Geoff Tuff, a vállalati best practice-ek mumusa a Brain Bar színpadán buzdított mindenkit arra, hogy a cége érdekében szakítson a felesleges hagyományokkal.
Tuff egy konkrét példával indított: a magasugrásnak egészen a hatvanas évekig ugyanaz volt a technikája – a sportolók nekifutottak, aztán átugrották a lécet, a mozdulat lényegében a mai gátfutásnál látott ugráshoz hasonlít – amíg nem jött egy Dick Fosbury nevű atléta, aki szó szerint csavart egyet a történeten, és az 1968-as olimpián ugrás közben háttal fordult a lécnek. Akkor látott ilyet először a közönség, de nem utoljára- ma már ez teljesen megszokott látvány, így ugrik mindenki. Fosbury-t körberöhögték az arany előtt, azt mondták neki, hogy ez a technika sosem lesz elég jó, mire ő azt mondta, hogy majd eldől, hogy használható-e.
Biztonságos karriertervezés = halál
Tuff szerint a hagyományos karriertervezés időszaka leáldozott. A korábbi kényelmes vállalati kiszámíthatóságot, amiben valaki a nagy könyv szerint lefektetett szabályokat betartva, kevés rizikót vállalva évtizedeket le tud húzni egy cégnél, megrágta és kiköpte a 21. század, mert az emberek lineárisan gondolkodnak, a technológia viszont exponenciálisan fejlődik. „Ha én most ideállok a színpad szélére, és azt mondom, hogy lineárisan lépek harmincat, akkor el tudják képzelni, hogy meddig fogok jutni a teremben, igaz? Nagyjából a színpad végéig. Ha viszont exponenciálisan növekszik a lépéseim távolsága, tudják, mire elég harminc lépés? Megkerülni a Földet, 26 alkalommal!” A változások miatt adaptálódni kell a kihívásokhoz is, ha egy cég nem innovál eleget, lehúzhatja a rolót. Példának az S&P 500-as indexet hozta, amin a hatvanas években egy átlagos amerikai nagyvállalat becsült élettartama 60 év volt, ez jelenleg 20 év alatt van.
Geoff Tuff / Fotók: Brain Bar
Tuff kiemelte, hogy érdemes megkeresni azokat az ortodox dolgokat, amiknek a hagyományon kívül semmilyen létjogosultsága nincsen, és el kell hagyni azokat, ezek „Például ilyen az év eleji stratégiai tervezés, legyen ez pénzügyi vagy bármilyen, amit azért csinálunk, mert a Föld megkerülte a Napot, nincs összefüggés a kettő között.” Ugyanakkor erelismerte azt is, hogy vannak olyan folyamatok, amik ugyan ortodoxnak, mert régóta vannak a rendszerben, de strukturálisan fontosak a szervezet számára, vagy esetleg az elhagyásuk törvénysértő lenne.
De hogyan tud egy vállalat innoválni, hogy ne hagyják le a többiek?
Egy korábban publikált cikkükben Tuff és csapata az innováció több lépcsőfokát azonosította, melyeket az ambíció különböztet meg egymástól. A legegyszerűbb, amikor a vállalat házon belül innovál, jellemzően ez egy létező termék hatékonyabb eljuttatását találja ki a már létező fogyasztói csoporthoz, esetleg a terméken fejleszt valamit, itt az ambíció maga az üzleti eredmény fejlesztése. A skála túlsó végén a transzformáló innováció kap helyet, ahol a vállalat tőkét öl abba, hogy olyan területeken fedezzenek fel kielégítetlen igényt, melyekről még a fogyasztó sem tudta, hogy létezik- például Steve Jobs állította, hogy felfedezett egy ilyet, erre építette fel az Apple-t. Tuffnak egyébként a bukáskultúrával is van problémája, szerinte ez az utóbbi években vált divattá, a „buknod kell ahhoz, hogy innoválj” ami baromság, mert „ha buksz, az azt jelenti, hogy nem hoztál időben döntést”. A legjobb megoldásnak azt tartja, ha egy hipotézis felmerülése esetén azonnal meg is teszi a cég az első apró lépést, nem halogat, maximum korrigál.
De miért kell a kezdő szemlélete az innovációhoz?
A Szilícium-völgyben is sokan használják ezt a szemléletet, többek között az Apple és a Salesforce vezetői is esküsznek rá, mint problémamegoldó és innováló metódusra „Úgy tartja a mondás, hogy egy kezdő agyában rengeteg opció sorakozik, egy profi agyában csak kevés. Minél profibb valaki, annál kevesebb innovatív megoldással fog tudni előrukkolni egy probléma megoldására.” A cégeknek pedig ezt vagy úgy kell megugrania, hogy megpróbálnak egy kezdő fejével gondolkozni, vagy felvesznek valódi kezdőket.
