Módszertan A hónapokig éles, nyilvános jelölőrendszerben érkezett jelöléseket több körben szűrjük, ezeket kiegészítjük a saját kutatásunkkal és az adott évben megírt és figyelemmel kísért történetekkel. Több háttérinterjú és szerkesztőségi egyeztetés után áll össze a végleges lista, amire olyan fiatalokat válogatunk be, akik a saját területükön kiemelkedőt alkottak országos vagy nemzetközi szinten, vagy a háttérinterjúk és a szerkesztőség megítélése szerint az erőfeszítésük és attitűdjük példaértékű lehet az olvasók számára. Természetesen ilyen fiatalokból szerencsére minden évben több van, a Forbes közülük mutat meg harmincat a fenti irányelvek mentén.

Kovács Máté (30)

appfejlesztő

Legnagyobb dobása a Teleprompter nevű súgógép, bevételeinek 80 százaléka ebből ered, az iOS-en már ez a piacvezető app. Több komoly amerikai tévécsatorna is ezt használja, legutóbb a NASA érdeklődött iránta. 2017 óta minden évben minimum megtriplázza az árbevételét és a letöltésszámot is. „Eleinte sokfelé csapongtam, mindent lefejlesztettem, ami éppen eszembe jutott. Az elmúlt két évben viszont rájöttem, hogy kell a fókusz, így azzal foglalkozom, ami valóban növekszik.”