Pár órára kiesett a Facebook összes oldala nemrég, az emberek pedig hirtelen visszarepültek az időbe, és közben pánikoltak sokan: mi lesz most? Miért ragaszkodunk ennyire a közösségi médiához, miközben egyre több kritika éri a nagy szolgáltatókat?
A nagy Facebook-leállás – legtöbb helyen már csak így hívják az október elején történt néhány órás szünetet a Facebook, Instagram és Whatsapp működésében, ami az eddigi leghosszabb működéskiesést jelentette a közösségi oldalak történetében. Én éppen teljesen offline voltam, és csak akkor jöttem rá, mi történt, mikor pár órával később – hogy teljes legyen az irónia, Facebookon – olvastam az ismerőseim posztjait.
Megdöbbentett, hogy egy hatórás kiesés ekkora hatással volt nemcsak az ismerőseimre, de látszólag szinte mindenkire.
Cikkek kérdezgették, hogy ki mit csinált a Nagy Leállás közben, influenszerek és tartalomgyártók keseregtek, mert meglegyintette őket a keresetkiesés szele, és előkerültek az első kritikák is arról, milyen veszélyes, hogy Mark Zuckerberg platformjai ennyire uralják az életünket.
Egy szebb, jobb világot épít nekünk a Facebook, hogy mindenkit bezárhasson
De mi lehet az oka annak, hogy egy néhány órás összeomlás, ami még csak nem is az összes közösségi oldalt érintette, ekkora hatással volt ránk? Mi a titka a Facebooknak és az Instagramnak, amivel ennyire beleették magunkat a mindennapjainkba?
Hiába lehet hallani, hogy a Facebook népszerűsége csökken, Magyarországon még mindig erről a közösségi oldalról beszélünk a legtöbbet, az aktív felhasználók száma alapján globálisan is vezeti a listát. Mark Zuckerberg nem áll rosszul, hiszen a harmadik legnépszerűbb közösségi rendszer a Whatsapp, majd ezt követi az Instagram és a Facebook Messenger – de ez még mindig nem magyarázza meg azt, hogy hatórányi leállás miért okozott ekkora sokkot az emberekben világszerte.
Tóth Dániel pszichológus, a Pszichológuspasi alapítója szerint a titok jó részben a dopaminban rejlik:
ez az a hormon, amit a szervezet jutalmazásra használ, vagyis akár munkahelyi sikerek, akár csokoládéfogyasztás vagy éppen szex közben is kiválaszt.
A közösségi oldalak erre, az azonnali dopaminlöketre alapoznak, teljesen mindegy, hogy lájkvadászatra, kapcsolattartásra vagy szocializációra használjuk őket. Áthatják a mindennapjainkat, itt beszélgetünk az ismerőseinkkel, innen szerezzük az információkat arról, mi történik a világban. Ha például valaki Facebook-csoportokban szokott segítséget kérni ügyes-bajos dolgaira, és hozzászokott, hogy ehhez a közösséghez fordul először, szorongást válthat ki az, ha akár pár órára is, megvonják tőle ezt a lehetőséget.
„Az alapvető probléma, ami ezeket a reakciókat kiváltotta, valószínűleg az volt, hogy nem tudtuk, meddig tart a leállás”
– mondta Tóth Dániel. „Ha előre értesültünk volna róla, mi fog történni, valószínűleg nem vált ki ilyen heves érzelmeket az emberekből, hiszen pár órára el tudják foglalni magukat máshogy is. Viszont amikor az instanthoz, az azonnalihoz vagyunk szokva, majd egyszer csak elveszik ezt tőlünk, és nem tudjuk, miért történik és meddig lesz így, az beindíthatja a szorongást. A digitális dolgokkal kapcsolatban pedig egyáltalán nem ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy nem azonnal, és nem annyit kapunk belőlük, amennyit akarunk. Tetőzte a dolgot, hogy pont munka után történt a leállás, amikor a legtöbben használnák a platformokat.”
Számos pszichológiai folyamat szerepet játszik abban, hogy ennyire ragaszkodunk a közösségi médiához. Sokan stresszlevezetés miatt görgetik, de adhat egyfajta kontrollérzetet is, mert mi mondjuk meg, meddig nyomkodjuk a telefont, és mit akarunk látni rajta. Magányos emberek tömegének a közösségi média jelenti a kapcsolattartás talán egyetlen, de mindenképpen legfontosabb platformját, egy ilyen leállásnál pedig nehéz szembenézni a boldogtalansággal, és azzal, hogy ezekkel az oldalakkal töltik be az űrt az életükben. Aztán ott van a FOMO, vagyis a „fear of missing out”: ez azt a szorongást jelöli, amit akkor érez az ember, ha a közösségi médiában látja, hogy mások jól érzik magukat, ő pedig kimarad valamiből.
Kutatások mutatták ki azt is, hogy a közösségi médiának van egyfajta instant fájdalomcsillapító, szorongásoldó hatása – ez pedig fontos faktor abban, hogy miért keríthet ennyire hatalmába minket.
