Eddig sem a fair kifizetésekről volt híres a Spotify, már ami a zenészeket illeti. Nélkülözhetetlenségre és kényelemre építve a platform mára uralja a zeneipart, de a százmillió dolláros exkluzív podcastos dealekkel tulajdonképpen zenecégből médiacéggé vált. Csak éppen nem építette ki az ehhez szükséges céges folyamatokat.
Ha nem különösebben ráz meg minket a Joe Rogan-botrány a Spotify-on, akkor sem kell túl sokáig kutakodni, hogy fairtől távol álló gyakorlatokat találjunk a zenestreaming-óriás körül. A The New Yorker magazin szerzője egyenesen „örül, hogy kicsit szenvedni látja” a Spotify-t: szerinte ugyanis a platform zenészek kizsákmányolásán keresi magát betegre. A szerző hosszabban írt a platformmal szemben érzett ellenszenvének okairól.
A tények: a Spotify átlag 0,4 dollárt fizet egyetlen zenelejátszásra. Ezen az összegen aztán a zenész, a kiadó és más szakmai szervezetek, akik részesednek a jogdíjból még tovább osztoznak. Ezzel az átlaggal (ami kisebb hírű zenészeknél még kevesebb) ezer streamelés után mindössze négy dollárnál járunk. Ezzel a felállással a szupersztár előadók és kiadójuk így is hatalmasat kaszálnak, míg a kisebb elérésű zenészeket teljesen kiszolgáltatja. A zenéjüket mindenki itt fogja hallgatni, albumot már senki sem vesz, és bár a platform ismertté teheti őket, ezt az elérést nem tudják pénzre váltani.
„Ez az üzleti modell a tökéletes példája a győztes mindent visz elvű neoliberális gazdaság működésének”
– írja a The New Yorker.
Az internet eredendő bűne
A zenészek az évek során többször megpróbáltak kiállni a Spotify ellen, de Neil Young az első, aki valódi károkat okozhat a cégnek (és pénzügyileg magának is) azzal, hogy megkérte, távolítsák el a zenéjét a felületről, amin Joe Rogan minimum covid-szkeptikus podcastjével kell osztoznia. Younghoz Joni Mitchell is csatlakozott, de még Harry herceg és Meghan Markle is beszálltak a maguk „aggodalmával”.
Ezek a kiállások azonban nem arról szóltak, hogy megtaláljuk a probléma gyökerét. Young a nyilatkozatában nem tett említést a minimum megkérdőjelezhető kifizetési struktúráról, Rogan műsora mellett még a hangminőségről panaszkodott. A rajongóit arra buzdította, hogy a zenéjét hallgassák inkább Apple Musicon vagy Amazonon, ezek a felületek egy fokkal jobban megfizetik a működésük alapját jelentő zenészeket, de az ő helyzetük is messze van az ideálistól. Ross Grady zenekritikus a Twitteren így írt a problémáról: „nem tudom, hogy magyarázzam el az embereknek, hogy egy olyan felület, ahol tíz dollár/ hóért a világ minden zenéjéhez elérsz, nem tud sem etikusan, sem fenntarthatóan működni.”
Az, hogy Daniel Ek, a Spotify CEO-ja a szabad véleménynyilvánítás jogával védte meg Joe Rogan ignoráns és veszélyes kijelentéseit a vírusról és az oltásokról, bevett gyakorlat a big tech képviselőitől.
A The New Yorker Shoshana Zuboff „The Age of Surveillance Capitalism” című könyvét idézi, ahol ezt az alapvetéssé vált reakciót gyáva táncikálásnak nevezi a szerző.
„Az internet egyik eredendő bűne, hogy radikálisan leépítette a zenecsinálás értékét” – írja az újság.
Ez a folyamat anno a Napsterrel kezdődött, aminek nyomán minimum két generáció úgy nőtt fel, hogy a szemükben a zene nem olyan termék, amiért fizetni kell.
A Napster lelövése után (amit a kiadók kényszerítettek ki a bíróságon) az Apple iTunes-a következett, akik a valaha volt legigazságosabb kifizetési stratégiát alkalmazták a zenészeiknél: ha a zene legfontosabb jogai a zenésznél voltak, akkor akár 0,7 dollárt is kaphatott egy streamelésért. Aztán jött a Spotify, ami a kemény algoritmusával elmosta a művészi identitást, és még a kifizetéseket is felére csökkentette.
A nélkülözhetetlenség ereje
Daniel Ek egy 2020-as interjúban még tanácsot is adott a zenészeknek: „az már nem elég, hogy három-négyévente rögzítesz egy albumot. Folyamatosan bele kell raknod a munkát, fel kell építened az album körüli sztorit és folyamatosan tartanod kell a kapcsolatot a rajongóiddal” – mondta a CEO. Jónak látta Taylor Swift példáján keresztül megmutatni, hogy mennyit lehet keresni a felületével, hiszen lám, Swift váratlanul kijött a Folklore című albumával, ami egyetlen nap alatt 98 millió lejátszást produkált. Csakhogy Taylor Swift méretű szupersztárból még a Spotify-on sincs túl sok, így az ő példáját felhozni a platformnak köszönhető sikerre csúnyán figyelmen kívül hagyja azt a több százezer előadót, aki érvényesülni próbál a zeneiparban, és ezt csak a Spotify segítségével teheti meg.
„A Spotify-nak, a Facebooknak, az Amazonnak megvan az az előnye, hogy nélkülözhetetlennek érezzük őket. Nem számít, mennyire utálják meg őket az emberek, ha nem tudják nélkülük elképzelni a mindennapjaikat.
Ez a függés áll a tech óriások dominanciája mögött együtt a technológia fejlődésének fatalizmusával: a változás elkerülhetetlen, felesleges ellenállni” – summázza a The New Yorker. Hiába számolt be a The Washington Post is arról, hogy a Joe Rogan podcastja melletti kiállás belső konfliktusokat is okozott a konszenzusos döntéshozásról prédikáló cégen belül, hiába indult el a #DeleteSpotify, ez a botrány is kevés lesz a változáshoz. A Spotify egy zenés cégből egy médiacéggé vált, de a tartalomgyártás fair működéséhez szükséges folyamatokat még nem dolgozták ki.
A Spotify árfolyamának változása. Forrás: Marketwatch
A cég a tavalyi évet 180 millió előfizetővel zárta, a tőzsdén azonban több mint 20 százalékos visszaesést produkált Rogan balhéja (a kvázi-bocsánatkérés után végül vissza is pattant). Szerdán Daniel Ek azt mondta, a cég nem változtatja meg az irányelveit egyetlen előadó, sem bárki más médiafelhívása miatt.
Kapcsolódó:
Borítókép: Daniel Ek, a Spotify CEO-ja. Forrás: Wikimedia Commons
