Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Faültetéssel veszik fel a versenyt a klímaváltozással szemben

Egy globális kezdeményezés célul tűzte ki, hogy 100 millió fát ültessenek a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében. A Mastercard Priceless Planet Koalíciójáról Kovács Szabolcs, a Mastercard fenntarthatósági menedzsere és Szabó Dóra, az OTP Bank CSR csoportvezetője mesélt lapunknak.

Ambiciózus célnak tűnik 100 millió fa ültetése. Kik vesznek benne részt?

Kovács Szabolcs: Valóban nagy vállalás, de egyáltalán nem lehetetlen, ráadásul ilyen, és ehhez hasonló kezdeményezések egyenesen kötelezőek lesznek, ha meg akarjuk fordítani sorsunkat. A Mastercard 2020 januárjában indította el a Priceless Planet Koalíciót azért, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire. A cég hathatós és gyakorlati megoldást keresett arra, hogy megpróbáljuk ellensúlyozni az ember töretlen és egyre intenzívebb természetkárosítását, a globális erdőirtás hatásait. Szám szerint ez azt jelenti, hogy öt év alatt világszerte évente húszmillió fát ültetünk. Azért, hogy a siker globális legyen, és a kezdeményezés elérje a célját, a program egyesíti az egyének, a pénzintézetek, a kereskedők és a városok erőfeszítéseit. A szakmai hátteret pedig a Conservation International (CI) erdészeti szakértői és a World Resources Institute (WRI) adja hozzá.

Mit tesznek a programban résztvevők?

K.Sz.: A partnerek edukációs és figyelemfelhívó kampányokat indítanak több országban a környezetvédelemről, és adományokkal, technológiákkal segítik az erdőfelújítási törekvéseket.

Hol ültetnek fát?

K.Sz.: A program a következő évre Kenyát, Brazíliát és Ausztráliát jelölte ki faültetési helyszínként, mivel a trópusi övezet a 12 hónapos vegetációs időszakkal, illetve a bőséges csapadékkal folyamatos és gyors növekedést biztosít a fáknak, illetve Ausztrália esetén történelme során elszendvedett legsúlyosabb erdő- és bozóttüzek helyreállításához járul hozzá. Később ezeket a helyszíneket bővítik ki a szakmai stáb ajánlásai alapján.

Miért csatlakozott az OTP a Mastercard kezdeményezéséhez?

Szabó Dóra: Az OTP Bank stratégiai partnere a Mastercard. A hitelintézet a kelet-közép-európai régió meghatározó és felelős vállalataként kiemelt céljának tartja, hogy felhívja a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára, és aktív szerepet vállaljon annak megvalósításában. Működésünkben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a zöld törekvések. Ennek megfelelően – a Mastercarddal közös globális kezdeményezés mellett – Magyarországon és abban a tíz további országban, ahol az OTP Csoport jelen van, folyamatosan dolgozunk a fenntarthatósági célok elérésén.

Hogyan támogatják a kezdeményezést?

Sz. D.: A Priceless Koalíció keretében 100 000 euróval támogatjuk a kezdeményezést, így 50 ezer fa ültetését a programban kijelölt országokban.  Kommunikációnkban növekvő szerepet kap a klímaváltozás elleni harc, kollegáinkat, ügyfeleinket egyaránt ösztönözve a fenntartható életvitelre. Emellett pedig a bank önkéntesei az elkövetkező időszakban több környezetvédelmi program megvalósítását vállalták.

Faültetés valóban ki tud váltani globális változást?

K.Sz.: A faültetés a globális felmelegedés elleni hatékony eszköz. Mi mindenképpen azon vagyunk, hogy a rossz környezeti hatásokat visszafordítsuk, és olyan mértékben csökkentsük az ipar és a pénzügyi szektor káros környezeti hatásait, amennyire csak lehetséges. Nagyon várjuk ezért a további koalíciós partnereket, hogy együtt tegyünk közös jövőnkért és a fenntarthatóságért.

A saját ökológiai lábnyomát hogyan csökkenti a két cég?

K.Sz.: A Mastercard 2030-ig 50%-kal tervezi csökkenteni saját lábnyomát. Mint szolgáltató cég, viszonylag alacsony a kibocsátásunk, ezért elkezdtük vizsgálni a beszállítói lánc (lábnyom mérés szempontból az ún Scope 3) kibocsátását, és ahol tudunk, próbálunk hatni partnereinkre. Az együttműködésünk tovább megy a faültetésen. Elsőként az OTP Banknál lehetett például 85,5%-ban újrahasznosított műanyagból készült bankkártyát igényelni. Ilyen bankkártyát kaptak a legfiatalabb ügyfelek, a Junior bankkártya birtokosai. További közös programokat is szeretnénk indítani.

