2020 legnagyobb ingatlanberuházásai
2020 legnagyobb ingatlanberuházásai
A magyar építőiparba ömlik a pénz, ezt még a koronavírus sem tudja befolyásolni. Sportcsarnokok, múzeumok, irodaházak, plázák, logisztikai központok és méretes lakóparkok épülnek – nem csak Budapesten. Van köztük jó pár állami beruházás nagyvonalú és folyamatosan emelkedő költségvetéssel, van néhány építészetileg is izgalmas és látványos projekt nemzetközi vagy nemzetközileg is elismert magyar sztárépítészekkel, valamint néhány régről ismert emblematikus épület, ami néhány éven belül teljesen új köntöst és funkciót kap. Az elérhető és beszerezhető adatok alapján a legnagyobb volumenű és már folyamatban lévő magyarországi ingatlanberuházások egyenként is tízmilliárdokba kerülnek – mutatjuk 2020 húsz legnagyobb építkezését.
Írta és összeállította: Szedlák Ádám
Szerkesztette: Fekete Emese

Beruházás lebonyolítás nemcsak mérnök szemmel

A beruházások megrendelői általában a megvalósítási fázisban kérik a mérnöki szolgáltatók asszisztenciáját, ők pedig ehhez igazodva a kivitelezéshez kapcsolódó egy-egy területre specializálják magukat.

„A 3E International-nél nem így gondolkodunk. Átfogóan nézzük a projekteket, így azt is tudjuk, hogy mik azok a nem direkt kivitelezési szempontok, amiket be kell építeni a megvalósításba” – mondja Laczkovich Gergely ügyvezető. „Ezzel a hozzáállással számos kivitelezés során felmerülő problémát meg tudunk oldani még az első kapavágás előtt, elkerülve az engedélyes tervek, vagy a már épülő beruházás menet közbeni módosítását. Ez a mi munkánk értéktöbblete: ugyanakkora díjazás mellett jelentős mennyiségű pénzt és időt takarítunk meg a megrendelőnek”. - teszi hozzá a cég másik alapító-ügyvezetője, Korintus Balázs.

A 3E International az ipari épületektől az irodaház építésekig számos beruházási ágazatban szerzett tapasztalatokat az elmúlt 15 évben. Ez olyan know how-t is biztosít, amellyel a megszokottól eltérő, de más területen már bevált megoldásokat is alkalmazni tudnak egy-egy projektnél.

1+ milliárd
eurót meghaladja projektjeink összértéke
2+ millió m2
megépített alapterület
15+ év
tapasztalat
Bővebben