Kultúrák találkozása
KIS MAGYAR ZENETÖRTÉNET
Ha különböző kultúrák találkozásáról beszélünk, az egyik leguniverzálisabb nyelvünk egyértelműen a zene. Az ősi európai katedrálisokban visszhangzó himnuszoktól kezdve a buddhista hangtálak rezgő csilingelésén át a nyugat-afrikai gyógyító szertartások dobolásáig a zenét a legtöbb vallásban és kultúrában használják érzelmek és hit kifejezésére, gyógyításra, emberek közötti kapcsolódásra és szórakozásra. Ezért is fontos, hogy megismerjük a saját zenei múltunkat, kulturális örökségünket.
ÉNEKMONDÓKTÓL A KOTTÁIG
Az ősi magyar zenéről nincsenek pontos ismereteink, hiszen nem maradtak írásos emlékeink. A magyar népzene, szövegek és dallamok is kizárólag szájhagyomány útján terjedtek. Az összehasonlító zenetörténet és a népzenegyűjtés eredményeinek köszönhetően feltárható a magyar őstörténet zenei stílusa, dallamvilágának fontos, megfogható elemei. Kodály Zoltán, Bartók Béla és mások idevágó kutatásai kimutatták, hogy a magyar gyermekversekben, énekekben és sirató melódiákban megőrzött dallamvilág igen valószínűen a magyarság őskoráig, de legalábbis a középkorig megy vissza. A zenén keresztül kicsit tisztább képet kaphatunk a magyarság útjáról, néprokoni kapcsolatokról, például a türk-mongol népcsoporttal.
VALLÁSI ÉNEKEK
Bár az első hangjegyes emlékeinket 11. század végi szerkönyvekben találhatjuk meg, ezek latin, greogorián származású templomi énekek voltak. Ezidőtájt kezdett el begyűrűzni országunkba a kereszténység hatására a világ- és műzenei hatás. Mindemelett továbbra is virágzott a népzene és a trubadúrok hagyománya. A zene az énekmondók tisztán szóbeli átadása útján szállt tovább; a dallamok írásos feljegyzésére valószínűleg sohasem került sor, sőt a tizenhatodik századig a szöveget sem jegyezték le.
AMIKORTÓL A ZENE KULTÚRA
A török hódítás okozta visszaesést követően a 18. század elején a főúri rezidenciák, az egyházi intézmények és városi helyszínek által éledt újjá a zenei kultúra. A magyar dallam hatása a világzenére már ebben a korszakban is megmutatkozott. Joseph Haydn az 1780-as években az Esterházy-udvarban sokszor hallotta az udvari vonós együttesek valamint a cigánybandák játékát. A tőlük hallott vagy kéziratos kottagyűjteményekből megismert magyar tánczenei hagyomány nagy hatással volt rá, ezt a műveiben szereplő jelentős számú korabeli magyar táncdallam igazolja.
Ugyanebben az időszakban alakult ki a magyar tánczene, a verbunkos. A Mária Terézia idejében először katonai toborzásra használt dallam később szelídebbé vált, a 19. század közepére tánczenévé változott. A verbunkos adta a csárdás és palotás alapján, inspirálta Erkel Ferencet és Liszt Ferencet is.
Míg előbbi nevéhez a magyar opera megteremtése és a Himnusz megzenésítése fűződik, utóbbi az első olyan magyar zeneszerző, aki túlnőtt országunk határain. Liszt rendkívül termékeny szerző volt, több mint 400 művét a romantika és a hangversenyélet korában írta, műveit ma is a leghíresebb zenészek játszák.
A MAGYAR NÓTA ÉS NÉPZENE
Az 1800-as évek közepén a verbunkosból a népies műdalokon és a diákdalokon keresztül alakult ki a magyar nóta, amely elsősorban a zeneileg nem túl művelt kisnemesi, polgári, népi rétegekben terjedt el, de a cigányzenekarok révén elérték a falusi rétegeket is. Ha a 20. század első felének magyar zenéjére gondolunk, kétségkívül elsősorban Bartók Béla és Kodály Zoltán munkássága jut az eszünkbe. Mindketten a népdalok felől érkeztek. Kodály a romantikából kinőtt nemzeti stílussal ötvözi a népdalt. Bartók alapelemeire bontotta le a népdalt és épített belőle zeneszerzői eszközökkel valami újat, zenetörténeti jelentőségi szintézist. Így lett Kodály elsőrendű reprezentánsa nemzeti zenénknek, Bartók pedig az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb alakja.
