Módszertan A hónapokig éles, nyilvános jelölőrendszerben érkezett jelöléseket több körben szűrjük, ezeket kiegészítjük a saját kutatásunkkal és az adott évben megírt és figyelemmel kísért történetekkel. Több háttérinterjú és szerkesztőségi egyeztetés után áll össze a végleges lista, amire olyan fiatalokat válogatunk be, akik a saját területükön kiemelkedőt alkottak országos vagy nemzetközi szinten, vagy a háttérinterjúk és a szerkesztőség megítélése szerint az erőfeszítésük és attitűdjük példaértékű lehet az olvasók számára. Természetesen ilyen fiatalokból szerencsére minden évben több van, a Forbes közülük mutat meg harmincat a fenti irányelvek mentén.

Szőke Abigél (23)

színész / A martfűi rém, Akik maradtak, A besúgó

Az Oscar-nevezett Akik maradtakkal ország-világ megismerte. Ezzel együtt kellett a rivaldafényben, interjúhelyzetben is megtanulnia helytállni. Időbe telt, de belerázódott. Harmadik próbálkozásra vették fel az SZFE-re, ahol rögtön az egyetemfoglalás sűrűjében találta magát, sokat tanult így kiállásról, összetartásról. Rímel valamennyire a történésekre az HBO Max-os A besúgó üzenete is, Abigél a tartótiszt lázadó lányát formálja meg a 61 országban elrajtolt sorozatban. Egyszer szívesen játszana földönkívülit is, mondván, „ne a karakter szexualitása határozza meg szerepét”.