történt, ami az évek során ellenkező irányba mutatott. Például a 90-es években az európaiakat motiválta, hogy Szovjetunió összeomlása utáni, Borisz Jelcin vezette, kaotikus viszonyok között vergődő Oroszországot próbálják pacifikálni, és megmutatni neki, hogy mindkét félnek jövedelmező lehet, ha piaci alapon együttműködik Európával.
„Aztán megérkezett Putyin, a maga nagyon technokrata, már-már üzletemberszerű vezetési stílusával. A korai időkben legalábbis ezt lehetett látni rajta. Csak aztán komoly vészjelek is megjelentek.
Például a gázszállítások időnkénti leállítása. Vagy amikor egy országban nem Putyinnak megfelelő politikai változások történtek, akkor hirtelen >>technikai problémák<< adódtak az olajvezetetékekkel. Aztán ott volt Grúzia 2008-as lerohánasa és a Krím 2014-es bekebelezése.”
Bērziņa szerint ezért a 90-es években bár hitegethették magukat az európaiak egy pacifikálható Oroszországgal, a 2000-es években megszületett megállapodás az Északi Áramlat 2-ről már sokkal nehezebben magyarázható – ekkor ugyanis már világosan látszott, hogy az oroszok agressziótól sem riadnak vissza, hogy érdekeiket érvényesítsék. Ráadásul Oroszország Bērziņa szerint sokkal kiszámíthatatlanabb, mint a Szovjetunió.
A beszélgetés egy másik résztvevője itt megjegyezte, hogy beszélt korábban szovjetekkel dolgozó német politikussal, aki szerint a legnagyobb különbség a Szovjetunió és Putyin Oroszországa között az, hogy előbbi sokkal kiszámíthatóbb volt. „Ott volt a Politbüro, azon múlott a döntés. Most meg egy diktátor kénye-kedvének vagyunk kiszolgáltatva.”
5. A tétlenségünk volt a provokáció
A Forbes.hu azt kérdezte a szakértőtől, várható-e, hogy Oroszország a szankciók hatására megváltoztatja eddigi Európa-politikáját, tekintve, hogy az EU-nak továbbra sincs közös hadserege, ami elrettentő erővel bírhatna Putyinnal szemben.
Bērziņa azt válaszolta, Európa ebben a tekintetben valóban provokálta Oroszországot – de nem azzal, hogy korábbi szovjet tagállamokat vett fel az EU-ba és még csak nem is a NATO-bővítésével, hanem azzal, hogy Putyin egyetlen veszélyes lépése sem járt semmilyen jelentős következménnyel. Sem a 2008-as grúziai invázió, sem a Krím 2014-es annektálása.
Volt néhány szankció, születtek elítélő nyilatkozatok, de lényegében semmi nem változott”
– mondta a German Marshall Fund munkatársa. Szerinte a szankciók fontosak, ahogy a tisztelet kivívásában fontos szerepe van Ukrajna katonai felszereléssel ellátásának is. Ezek Bērziņa elmondása alapján már alkalmasak arra, hogy újfajta biztonságpolitikai megfontolásokra kényszerítsék az oroszokat.
A szankciókról azt mondja, azok hatása nem azonnali, de nagyon fontosak, egy későbbi inváziót azonban önmagukban nem akadályoznak meg. Szerinte ahhoz fegyverek kellenek, amelyek az oroszok értésére adják: nem egyszerűen nem akarjuk őket a határainknál látni, de ha megjelennek, képesek vagyunk őket megállítani.