Sz.D.: Bár kis lépésnek tűnhet a műanyag elleni harcban az újrahasznosított műanyag bankkártyák bevezetése, de minden jövőbemutató cselekedet számít, ha a környezetünk védelméről van szó. Kezdeményezésünkkel szeretnénk hozzájárulni a környezeti terhelés és a hulladék mennyiségének csökkentéséhez. Hosszútávú célunk, hogy az elektronikus banki ügyintézések folyamatos fejlesztésével a papírfelhasználást és készpénzhasználatot csökkentsük. Ezzel párhuzamosan növeljük a környezeti- és társadalmi fenntarthatóságot támogató kezdeményezéseket és banki fejlesztéseket, amelyek az ügyfelek hétköznapjaiban is megjelennek, hozzájárulva ezzel egy fenntarthatóbb jövőhöz.

Miért a Mastercard állt a faültetés élére?

K.Sz.: Évek óta elszántan küzdünk a zöld és fenntartható szemlélet népszerűsítéséért. Stockholmban például egy Fenntarthatósági Innováció Laboratóriumot is létrehozott a vállalat a környezettudatos digitális termékek fejlesztésére. Ez a központ azt fogja vizsgálni, hogyan lehet az új technológiákat – mint az 5G, a kvantum, a blokklánc, vagy a mesterséges intelligencia – a környezeti problémák kezelésére használni. Ez egyúttal azt is elősegíti, hogy a piaci szereplők már ezt a célt szem előtt tartva fejlesszék saját üzemeikben termékeiket és folyamataikat.

Milyen mozgástere van Magyarországon a cégnek?

K.Sz.: A globális törekvések mellett Magyarországon is igyekszünk beteljesíteni a klímacélokat. Az idén az Év bankja versenyen például plusz kategóriában versenyezhetnek az Év fenntartható bankja díjért a hazai bankok, amelyek aktívan keresik, hogy mit tehetnek környezetünk megóvása érdekében. A Mastercard budapesti csapata egy Zöld kézikönyvet is kiadott a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével együttműködve. Ez arra ad ötleteket, hogy az irodában vagy „home office”-ban hogyan tudunk fenntartható módon dolgozni.

Milyen további akciókat tervez az OTP a zöld tevékenységek terén?

Sz.D.: Prioritásként kezeljük a gazdaság zöld átmenetének támogatását és a megújuló energiaforrások használatára építő projektek megvalósítását. A bank a közelmúltban létrehozta a Zöld Program Igazgatóságot, amely kifejezetten a zöldfinanszírozások, ESG befektetések terén segíti szakértőként a gazdasági szereplőket. ESG Programunk a szabályozók felé történő megfelelőségen felül a fenntarthatósági szempontok érvényesítését tűzte ki célul: ennek részeként az OTP Bank 2022-től vállalja a karbonsemleges működést – tehát, hogy teljes mértékben ellensúlyozza a működéséből fakadó szén-dioxid kibocsátást.

A hazai bankok közül elsőként csatlakoztunk az ENSZ Felelős Banki Irányelveihez, amelyet a világ különböző pontjain működő bankok és az ENSZ Környezetvédelmi Program Pénzügyi Kezdeményezése közötti partnerség keretében dolgoztak ki. Az aláíró bankok, így köztük az OTP Bank is vállalta, hogy a fenntarthatóságot üzleti tevékenysége fókuszába helyezi.

Milyen hatásra számítanak ettől a kezdeményezéstől?

K.Sz.: Célunk, hogy érjünk el változást a kártyabirtokosoknál, de legalább ilyen fontos, hogy a munkatársakat is aktivizálni tudjuk. A fenntarthatósági kommunikációban nagyon kritikus pont a hitelesség és szeretnénk ezt is erősíteni.

Sz.D.: A gazdasági, társadalmi, környezeti kihívások folyamatos feladatok elé állítanak mindenkit, az OTP Csoport több tízezer alkalmazottal és több milliós ügyfélkörrel kiemelt felelősséggel tekint ezekre. Ugyanilyen fontosnak tartjuk azt is, hogy környezetünknek példát mutassunk, motiváljuk a vállalatokat, egyéneket egyaránt (x)