Ez a koronavírus-járvány miatti lezárások alatt még egyértelműbbé vált. Tóth Dániel azt mondja, egyre többen fordultak hozzá olyan problémákkal, amelyeket a közösségi média túlzott használatára lehet visszavezetni. „Ott van a fiatal felnőtt, akinek soha nem volt még párkapcsolata, vagy nem volt munkahelye, amit meg tudott volna tartani hosszú távon. A digitális világ betölti az űrt, elviszi az időt, és fájdalomcsillapítóként is hat, de ha elveszik az embertől, rádöbbenhet, hogy mennyire üres az élete.”
Pedig – annak ellenére, hogy a tudomány a digitális világ fejlődésével kapcsolatban igencsak le van maradva – számos kutatás készült már arra, hogy a közösségi média alapvetően nem tesz túl jót nekünk.
A Facebook-használat bizonyítottan növeli a depresszió kialakulásának esélyét fiataloknál, a közösségi média használata irigységet, ezen keresztül pedig szorongásos problémákat okozhat.
Kevésbé egyértelmű összefüggések is léteznek, amelyek mégis ronthatják a mentális egészséget: egy brit kutatás például azt találta, hogy a közösségi média miatt a fiatalok alvási szokásai megváltoznak, és kevesebbet pihennek, egy 2020-as kutatás szerint pedig a fiatalok legalább fele átélt már online zaklatást. Fontos tudni, hogy az ezeken a platformokon eltöltött idő is nagyon sokat számít: egy 2021-es kutatás szerint minél többet vannak online a fiatalok, annál nagyobb veszélyben lehetnek, hiszen a 13 évesnél idősebb fiatal lányoknál nőhet az öngyilkossági hajlam napi két óránál több használat után.
Tóth Dániel szerint egyre gyorsuló sebességgel digitalizálódnak a mindennapjaink: változnak a standardjaink, a közösségi média a mindennapjainkban egyre inkább észrevétlenül jelen van. Olyanok vagyunk, mint a béka, amit lassan főznek meg: ha forró vízbe dobnák, kiugrana belőle, de amíg csak fokozatosan melegszik a víz, nem veszi észre. Ha tíz-húsz évvel ezelőtti állapotokról hirtelen a maira ugranánk, szembetűnő lenne a drasztikus különbség, így azonban fokozatosan hozzászokunk ahhoz, hogy a közösségi média, a digitális tér áthatja az életünket.
„Míg régen azt mérték a kutatásokban, hogy ki mennyi időt néz tévét, most azt, hogy mennyi az egy főre jutó képernyők száma egy háztartásban. Már nem azt nézik, hogy ki mennyi időt tölt online, hanem azt, hogy offline hány órát képes maradni. A pandémia előtt viszont hirtelen lett feljebb tekerve a kakaó, ami miatt a bezárások alatt kiütközött egy rakás probléma.”
Talán boomerkedő zsörtölődésnek tűnik, de a közösségimédia-használat tényleg nem tesz jót sem az ön-, sem a szociális fejlődésünknek, és különösen igaz ez a gyerekekre. Az érzelmi intelligencia hanyatlik a digitális korban, az önismeret helyett azt tanulják, hogy az a fontos, aminek mutatják magukat kívülről, nem az, hogy belül mennyire boldogok. A kommunikáció gyorsabbá, sematikusabbá válik, ahogy azt a chatalkalmazásokban megszokhattuk – csakhogy ez a képernyőről a való életbe is átcsúszik, aminek hatására a minőségi emberi kapcsolataik vészesen fogyatkozni kezdhetnek.
A döntéshozás is megváltozik, hiszen a közösségi média hosszú távon az impulzusokra épít, így nem tanulnak meg előre gondolkodni, és a döntéseik következményeire figyelni.
De mit tud tenni az, aki a Facebook-leállás alatt egy kicsit megijedt magától, és szeretne eltávolodni a közösségi médiától? „A felhasználói tudatosság a legfontosabb. Oda kell figyelni a testi hiánytünetekre, a szorongás fizikai jeleire, és az is árulkodó lehet, ha valaki fontosabb dolgokat hanyagol a közösségi média miatt. Nem egyszerű leszokni, mert ezek a felületek ingyenesek, egyszerűek, és azonnali boldogsághormon-koktélt adnak, de a tudatosság erősítésével menedzselhető lehet a probléma. Aki pedig úgy érzi, hogy magától nem tud megbirkózni a problémával, annak érdemes szakembert felkeresnie.”
A közösségimédia-függőséget legalább annyira komolyan kellene venni, mint a szerhasználatot vagy a dohányzást, egyelőre azonban nem gondoljuk ilyen jellegű problémának – annak ellenére, hogy néhány szakember szerint pontosan az elbagatellizált addikció miatt veszélyesebb lehet, mint a drog vagy az alkohol.
