Generációkon átívelő üzletek – amit elvett a XX. század, visszaadják az utódok

Sok olyan történet került a februári lapba, ami részben arról szól, hogy a XX. század viharai és a szocializmus hogyan akasztotta meg virágzó családi cégek és ágazati integrációk létrejöttét – a történelem miatt elvesztegetett évtizedek lemaradását az utódok igyekeznek pótolni. Mindenki más stratégiával.

Bővebben

Csányi: Készpénz- és papírmentesség várhat az OTP-re

Technológiai újításokkal kísérletezget az OTP, ezek bemutatására innovációs fiókot nyitott a budapesti Árkádban. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató azt reméli, hogy az OTP-bankok hamarosan teljesen készpénz- és papírmentesek lesznek, írja a Portfolio.hu.

Az OTP új innovációs fiókjának ma délelőtti megnyitóján Csányi Sándor elmondta, 3–4 évvel ezelőtt nagyszabású digitális fejlesztési programot indítottak, 38-ből 25 kezdeményezést bevezettek, és további 70 kisebb projektbe is belekezdtek. A digitalizációval kapcsolatos fejlesztések közül példának hozta, hogy

a bank ügyfelei közül minden ötödik digitálisan vesz fel személyi kölcsönt, és megemlítette, hogy az OTP 17 millió ügyfele közül több mint félmillióan biometrikus azonosítást használnak.

A felhasználók száma folyamatosan nő, Csányi azt reméli, hogy idővel teljesen készpénz- és papírmentessé válnak majd az OTP bankfiókjai.

A most nyílt innovációs fiók célja, hogy a bank bemutathassa fejlesztését az ügyfeleik számára, illetve hogy meghallgassa visszajelzéseiket.

Csányi Sándor örülhet: újabb rekordnyereség az OTP-nél

Borítókép: Orbital Strangers / Forbes Archív

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő