Ha a nukleáris biztonsági kérdéseket nem sikerül megnyugtatóan rendezni, akkor Oroszország, pontosabban a Roszatom kiírja magát a nemzetközi nukleáris szakmából. Ha a dolgok így mennek tovább, Európában senki sem fogja megengedni, hogy egyetlen Oroszországból beszállított erőművi berendezés, de akár számítógép, informatikai vagy irányítástechnikai eszköz beépüljön egy atomerőműbe. Mert azt fogják mondani a szakemberek, hogy ez olyan biztonsági és kiberbiztonsági kockázat, ami nem elfogadható – mondja Aszódi Attila egyetemi tanár, atomszakértő.
Forbes.hu: Az ukrajnai háború kitörése óta rendkívüli mértékben megnőtt a paksi bővítés orosz kivitelezésének nemzetbiztonsági kockázata. Milyen esélyt lát arra ezek után, hogy orosz közreműködéssel megépülnek az új blokkok?
Aszódi Attila: Röviden összefoglalva azt mondanám, hogy egyrészt szükségünk van az atomenergiára, másrészt szükségünk van a Paks II-re, és a Paks II. számára kidolgozott szerződéses, jogi, gazdasági és műszaki keretrendszer még a mostani helyzetben is alkalmas a projekt megvalósítására. Hogy a Roszatom jelenleg képes-e valójában a projektet megvalósítani, ezt még nem tudjuk. Az eredeti szándékok és követelmények mentén a projekt megvalósítható, de ha mondjuk az európai és/vagy az amerikai szankciók mentén nem lehetne az eredeti műszaki színvonalon, nyugati beszállítók részvételével megvalósítani a projektet, akkor új keretrendszert kellene keresni.
Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy egy középszerű, esetleg gyenge műszaki színvonalú létesítményre pénzt költsünk. Csak kiemelkedő műszaki és biztonsági színvonalú atomerőművet szabad megvalósítani.
Tehát mondjuk ha a szankciók miatt a nyugati gyártású turbina vagy nyugati gyártású irányítástechnika ellehetetlenülne, orosz turbinával vagy orosz irányítástechnikával nem szabad a projektet megvalósítani.
Kicsit hosszabban válaszolva, én továbbra is azt mondom, hogy az atomenergia meghatározó kell, hogy maradjon a magyar villamosenergia-ellátásban. (Jelenleg csaknem ötven százalék a hazai áramtermelésben, és több, mint egyharmad a hazai áramfelhasználásban Paks részaránya – a szerk.) Az ukrán-orosz konfliktus még fel is értékeli az atomenergia szerepét. Az elmúlt időszak energiapolitikája Magyarországot a földgáznak való kitettség szempontjából is nehezebb helyzetbe hozta. Ráadásul ez nemcsak Magyarországra igaz, hanem az egész európai térségre. Még nem érzékeljük igazán, de nagyon fog fájni a kőolaj és a földgáz importjának háború miatti esetleges korlátozása, illetve a piacon várható árnövekedés. Mindezek a problémák azt üzenik, hogy további atomerőművi kapacitásokra szükség van Magyarországon is.
A Paks II. vonatkozásában az a véleményem, hogy a VVER-1200 blokkok műszaki alapkoncepciója az egyik legjobb, ami a világon ma rendelkezésre áll. Tehát összességében úgy gondolom, hogy műszakilag és energiapolitikailag ez még mindig egy jó projekt lenne. Hogy meg lehet-e valósítani, az viszont elsősorban a külső körülményektől fog függeni.
Aszódi Attila a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Kar dékánja és a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára. Fotó: Sebestyén László
De a beruházás kizárólag az oroszokkal elképzelhető?
A projektet orosz és nyugati cégek együttműködésében képzeltük el a legelejétől kezdve. Megjegyzem, az oroszokkal való magyar együttműködés atomenergetikai területen nem egyedülálló. A finnek pontosan ugyanezt csinálták, méghozzá nagyon régóta. A loviisai atomerőmű két ugyanolyan blokkból áll, mint amilyenből négy darab működik negyven év óta Pakson. (Hasonló orosz blokkok működnek Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában is.) A finnek 2013-ban megállapodtak a Rosatommal egy új VVER-1200 reaktor észak-finnországi, Hanhikivi-félszigeten történő felépítésében. Mi a Paks II. szerződést egy évvel később írtuk alá, ugyanolyan blokkokra, hasonló feltételek mellett.
