Legalábbis, ha kilátogatsz a World of Coffee-ra a Hungexpo-ra, és ki fogsz, mert világszám van Budapesten, akár kávézol, akár nem, ezt látni kell. Nem vizes vébé, nem olimpia, de az egyik legfontosabb napi rutin iparágának kávéforradalmi seregszemléje és világbajnoki megmérettetése.
Vállaltan perverz dolog ezt a cikket különös és elementáris ízélmények hatása alatt, éjszakai neszkafé segítségével írni, de gyorsak akarunk lenni és aptudétek, legfőképp, hogy sikerüljön kijutni a kőbányai etióp fennsíkra – ahonnan minden származik, meglehet a homo sapienstől a Coffea nemzetségig – csütörtök estig mindenkinek, aki él, mozog és részese kíván lenni egy valódi világkiállításnak. Karnevál és kavalkád, magyar szót nem is hallasz, annál inkább egzotikusat – hja, a kávébab nem skandináv gyümölcs -, indonézek, afrikaiak, dél-amerikaiaik, no meg a lokációra tekintettel a környező országok nyelvei vannak túlsúlyban.
Merthogy nagy truváj ez, hogy az SCA (Speciality Coffee Association), a kávézásrevolúció globális szervezete Budapestre hozta éves rendes trade show-ját Dublin és Ravenna után. Magyarország – a régióban elsőként – még jobban felkerült az arabica és robusta univerzum csillagtérképére, lévén és elismeréseként, hogy nagyon is számon tartanak minket. A szervezet és a rendezvény elsősorban az újhullámos – tehát nem a tradicionális, olaszos pörkölésű -, ún. speciality termékekre koncentrál, de az eszközök kiállítói így is-úgy is a legprofibb világmárkák. Hanyatt eshetünk a dizájnos kávégépektől,
és nem kell steampunkok legyünk, hogy hosszasan bámuljuk a lokomotívszerű pörkölők egyszerre retro és futurisztikus világát.
Felvonul a totális háttéripar is, a különleges minőségű – hiszen a a kávé azért 98 százalékában az – vizeivel, nem véletlen, hogy a főszponzor is egy víztisztító cég, a BWT, water-barral, négyféle ízű vízzel.
De versengenek a tökéletes tejhabért csipes aljú digitális készülékek is, és a számtalan kiegészítőgyártó, findzsától csészéig, kávétömörítőtől házi kávépörkölőig. Jönnek-mennek a világhírű baristák, a hipszterfíling munkaköri leírás lehet, gazdagon tetováltság, hülye zokni (külön standja van!), barista köpeny alap.
Simán összefuthatunk a tavalyi pörkölésvilágbajnokkal, a bukaresti illetőségű Alexandru Niculae-val (Bob Coffee Lab).
De korántsem csak presszótechnikával találkozunk, rendes teret nyert a filteres speciality (brew), és még olyannyira a csepegteséses kávékészítés. Felejtsd el a német löttyött, itt minden nagyon precíz, másodpercre kiszámított 20-24 órán keresztül, ráadásul hidegen (vigyázat, ezek koffeinben becsapósan erős kávék az esetleges jégkockák ellenére is)
A sok csodaországon és csodamasinán kívül azonban a legfontosabb kerület a hátsó sarokban van, ez a Roaster Village. Vagy negyven különleges kávépörkölő manufaktúra a világ minden tájáról kicsi (darabonként, jutányosan, magyarországi viszonyokhoz méretezve ezer euróért) standokon, az illat úgyis odavisz.
Nos, itt kapod el el azokat a mondatokat, amik a kávé-sommelierség, azaz az újhullámos tézis lényegét adják.
