Szavazz te is!
Kovács Dominik
Az egyik legígéretesebb magyar startup, a Colossyan alapító-CEO-ja. Azért költözött Koppenhágába, hogy továbbtanuljon, ahol másik két magyar mérnökkel megalapította cégét, amely ma már szövegből generál videókat. Eredetileg deepfake videók detektálására fejlesztettek technológiát, de a piac éretlensége miatt egy ügyes irányváltással úgy döntöttek, nem megtalálják a deepfake videókat, hanem legyártják – csak éppen etikus célokra. A cég idén év elején – már nem először – vont be friss, ezúttal 7,7 milliárd forintnyi befektetői tőkét. Kevés magyar fiatal mondhatja el ezt magáról 26 évesen, és azt is, hogy Budapest mellett Londonban, New Yorkban és Ázsiában is munkát ad magasan képzett szakembereknek. 2022-ben alapítótársaival, az azóta a cégből távozó Szabó Kristóffal és Kovács Zoltánnal közösen felkerült a Forbes 30/30 listájára is.
Szulló Szabina
Szulló Szabina
Pozsár Zoltán
Pozsár Zoltán
Somogyi Hajnalka
Somogyi Hajnalka
Becsei Áron
Becsei Áron
Kovács Dominik
Kovács Dominik
Paár Julianna
Paár Julianna
Kádár Tamás
Kádár Tamás
Dr. Lőrincz György
Dr. Lőrincz György
Őrfi József
Őrfi József
Méder Áron
Méder Áron
Babócs Dóra
Babócs Dóra
Máté Bence
Máté Bence
Rózsa Balázs
Rózsa Balázs
Nagy Tímea
Nagy Tímea
Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Karikó Katalin
Karikó Katalin
Fehér Máté
Fehér Máté
Jordán Ferenc
Jordán Ferenc
Zsiga Melinda
Zsiga Melinda
Petrányi Viktória
Petrányi Viktória
Forgács-Fábián Sára
Forgács-Fábián Sára
Dezső Tamás
Dezső Tamás
Mosonyi Annamária
Mosonyi Annamária
Mihalek Zsuzsa
Mihalek Zsuzsa