Ráadásul a finneknek még erősebb a gazdasági kötődése Oroszországhoz, mert rengeteg finn ipari cég van jelen az orosz piacon. A finneknek is – szerintem helyesen – az volt a koncepciója, hogy jobb a nagy Oroszországgal gazdasági téren együttműködni, mint ellenségeskedni.
Jelenleg azonban az orosz-ukrán háborúval a katonai, külpolitikai kockázat jelentősen megnőtt, és emiatt ők is gondolkodnak, hogy mi legyen az új atomerőmű-projektjük sorsa.
Március 22-én a finn gazdasági miniszter a finn Parlamentben azt mondta, hogy a jelen helyzetben lehetetlen a hanhikivi projekt létesítési engedélyét kiadni.
Ugyanakkor látni kell, hogy Finnországban a Rosatom nem csak a technológia szállítója, hanem a Hanhikivi-1 atomerőmű 34 százalékos tulajdonosa is. Nálunk a Paks II. 100 százalékban magyar állami tulajdonban van.
Egyébként a finnek is sérelmezik, amit én is szóvá tettem az elmúlt hetekben: elfogadhatatlan az orosz csapatok ukrán atomerőművek elleni támadása, és szintén elfogadhatatlan az, hogy az oroszok alapvető nemzetközi biztonsági alapelveket sértettek meg az ukrán atomerőművekben.
Nekünk szerintem mérlegelni kell, hogy a jelen helyzet a külpolitikai és katonai kockázatokon túl milyen gazdasági, műszaki és jogi kockázatokat hordoz. Azt is meg kell vizsgálni, hogy ezek a megnövekedett kockázatok kezelhetőek-e valamilyen módon. Döntést biztosan csak alapos mérlegelés után szabad hozni.
Azért a magyar bővítés is csúszik, a létesítési engedélyt rég meg kellett volna szerezniük az oroszoknak.
Az oroszok nagyon lassan haladtak a magyar szabályoknak megfelelő tervezési és engedélyezési dokumentáció előkészítésével, ezért a Paks II. projekt eddig nem kapta meg a legfontosabb nagy engedélyt, a létesítésit, aminek a sokadszor módosított ütemterv szerinti határideje 2021 szeptembere lett volna. Mivel nincsen kiadva a létesítési engedély, akármennyire is akarjuk vagy nem akarjuk, keletkezett most egy természetes megállítási pont a projektben. Ez természetszerűleg teret ad a mérlegelésre.
„Az, hogy nem lett kiadva a létesítési engedély, szerintem azt mutatja, hogy a magyar engedélyezési, hatósági rendszer jól működik.”
Mi volt a pontos ok a késésre?
Az orosz dokumentáció nem volt olyan igényességgel és olyan színvonalon összeállítva, ami alapján ki lehetett volna jelenteni, hogy a tervek megfelelnek a magyar követelményeknek, és ami alapján ki lehetett volna adni az engedélyt. Egyébként az, hogy nem lett kiadva a létesítési engedély, szerintem azt mutatja, hogy a magyar engedélyezési, hatósági rendszer jól működik.
Nyilvánvaló, hogy amikor a szomszédunkat megtámadja Oroszország, akkor ezt külpolitikailag és katonailag nem lehet közömbösen kezelni. Tehát egyrészről már a közvetlen veszélyeztetettségünk, a menekültek ránk gyakorolt hatása miatt sem tudunk ezen a helyzeten egyszerűen túllépni, másrészről pedig tagja vagyunk egy közösségnek, és figyelembe kell vegyük a közösség érdekeit, döntéseit is.
