Legek legjei


A legnagyobb


A világ legnagyobb területű adatközpontja, a The SuperNAP közel 38 ezer négyzetméterrel, azaz 3,8 hektárnyi területtel rendelkezik. Ez akkora, mint hat és fél focipálya egymás mellé téve.

Harmincezer tonna hardverből, harminc hűtőtoronyból, hétezer egyedileg hűtött szerverszekrényből áll. Ezt az év minden napján fegyveres, katonai kiképzéssel rendelkező őrség védi.A helyszín pedig természetesen a legek városa, Las Vegas.

1/3

lg-img

Legek legjei


A legizmosabb


A szuperszámítógépek toplistája szerint jelenleg a kínai Vuhsziban található Nemzeti Szuperszámítástechnikai Központ Sunway TaihuLight nevű gépe a világ legerősebb számítógépe.

Több mint tíz és félmillió processzormag dolgozik benne, egymillió háromszázezer gigabájt memóriával bír és másodpercenként 125 billiárd (azaz tíz a tizenötödiken) lebegőpontos számítást tud elvégezni.

2/3

lg-img

Legek legjei


A legígéretesebb


Még nem teljesen üzemképes a Reno melletti ipari parkban épülő The Citadel nevű szerverközpont, de ha elkészül sokáig ez lesz a világelső a maga 667 ezer négyzetméterével, ami durván másfél Vatikánnak felel meg.

A Tesla Gigafactoryja mellé telepített adattárház csak megújuló energiaforrásokra fog támaszkodni, így a legnagyobb mellett a legzöldebb is lesz.

Nagy szó ez egy olyan környéken, ahol mértek már plusz 22 fokot is januárban.

3/3

lg-img

A legek legjei


A legnagyobb


Az adatközpontok ugyanúgy csatlakoznak az internetre, mint bármelyik másik létesítmény.

Igaz a sarokban nem villog ott a kábelmodem, hanem a központ saját routerein és tűzfalain keresztül jut be több szolgáltatótól az internet. A rendszer minden esetben redundáns és ellenőrzött, az adatközpont nem maradhat kapcsolat nélkül.

fm-img

A legerősebb


Kerítés, folyamatosan figyelő videokamerák, kártyás beléptetés és biometrikus azonosítás garantálja, hogy a gépekhez ne férjen hozzá akárki.

Egyes amerikai adatközpontoknak fegyveres őrségük is van. A fő trükk azonban a hozzáférési szintek szigorú megszabása: csak azért, mert egy informatikusnak dolga lehet pár szerverrel, még nem bóklászhat szabadon az épületben.

fm2-img

A legígéretesebb


Az adatközpont nem csak egy terem, sok számítógéppel.

Hűtőrendszerek és hőcserélők gondoskodnak a szerverek hűtéséről. A villamoshálózatra tartalék akkumulátorok és generátorok vannak kötve arra az esetre, ha elmegy az áram. Tűzoltórendszer védi a szervertermet.

És a fentiek mindegyikének van tartaléka is.

fm3-img