Amikor olyan témában készítek interjút, ami különösen közel áll a szívemhez – ilyen volt a Világjáró családdal folytatott beszélgetés – ösztönösen elgondolkodom a saját válaszaimon is a kérdéseimre. Az utazás pont ilyen, központi téma az életemben: minden megtakarításom erre költöm, és ha tehetem, háromhavonta lelépek valahova pár napra. Ez vált be: a környezetváltás és az új ingerek gyűjtése segít a motivációm és a mentális jóllétem megőrzésében, és lehetőséget ad arra, hogy újrahuzalozzam a szokásaimat, céljaimat, értékrendemet.
Minden út új kihívást tartogat, de az évek folyamán megtanultam, hogy teremthetek balanszot a low-budget és a komfort között, hogy érdemes priorizálnom a programokat, és mik azok a dolgok, amikkel nem csak a megnézett helyek listája, de az önismeretem is bővül.
1. Felmegyek a lehető legmagasabb pontra
Párizsban a Montmartre-on álló Sacre Coeur, Madeirán a Pico Ruivo-hegycsúcs. Lényegtelen, hogy a legmagasabb pont egy lifttel elérhető toronyóra vagy egy több órás túra végeredménye (na jó, nem mindegy, utóbbi után azért megveregeted a saját vállad), egy közös mégis van bennük: a legjobb kilátás nyílik arra a bizonyos térségre, ami miatt több ezer kilométert utaztál. Olyan ez, mint egy rövidített kötelező olvasmány, csak sokkal kellemesebb.
Körbefordulsz, és megértesz valamit a helyi történelemről, építészetről, természetről, mélységekről és magasságokról, hangulatról.
Ha például kihagytuk volna Barcelonában a Bunkers del Carmelt, az utcai sétából sosem tudjuk meg, hogy úgy néz ki a város felülről, mint egy matekfüzet négyzetrácsai.
Ha kihagytuk volna Barcelonában a Bunkers del Carmelt, sosem tudjuk meg, hogy úgy néz ki a város felülről, mint egy matekfüzet négyzetrácsai.
2. Kipróbálok valamit, amit korábban sosem csináltam
Ez a pont 70%-ban az önismeret mélyítéséről, és csak 30%-ban az adott helyszínről szól. Na meg persze a kalandról, a komfortzóna feszegetéséről, meg azokról az élményekről, amikre jó visszaemlékezni évek elteltével is. Ha van rá lehetőség, a kipróbálandó dolog az adott helyszínhez kapcsolódik – ilyen például a szörf vagy a sandbuggy – , de ilyen volt számomra a siklóernyőzés, a nudista strand és a forró köves masszázs kipróbálása is. Külföldön, egy idegen terepen mindig nagyobb a bátorságom.
És ha ez a bátorság el is múlik hazaérkezéskor, a megtapasztalt énerő megmarad.
Nem tudom, mi a pszichológiai magyarázata, de külföldön, egy idegen terepen mindig nagyobb a bátorságom.
3. Beszélgetek a helyiekkel
Nincs az az útikönyv vagy doksifilm, ami többet mondana el egy kultúráról, mint az ottélő emberek. Még akkor is, ha egy árva szót sem beszélnek angolul, és kézzel-lábbal értetik meg magukat. Abból, ahogy egy idegen ember felé fordulnak, rengeteg dolog kiderülhet: a közvetlenség, a bizalom és a vendégszeretet mértéke, a kommunikációs tradíciók, a nemi szerepek egyensúlya. Ehhez tökéletes terep a piac, a helyiek által szervezett túra, a tömegközlekedési eszközök, az Airbnb szállások vagy bármilyen helyzet, amiben útbaigazítást kell kérni. Példaként: amikor Jordániában tönkrementek a telefonjaink, egy helyi nyelviskolában kértünk segítséget (mivel csak ott beszéltek angolul).
Az angoltanár félbeszakította a tanóráját és a kötelező imádságot is kihagyta, hogy elkísérjen bennünket a legmegbízhatóbb szervízbe, mondván: az iszlám vallásban csak egy dolog írhatja felül az imát és a munkát: ha valaki segítségre szorul.
Ez a tapasztalat többet mondott el a jordán kultúráról, mint egy egész napos fürdőzés a Holt-tengerben.
Nincs az az útikönyv vagy doksifilm, ami többet mondana el egy kultúráról, mint az ottélő emberek.
4. Megnézem, milyen az éjszakai élet
Lehetőleg élőzenével, sok-sok helyi fiatallal, és amennyiben a hely megkívánja, fokozatos elővigyázatossággal.
Ebben elsősorban a Tripadvisorra, a Couchsurfre és a Tinderre hagyatkozom. Utóbbi a tévhitekkel ellentétben nem csak párkeresésre alkalmas.
Itt szoktam megismerkedni azokkal a korombeli arcokkal, akik hasonló zenei irányzatokat kedvelnek, és szívesen útbaigazítanak, ha a legjobb helyi bárokat vagy koncerthelyszíneket keresem. A város éjszakai arca sokat hozzáad az összbenyomáshoz: utcákat, amik máshogy festenek lámpafénynél, embereket, akik csak ilyenkor merészkednek elő, közvetlen beszélgetéseket, amik nappal talán feszélyezettebbek lennének.
A város éjszakai arca sokat hozzáad az összbenyomáshoz.
5. Nem csak azt nézem meg, ami evidens
Nyilván nem illik úgy elhagyni Londont, hogy nem pipáltad ki a listán a Big Bent, a London Eye-t meg a Buckingham-palotát, de ha nem csak a felszínt szeretnéd kapargatni, érdemes letérni a kijelölt turistaösvényről. És hogy hogyan?
Természetesen itt is a helyiekre és a már tapasztaltabb turistákra érdemes hagyatkozni, de már vannak olyan menő városismereti applikációk is, amik sokat segíthetnek.
Személyes kedvencem a Banksy-kereső app volt, amivel nem csak London legmenőbb street-art spotjait, de egy föld alatt eldugott, óriási vintage piacot is találtunk.
Néha érdemes letérni a kijelölt turistaösvényről. A képen a londoni Brick Lane-negyed látható.
6. Megkóstolom a helyi specialitásokat
Bármennyire is evidensnek tűnik, ez a fogadalmam ránt ki leginkább a komfortzónámból. A nápolyi pizza meg a francia croissant még tök oké, a békacomb, a csiga, a tengerimalac, a nyers hal már neccesebb. Bevallom, volt, hogy elvéreztem, és valamelyikre nemet mondtam – bánom is utólag.
A kultúra elengedhetetlen része a helyi kulinária, még akkor is, ha pár órával korábban brekegett vagy cincogott valamelyik fogás.
Amennyiben mediterrán országban járunk, törvényszerűen idetartoznak a gyümölcsök és a zöldségek. Pláne azok, amikről elsőre meg sem tudod állapítani, melyik kategóriába tartoznak.
Polip, tintahal, és egyéb azonosítatlan tengeri élőlények, amiket most már biztos meg mernék kóstolni.
7. Elmegyek egy bolhapiacra
Ez a pont valamelyest a helyiek megismeréséhez, valamelyest pedig a szuvenírek, különleges ruhák és csecsebecsék iránti rajongásomhoz kapcsolódik. Ha igazán autentikus ajándékot szeretnél beszerezni, olyat, ami nem jön szembe minden sarkon és örökre az adott helyre emlékeztet, a bolhapiac tökéletes helyszín. Ha nem veszel semmit, csak körbesétálsz, az már sokszor önmagában elég. Az olyan helyeken, ahol nagy kultúrája van a piacozásnak – például Marokkóban vagy Izraelben – ez felér három templomlátogatással is.
Felejthetetlen élmény volt számomra a jeruzsálemi kofa, aki fülbevalókat készített nekünk, és az angol virágpiac, ami után még napokig mindenem rózsaillatú volt.
A jeruzsálemi piacutca látképe.
