2050-re becslések szerint a természeti katasztrófák és konfliktusok miatt a lakóhelyüket elhagyásra kényszerülő emberek száma megnégyszereződik. Konfliktusra jó példa a szíriai helyzet, természetire meg az utóbbi három hurrikán Amerikában, ami több millió embert tett hajléktalanná.
A különböző NGO-k és segélyszervezetetk folyamatosan dolgoznak, ám általában sokkal több tennivalójuk lenne, mint amit ténylegesen el tudnak végezni.
Itt jön a képbe a Philadelphiában indított startup, a NeedsList, ami direkt a humanitárius szervezetek munkájának és támogatásának összehangolására tesz kísérletet. A felület lényegében értékesítéssel foglalkozik – megtalálhatóak rajta a nagy NGO-k, és az, hogy hol milyen munkát végeznek, a felhasználók pedig ezen a platformon keresztül egyszerűen meg tudják vásárolni azokat az eszközöket, amikre a szervezeteknek szüksége van. Az amerikai Forbeson publikált sztori leírja: eddig 26500 igénylés került fel a rendszerükbe, ezeknek a többségét már sikerül megoldani, pedig a rendszert csak idén június végén élesítették. Jelenleg hét országban vannak jelen, és már több díjat is megnyertek.
Natasha Freidus, Amanda Levinson / Kép:NeedsList
A startup nem csak a menekültekre koncentrál, együtt működnek több olyan szervezettel is, akik a hurrikán súlytotta Puerto Rico-ban, Floridában, vagy Houstonban tevékenykednek. Nemrég a kaliforniai bozóttüzek kapcsán tudtak segíteni, már több mint 1500 füstszűrős maszkot szereztek be rajtuk keresztül.
Az alapító Natasha Freidus Franciaországban találta ki a céget. A 2015-ben alapított egy menekülteket segítő csoportot, de hiába volt sok önkéntes és sok felajánlás, a logisztikai részen mindig elhasaltak, mert mire megérkezett az, amit kértek, már régen másra volt szükség. Először nem saját startupban gondolkozott, hanem csak keresni akart egy platformot, amin keresztül hatékonyabban tudná ezt szervezni, de nem talált ilyet, úgyhogy elkezdett kitalálni valamit. Itt jött a képbe Amanda Levinson, aki az Egyesült Államokból próbálta koordinálni, hogy az amerikai felajánlók adományai a megfelelő helyre jussanak Európában. Ismerték egymást korábbról, és rájöttek, hogy a kirakósnak pont két külön darabkáját tartják a kezükben, a problémájuk viszont ugyanaz – a logisztika.
Befektetőt találni egy ilyen startuphoz nem volt egyszerű, mert bár nem volt kétséges, hogy a hatása nagy lesz, az, hogy profitábilissá tudják-e tenni, már más kérdés volt, hiszen a befektetők jellemzően pénzt akarnak látni abból, amibe a vagyonukat rakják. Végül sikerült megtalálni a megoldást – létrehoztak egy vállalati szponzorációs modellt, így nem csak egyének, hanem cégek is tehetnek felajánlásokat – a cégeknek fizetniük kell az app használatáért, és azért, hogy megkapják a listát a támogatható szervezetekről, de így is nagyon népszerű az alkalmazottak körében.
Az app hatékonyságát bizonyítja az eset, amikor az egyik görög szigeten tevékenykedő NGO-nál szükség lett egy defibrillátorra, amir 1-2 ezer dollárt is kóstált volna, de aztán kiderült, hogy egy szintén ott dolgozó másik szervezetnél van egy plusz darab, és át tudták vinni nekik. „Számomra ez mutatta meg az igazi erejét annak, hogy mire képes ez a platform. Ahelyett, hogy gyűjtenünk kellett volna az eszközre, majd azt elküldetni a megfelelő helyre, tudtak egyet szerezni ingyen, ráadásul pár nap alatt. Ez a történet egy kiváló példa arra, hogy egy központi helyre posztolt igényt mennyivel gyorsabban ki lehet elégíteni.”
Egy másik alkalommal, szintén Görögországban kiposztolták, hogy szükség van a papucsnál ellenállóbb, a cipőnél könnyebb crocs-okra. Az egyik helyi boltos azt mondta, hogyha egyszerre 100 párat vesznek, akkor az kb 5 dollárba kerül csak. “Lefotóztam a fiam Crocs-át, hogy ilyeneket akarunk venni, és kitettem egy PayPal-linkkel együtt a felületre. Ezután Londonba kellett repülnöm, a kétórás út után, amikor visszakapcsoltam a telefonomat, már kaptam is az üzenetet: 150 pár lábbelit vásároltak nekünk az adományozók, amit a következő héten már ki is szállítottak.”
Az alapítók célja, hogy a migrációval kapcsolatos negatív képet egy kicsit pozitív irányba tolják „A helyzetnek van egy gazdaságélinkítő hatása is, több ezer eurót költöttünk el az alkalmazáson keresztül a helyi vállalkozásoknál, és lehetőséget biztosítottunk az adományozóknak, hogy helyi termékek vásárlásával támogassák az adott régiót.”