Véleményem szerint a paksi projekt kimenetelének a lehetőségei nagymértékben függenek attól, hogy a háború hogyan megy tovább. Azt gondolom, hogy a magyar és az EU-s politika helyesen járt el eddig a tekintetben, hogy nem engedték az energetikára kiterjeszteni a szankciókat. Mert bár nyilván Oroszországnak is nagyon fájnának ezek a szankciók, de nekünk kifejezetten még nagyobb károkat okoznának.
Ha most elzárnák a gáz- és kőolajcsapot, az teljesen kezelhetetlen helyzetet teremtene Magyarországon.
A kérdés az, hogy ez a pozíció mennyi ideig tartható. A háborúban lehetnek olyan drámai fordulatok, amelyek után az európai kormányok esetleg a szankciók további szigorítása mellett dönthetnek, és kiterjeszthetik azokat az energetikára. Ha Oroszország a mai napon befejezné a ukrajnai háborúját, a további szankciók esélye jelentősen csökkenne. Ha Oroszország ezzel szemben eszkalálja a konfliktust, a mostaninál sokkal súlyosabb szankciók is jöhetnek.
A bővítést tízmilliárd eurós hitellel finanszírozó Vnyesekonombank is tiltólistára került, a vele kötött hitelszerződésből még kiléphetünk? És hívtunk le egyáltalán már az orosz hitelből?
A szerződésnek megfelelően történt már kifizetés, de Magyarország eddig mindig előtörlesztett, így nem tartozunk Oroszországnak. De nem is a projektnek ezt a részét érzem problémásnak, hanem inkább a műszaki részét. Hogyha ez a háború gyorsan lezáródik, és visszaáll a hetvenhét éves béke, akkor sem fog ugyanúgy tovább menni az élet, mint előtte. Az a kérdés, hogyan lehet az orosz partnerben ezután megbízni, elhinni, hogy amit készít, az műszakilag és biztonsági szempontból rendben lesz. Ebben a tekintetben nagyon rossz folyamatokat látok.
Rendkívül aggasztó, hogy a katonákon kívül megjelentek Roszatom-szakemberek a zaporizzsjai és a csernobili atomerőműben. Erre nem volt korábban példa, és alapvető nukleáris biztonsági elveket sért.
Elképesztően súlyos helyzetre vall, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek – amelynek egyébként Oroszország meghatározó tagja – kell tiltakoznia és felhívnia a felek figyelmét a kötelezettségeikre. Amikor látom, hogy két orosz atomerőmű főmérnöke bemegy a zaporizzsjai telephelyre, és megpróbálja átvenni az üzemeltetés irányítását, akkor nagyon rossz érzéseim támadnak. Ezek a cselekmények (is) abszolút elfogadhatatlanok.
Ha a nukleáris biztonsági kérdéseket nem sikerül megnyugtatóan rendezni, akkor igazándiból Oroszország, pontosabban a Roszatom maga alatt vágja a fát. Kiírja magát a nemzetközi nukleáris szakmából. Ha a dolgok így mennek tovább, Európában senki sem fogja megengedni, hogy egyetlen Oroszországból beszállított erőművi berendezés, de akár számítógép, informatikai vagy irányítástechnikai eszköz beépüljön egy atomerőműbe. Mert azt fogják mondani a szakemberek, hogy ez olyan biztonsági és kiberbiztonsági kockázat, ami nem elfogadható. Ezért is lenne szerintem Oroszországnak is alapvető érdeke, hogy mihamarabb fejezze be ezt a háborút Ukrajnában.
Aszódi Attila: „Amikor látom, hogy két orosz atomerőmű főmérnöke bemegy a zaporizzsjai telephelyre, és megpróbálja átvenni az üzemeltetés irányítását, akkor nagyon rossz érzéseim támadnak.” Fotó: Sebestyén László
Mit nevezhetünk megnyugtató rendezésnek? Gondolom, az, hogy most Csernobilban közel négy hét után a napokban végre engedték lecserélni a műszaki stábot, még messze van a megnyugtatótól. Ha elvonulnak onnan és a zaporizzsjai atomerőműből az orosz katonák, akkor már fellélegezhetünk, vagy innentől már mindenképpen vége a bizalomnak?
