Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

fotó: David Hellmann // Unsplash

Bukhatjuk az otthonfelújítási támogatást – erre kell figyelni

A támogatást feltétele, hogy az elvégzett építési vagy szerelési tevékenységről számlával kell rendelkezni. Ha nincs megfelelő számla, az ügyfél elveszti a támogatást. 

Az adóelkerülés elleni intézkedés a szürkegazdaság visszaszorítását szolgálja – közölte a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-n keresztül. 

Új helyzet mindkét oldalon

A támogatás bevezetése mind az építőipari szolgáltatást nyújtókat, mind pedig a megrendelőket érinti. Korábban ugyanis, ha az adott munka összege nem érte el a 900 ezer forintot, és a magánszemély sem kérte kifejezetten a számla kiállítását (készpénzes volt a fizetés), úgy a szolgáltatásnyújtó nyugta kiállításával is bizonylatolhatta az ügyletet.

A támogatás igénybevételéhez már feltétel az áfatörvény alapján kiállított számla. 

Ennek köszönhetően a magánszemélyek oldaláról jelentősen megnőtt a számlaadásra vonatkozó igény, ami megváltozott adminisztrációs folyamatot igényel. Ha a szakipari munkát végző cég külföldi, rendelkeznie kell magyar adószámmal is, amit a számlán fel kell tüntetni.

Mire költenék a magyarok a hárommillió forintos lakásfelújítási támogatást?

Mi az az otthonfelújítási támogatás?

A 2021 január 1-jén életbe lépő rendelet a használt lakásokra igényelhető otthonfelújítási támogatást jelenti.

A támogatás a felújítási költségek felét, legfeljebb hárommillió forintot térít vissza utólagosan, ennél kisebb összeget is igénybe lehet venni.

Egy család csak egyszer veheti igénybe, a feltétel egy 25 évnél fiatalabb gyerek (a 12. héttől a magzat is számít), elvált és egyedülálló szülők, házasok és élettársi kapcsolatban élők is jogosultak rá. A megváltozott képességűek, gyodra (gyermekek otthongondozási díja) jogosult gyerekek esetében a 25 éves életkort nem kell figyelembe venni. A gyerek mellett még legalább egyéves folyamatos társadalombiztosítási jogviszony vagy felsőoktatási jogviszony és köztartozásmentesség szükséges.

A felújítások fontos részlete még, hogy azoknak január elseje után kell elindulnia, a számlákat gyűjteni kell anyag-és munkaköltségről is.

A kormány által biztosított blanketta szerződést az államkincstárokhoz kell benyújtani a munkáról. Anyagköltség és munkadíj fele-fele arányban igényelhető, vagyis legfeljebb 1,5-1,5 millió forint támogatás igényelhető ezekre egyenként.

A támogatás részleteiről korábban a forbes.hu-n írtunk.

Itt vannak a lakásfelújítási támogatás részletei

fotó: David Hellmann // Unsplash

Oszd meg!