Generációkon átívelő üzletek – amit elvett a XX. század, visszaadják az utódok

Sok olyan történet került a februári lapba, ami részben arról szól, hogy a XX. század viharai és a szocializmus hogyan akasztotta meg virágzó családi cégek és ágazati integrációk létrejöttét – a történelem miatt elvesztegetett évtizedek lemaradását az utódok igyekeznek pótolni. Mindenki más stratégiával.

Bővebben

A BeeRides menezsdmentje: Kálcsics Gergő, Piller András, Bozóki Szilárd, Bősze Botond

Frankfurtban és Berlinben is a magyar BeeRides lett a reptéri közösségi autós szolgáltató

A magyar fejlesztésű BeeRides újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait, 2018 végéig pedig Münchenben is elérhető lesz szolgáltatásuk.

 BeeRides magyar fejlesztésű, egyedi autómegosztási modelljét a sikeresen működő düsseldorfi és dortmundi lokáció mellett Európa egyik legforgalmasabb repülőterén, Frankfurtban és a német fővárosban Berlinben is elérhetővé tette – írják közleményükben. A cég ezen felül nyitásra készül Münchenben is, így a három legforgalmasabb német repülőtéren jelen lesz, és a budapesti desztinációval együtt összesen 160 millió, repülővel utazó autótulajdonos vagy bérlő érheti el ezt az akár garantált havi összeget kínáló, automatizált carsharing megoldást vagy juthat az általánoshoz képest akár féláron bérelt autóhoz. Azon utasok pedig, akik az egyik BeeRides lokáción parkolnak, bármelyik másikon kedvezményesen bérelhetnek autót – írják.

Már az állásinterjún megmondtam: én vállalkozó leszek! – Alakul a következő magyar carsharing sikersztori

 

„A világ bármely tájára is menjünk, a szerződéskötést követően a magyar fejlesztésű okos kulcsszekrény telepítése és a bevezető tréning mindössze fél napot vesz igénybe, hiszen a know-how-nk titka, hogy nincs szükség új munkatársakra vagy eszközökre a helyi partnerünknél. A beruházási költségünk a legutóbbi német repülőtereken töredéke volt a hagyományos autókölcsönzők költségének, ami akár a fél millió eurót is meghaladhatja – mondta Kálcsics Gergő, a BeeRides társügyvezetője. A céget a terjeszkedésben többek között a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is segíti.

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő