Hogyan gondolkodunk a klímaváltozásról, az abban betöltött saját szerepünkről és cselekvési lehetőségeinkről? Vendégszerzőnk azt javasolja, 2020-ban változtassunk azon, ahogyan egyéni szinten hozzáállunk a problémához.
Már tavaly augusztusban is lehetett arról olvasni, hogy az év embere a Time magazinnál Greta Thunberg lesz. Így aztán a decemberben kihirdetett végeredmény nem okozott nagy meglepetést. Vitathatatlan tény, hogy emblematikus figurája volt ő 2019-nek. Gavrilo Princip robbantotta ki az első világháborút? Nem. A Páneurópai Piknik egyesítette Németországot? Nem. Mégis értjük szimbolikus jelentőségüket az események folyásában.
Nemcsak a klímaváltozást megkérdőjelezők, hanem a legelkötelezettebb környezetvédők egy része is azt kérdezi: végül is mit tett le az asztalra ez a fiatal lány? Miért érdemel ekkora ajándékot? Miért nem inkább az a fiú kapja, aki a műanyagszigetek felszámolásán dolgozik, és köbméterben mérhetők az eredményei? Vagy éppen a Greenpeace aktivistái, akik már akkor küzdöttek a Földért, amikor annak lakói még nem ismerték fel az őket fenyegető veszélyt.
És mégis, aligha vonhatja bárki kétségbe, hogy Greta Thunberg kezében volt az a fáklya, ami begyújtotta 2019 társadalmi robbanásának kanócát. Az előző év vitán felül elhozta a nagy áttörést a klímaváltozás veszélyeinek tudatosulásában. Lehet, hogy eddig is sejtettük, de most került igazán napirendre a téma.
A felkavart állóvíz szó szerint percről percre mást hozott a felszínre: egyik héten a nejlonzacskó került célkeresztbe, aztán a fülpiszkáló, majd az intimbetét. Utána a PET-palack, a fogkefe, a steakmarha, az avokádó. A történelem ítélőmérlegére került a turizmus, a légi közlekedés, az óceánjárók és a házhoz szállítás is. Szó szerint fekete bárányokká lettek a szénerőművek, a villanyautók, a brazilok, a kínaiak, az indiaiak. A Black Friday, a Mikulás, a műanyag karácsonyfa és az élő. Kinek-kinek meggyőződése vagy elsődleges információforrása szerint.
Hosszú
a listája annak, hogy kik és mik miatt kerültünk ekkora bajba,
így aztán mindenkinek más a receptje, hogy mivel kellene kezdeni a
tisztogatást. Kezdjük a gyorsan megléphető változtatásokkal,
amik hamar hoznak eredményt és motivációt adhatnak? Vagy éppen
ezek miatt tévesztjük szem elől a nagy célt? Elkényelmesítenek,
és hamar triumfálni kezdünk tőlük? Esetleg pont fordítva, a
legnagyobb falatot kell betámadni, ami igazán kihatással van a
bolygó túlélésére? Energiatermelés? Mezőgazdaság?
Szállítmányozás?
Mi
legyen 2020-ban az ellenségünk? A növekedési fétis? A fogyasztói
kultúra? Más fogadalmakat javasolnék az új évre.
Kezdjük
2020-at a bűnbakkultúra felszámolásával.
Alapvető torzítás, hogy mindig más a hibás, én hátradőlhetek, rajtam nem múlik, eltörpül a felelősségem. Miközben vállalati szinten a bűnbakkultúra felszámolásának már egész könyvtára van, társadalmi szinten még nem vetkőztük le ezt a rossz szokásunkat: mi több, terjed. Politikusok tanácsadói immár minden szégyenérzet nélkül felvállalják, hogy a siker receptje az, ha olyan ellenfelet nézünk ki magunknak, amelyik nem üt vissza.
Jómagam a környezetbarát csomagolóanyagok piacán vagyok érdekelt, könnyű préda lenne nekem a műanyagosok kárhoztatása, rájuk jár a rúd úgy is. Mégis igyekszem megállni, hogy a bűnbakkeresők népes táborát gyarapítsam. Nem úgy, mint az a fapados légitársaság, amelyik közleményben szólította fel a nem fapadosokat, hogy szűkítsék ők is a lábteret, hiszen a kényelmes business osztály fenyegetés a bolygónkra nézve.
Szerintem 2020-tól mindenki sepregessen a maga portája előtt, de ott valóban serényen.
Persze
hallom már az olvasó kétségeit: „Én csak porszem vagyok a
naprendszerben. Jobb lesz attól bárkinek, ha ásványvizes flakon
helyett kulacsból iszom a vizet?” Ez egy másik fontos
változtatás, amit meg kell tennünk.
Fel
kell hagynunk az állandó priorizálással, a benchmarkokhoz való
hasonlítgatással.
Nem
lehet mindig azt nézni, hogy mi a fontosabb, mivel érünk el
nagyobb hatást. Mégpedig azért, mert napról napra derülnek ki új
összefüggések, ezért nem sejthetjük előre, hogy egy bizonyos
cselekvésnek lesz-e önmagán túlmutató jelentősége.
Befolyásunk, hatásunk állandó méricskélése káros és
kontraproduktív. A világtörténelemben számtalan példát
találunk arra, hogy valami jelentéktelen apróság bizonyult
fontosnak: Luther kiszögelt kiáltványa, Petőfiék tizenkét
pontja, vagy a budapesti egyetemisták békés tiltakozása.
Alázat és önbecsülés, ezek hozhatják a legtöbbet a klímaváltozásban: ha megtesszük, amit meg kell, és ha elhisszük, hogy amit teszünk, az fontos. Elegen vagyunk ahhoz, hogy ha mindenki csak kicsit is odateszi magát, máris óriási lehet a változás.
Miklós Zsolt
Rondo Hullámkartongyártó Kft., ügyvezető
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
