Módszertan A hónapokig éles, nyilvános jelölőrendszerben érkezett jelöléseket több körben szűrjük, ezeket kiegészítjük a saját kutatásunkkal és az adott évben megírt és figyelemmel kísért történetekkel. Több háttérinterjú és szerkesztőségi egyeztetés után áll össze a végleges lista, amire olyan fiatalokat válogatunk be, akik a saját területükön kiemelkedőt alkottak országos vagy nemzetközi szinten, vagy a háttérinterjúk és a szerkesztőség megítélése szerint az erőfeszítésük és attitűdjük példaértékű lehet az olvasók számára. Természetesen ilyen fiatalokból szerencsére minden évben több van, a Forbes közülük mutat meg harmincat a fenti irányelvek mentén.

Kovacsics Sára (30)

belsőépítész, alapító-tulajdonos / Collab Tervezőiroda

Egyetemi évei alatt a MádiLáncos Stúdió irodájában ült, első önálló projektjének már egyéni vállalkozóként futott neki a WizzAir szimulátor és tréningközpontjának belsejét tervezte meg, a most is zajló Liberty projekt Ibis hotelének terveit is ő készíti. Emellett készített egyedi borosüveget a Tokaj Borvidéknek, egy munkájával pedig bekerült a KAZA-burkolat tervezési verseny shortlistjére. 2020-ban megalapította cégét, a Collab Tervezőirodát.