Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A magyar cég mikroszkópjaival vizsgálták először a koronavírust – Európában is piacvezető

Molnár Béla cége, az Európában piacvezető 3dhistech Kft. digitális mikroszkópok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A 8,6 milliárd forintos árbevételű vállalkozás digitális mikroszkópjaival még akkor vizsgálták a koronavírust Vuhanban, amikor az információk még nem láttak napvilágot.

Molnár a 90-es évek elején a Debreceni Egyetem orvosképzésén tudományos diákmunka keretén belül kezdett el programozást tanulni, az üzleti karrier ekkor még nem érdekelte. Az egyetemi évek alatt tanult meg szoftvert és algoritmusokat fejleszteni írja a G7.

Tanulmányait a budapesti Semmelweis Egyetemen fejezte be, majd praktizálni kezdett, és PhD-hallgatóként folytatta. Az üzleti vonal ekkor, a 90-es évek közepén kezdte el érdekelni, miután

tudományos előadásokon jelezték, hogy lenne igény itthon is mikroszkópos képfeldolgozási szoftverekre.

Apja kereskedelmi cégét úgy vette át, hogy annak fő profilja a továbbiakban az orvosipari fejlesztés lesz. Tanítványait is bevonta a cég működésébe, amivel állami kutatási forrásokra is pályáztak, és a vállalkozás Molnár szerint a kormánytól függetlenül is jól működött.

A fókusz továbbra is a fejlesztésen van

A kilencvenes évek közepén először a német Carl Zeiss mikroszkópjaihoz fejlesztettek mesterséges intelligencián alapuló képfeldolgozási szoftvereket, és továbbra is sikeresen szerepeltek a kutatási pályázatokon – írja a G7. A mérföldkő az volt, mikor 2003-től saját hardverek gyártásába kezdtek, és a Zeiss már nemcsak a szoftvereiket, hanem

a Molnáréknál fejlesztett és gyártott digitális tárgylemez szkennereiket is forgalmazta a saját márkája alatt.

A cég létszáma és forgalma is nőtt, saját terméket árusító céggé váltak a nemzetközi piacokon. A 2008-as válság előtt 500-600-as számban voltak forgalomban termékeik világszerte. A recessziót családi hitellel vészelték át, időközben új disztribútorokat találtak és jól reagáltak a konkurensek fejlesztéseire is.

„Úgy döntöttünk, hogy a dupla vagy semmi stratégiát választjuk: másodpercenként 150 kép felvételére alkalmas Flash technológia fejlesztésébe kezdtünk, míg a versenytársak másodpercenként 50-60 képet készítő technológiával készültek piacra lépni” – mesélte Molnár a G7-nek.

A válságot követően a 2010-es években a cég eladásai jelentősen nőttek, a világ 80-90 országában 45-50 partnerük volt. Molnár szerint ez az időszak arról szólt, hogy a fejlesztés után megtanuljanak gyártani is. A cég fókuszában továbbra is a fejlesztések állnak, nem akarnak tömeggyártóvá válni.

Oszd meg!