“Hagyd egy kicsit lehűlni, ne úgy idd, mint egy eszpresszót, hanem mint egy gyümölcslevet”. “Vonatkoztass el a keserű íztől”. “Az ázsiaiak sokkal testesebbek, de belevarázsoltak egy kis savasságot”. “Jázminteás, őszibarackos, élénk citrusosos”. Körülbelül így, hogy ne csak papoljunk, hanem érzékeltessük az ízjegyeket egy szellemes installáció által:
Megtudod, hogy mi a “mosott” kávé a szárazzal szemben (utóbbit aszalják, mint a cseresznyét – hisz a kávébab is piros – , míg “kocog a mag a gyümölcsben”, előbbit szedés után rögtön tisztítják, mossák, hogy leázzon a gyümölcshús és minél inkább megmaradjon a friss íz), hallasz dűlőkről és fennsíkokról Jávától Kolumbián át Etiópiáig.
A sokadalomból az érdeklődésből eredező sorok által kitűnnek a magyar résztvevők, a debreceni Black Sheep (ajánlott tétel a nagyon friss etióp, csipkebogyós Kossa), a Tata-Budapest tengelyű Awaken (a szintén etióp, virágos, nyers Kongájával), a pesti Racer Beans (az indonéz Frinsa estate-al, csokisan, testesen, savasan) és a Bagira.
A nemzetközi közönség jelentős részét viszont a szurkolótábor adja, hiszen itt zajlik a vébé is, öt versenyszámban. Tényleg mint egy spotcsarnokban, kifestve, zászlókkal, ovációval. A legkülönösebb talán a Cup Testers viadal, egyfajta vakteszt, ahol is nyolcszor három csészéből kell kiválasztani – akár a szüretelés hónapja alapján – a megadott tételt. A szürcsölés annak szól, hogy egy megtanulandó technikával porlasztják szájukba a kávés levegőt, miáltal “megnyílnak az ízek”.
Versengenek Latte Art-ban, ez legfőképp a kreativitásról, látványról szól, nem hiába a kávégasztronómia is legalább annyira (mainapság már színesen ) vizuális élmény is, mint egy ételkompozíció, vagy akár egy klasszikus zenei koncert.
A filteres technika (Brewer’s Cup) sincs lenézve. Amerikás vagy németes, de komolyan veszik és itt is lehet nagyot menni, a manuális kávékészítés, a hozzá tartozó kommunikáció és a tálalás viszonylatában.
A tradicionális, magyarán török kávé, alias fekete leves metódust (vagyis a nyers kávé közvetlen felöntését) képviseli a Cezve/Ibrik verseny. Hosszadalmas, izgalmas, különleges, nekünk balkánközeliségből adódóan, csak Nagyváradig vagy Szabadkáig kell mennünk érte.
Hátra van még egy nagyon rokonszenves versenyszám, a Good Spirits nevű, alkoholtartalmára nézve különösen izgalmas vegyesváltó, az irish coffee-tól, bármilyen kreatív szeszes kávékoktél előállításáig.
Kávésportban nagyhatalom vagyunk, világversenyszervezésban nem biztos. Klassz dolog a kávé, de egész napra – különösen a kiállítóknak -, nem biztos hogy elég. A Hungexpo nem nőtt fel a feladathoz, vagy nem mérte fel annak nagyságát. A tízrugós beugróhoz rendelt catering nagyjából zéró, a sokezer külföldi vendéget a két étterem nyilván nem, de a büfésoron árválkodó négy – ebédidőben munícióval már csak kettővel bíró – street food kocsi sem tudta ellátni. Asztal is kevés volt, szertartásmentes hippifílingben falatozott a családias közösség a füvön öltönyben és kiskosztümben, a piknikhangulat rendjén is volt, az órás sorban állás kevésbé. A leleményesebb, helyismerettel bíró kelet-európai vendégek így inkább elbandukoktak a közeli, Kőbánya felsői vasútállomás restijébe, ahol a sorbanállás nélkül kaptak szendvicset, csapolt sört (ott az sincs), wifit (hogy lenne egy expón), telefontöltést (minek az manapság) és hamisítatlan, jókedvű magyarországélményt (na jó, kávézni nem kávéztak).