Ezek az események megtörténtek, és nem fogja elfelejteni őket sem a szakma, sem a politika. Nemcsak az ukrán atomerőműveket üzemeltető cég, hanem senki a világon. Mert ez olyan viselkedés, ami elfogadhatatlan, amivel korábban nem találkoztunk, és amelyre önmagában nem válasz, ha a Roszatom menedzsmentje azt mondja: az „ukránok félrekommunikálták, vagy ti félreértettétek”. Ennek súlyos, hosszú távú következményei lesznek. Új biztonsági garanciákra lesz szükség, hogy a jövőben a hasonló eseteknek még az esélye sem merüljön fel.
Mi lehetett a céljuk az atomerőművek elfoglalásával? És legújabban egy csernobili labort is elfoglaltak, ahol radioaktív hulladékot elemeztek, ezzel vajon mi a szándékuk? Kell-e katasztrófától tartanunk?
A zaporizzsjai és a csernobili atomerőmű elfoglalása két célt szolgálhatott. Az egyik az – és ez a zaporizzsjaira vonatkozik –, hogy az orosz erők kontrollálni akarják, mennyi villanyt tud Ukrajna termelni. Látszik, hogy a lakosságot támadják, és ezzel menekültválságot generálnak – ha ezt fokozni akarnák, simán megtehetnék, hogy visszafogják a villanytermelést, ha kontrollálják az erőműveket. A lakosságot még nehezebb helyzetbe hozza, sőt a védekezésben résztvevő erőket is, ha megszűnik a területen az áramellátás.
A másik ok az lehet, hogy az oroszok a tárgyalásokhoz zsarolási pozíciót próbálnak maguknak teremteni. A csernobili labor kifosztásának és megrongálásának oka teljesen érthetetlen. Mindenesetre nagyon aggasztó mindaz, amit az oroszok Ukrajnában, ezen belül az ukrán nukleáris telephelyeken csinálnak.
Ami Csernobilban történt, az ugyan súlyosan sérti a szabályokat, de messze volt attól, hogy nagy baj legyen belőle. A zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás már más eset: több épületet vettek komolyan tűz alá, az oktatási épület kiégett. A blokkok irányába is lőttek, találat érte például a blokkok előtti közlekedő folyosót. Berendezések mentek tönkre, és több távvezetéki kapcsolatot is tönkretettek. Az atomerőmű katonai támadása (már önmagában a támadással való fenyegetés) nemzetközi egyezményekbe ütköző cselekmény.
Nagyobb orosz katonai erő van most is a telephelyen, robbanószerek, harci járművek, amelyeknek nincs ott keresnivalójuk.
A Roszatomon kívül van más választása Európának atomerőmű-projekteknél? Van másik cég, amelyik fel tud építeni egy Paks II. nagyságrendű atomerőművet?
Európa óriási hibát vétett azzal, hogy – engedve a zöld mozgalmak nyomásának – az európai atomerőmű-építő ipar jelentős részét leépítette. Gondoljunk csak arra: egészen február 23-ig az volt a fő problémánk, hogy a klímaváltozással kapcsolatos ügyeket hogyan oldjuk meg, miként valósítsunk meg klímatudatos energetikai fordulatot, hogyan építsük le a fosszilis energiahordozókat, mindezt úgy, hogy közben az európai ipar versenyképes maradjon, és a lakosság energiaellátása folyamatos legyen.
Németország úgy döntött, hogy kiiktatja az atomenergiát, ami az elmúlt ötven év legnagyobb hibája volt. A franciák kis visszaesés után most újra fejlesztenek e területen, a britek egyértelműen atompártiak, a lengyelek eddig nem használtak atomenergiát, de most tervezik a bevezetését. A franciák és a britek mellett Finnország, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Szlovénia, Magyarország atomerőműveket akar építeni. Közben Európában gyakorlatilag két technológiaszállító maradt, a franciák és az oroszok. Az oroszok a háborús konfliktus kiváltása következtében most a nemkívánatos kategóriába manőverezték magukat.
Annak idején például Svédországban, Svájcban, Németországban, Olaszországban is komoly nukleáristechnológia-szállító kapacitások voltak, és ezek a cégek nemcsak az európai, hanem a nemzetközi piacon is képesek voltak versenyezni. Ennek az európai nukleáris technológia szállító iparnak kellene visszajönnie. Persze nem a régi típusú erőműveikkel, hiszen sokat fejlődött azóta a világ.
Nagyon sokat beszélnek az amerikai kontinensen a kis moduláris reaktorokról, és már Romániában is egy amerikai startuptól, a Nuscale-től terveznek vásárolni kis moduláris atomerőművet. Elképzelhető, hogy ezek Európában is elterjednek a közeljövőben?
Számos országban terveznek hasonlókat, ezek a megoldások szerintem nagyon izgalmasak és felértékelődnek.
Keressük az utat, a nemzetközi közösségben elég sok projekt van most ezen a területen. De egy alapvetően antinukleáris európai környezetben ez nem egyszerű. Magyarország eddig jó irányba haladt, az oroszok most lábon lőtték magukat és bennünket is.
Mindenesetre én nem temetném el a Paks II.-t, de az oroszok könnyen eltemethetik magukat a projektben.
Aszódi Attila 2014 és 2017 között a Miniszterelnökségen a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztosa, 2017-től az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára volt. Fotó: Sebestyén László
És mennyi időnk van még? Meddig hosszabbítható még a mostani blokkok üzemideje?
Friss és tanulságos fejlemény, hogy a finnek beadták a kérelmet a loviisai atomerőmű üzemidejének további húsz éves meghosszabbítására. Nyilván ez a kérdés vizsgálható, vizsgálandó Magyarországon is, csakhogy ennek vannak jogi, gazdasági és műszaki aspektusai is. Sokat elárul a lehetőségekről, hogy a finnek szerint nagyjából egymilliárd eurót kell majd befektetniük a két blokkba, hogy azok tovább működtethetők legyenek. Ezt a lehetőséget nálunk is meg lehet vizsgálni, döntést az eredmények ismeretében lehet hozni. De a mostani paksi blokkok önmagukban nem oldják meg a problémát, legfeljebb kicsit elodázzák.
A mostani blokkok működtetése mennyire lehetséges az oroszok nélkül?
Az üzemeltetéshez, a karbantartáshoz és az alkatrész-ellátáshoz nem kellenek az oroszok, egyedül az üzemanyag-ellátáshoz. Pillanatnyilag két évre elegendők a fűtőelemkészletek. Ha extrém forgatókönyvet nézünk, tehát mondjuk huzamosabb időre „vasfüggöny” kerülne a háború következtében Oroszország és Európa közé, akkor szükségünk lenne egy alternatív üzemanyag-szállítóra. És nagy kérdés, hogy ennek az előteremtése nem hosszabb-e két évnél. Ahogy korábban mondtam, Magyarország bajba kerülne, ha az energetikára kiterjesztenék a szankciókat. Kezelhetetlen helyzet keletkezne a magyar háztartások fűtésében és a magyar villamosenergia-rendszerben is. De az alternatív üzemanyagot mihamarabb ki kell dolgozni a VVER-440 reaktorok számára is, hogy a jövőben ne kerülhessünk olyan szorult kényszerhelyzetbe, mint most.
Aszódi Attila a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Kar dékánja és a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára. A 2003-as áprilisi paksi üzemzavart követően 2004 júniusáig Paksra kiküldött miniszteri biztosként tevékenykedett, a fukushimai balesetet követően pedig az Európai Bizottság szakértőjeként vett részt az európai atomerőművek biztonsági felülvizsgálatában. 2014 és 2017 között a Miniszterelnökségen a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztosa, 2017-től az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára volt. Láncreakció című blogján rendszeresen ír nukleáris, energiapolitikai és villamos energetikai kérdésekről.
Borítófotó: Sebestyén László
Orosz függés vs. megújuló energia Magyarországon: van-e esély a fordulatra?
