Nettó 8 óra, és menj haza játszani!

Csanády István szembe megy az árral. Van egy 30 fős startupja, amely most kapott 2 milliárd forint befektetést, nem is akárhonnan, hanem a Revolut és a Spotify egykori befektetőitől. Alkalmazásuk, […]

Bővebben

Egyensúlyba hoznak

Egyre nagyobb teret hódítanak az elektromos autók, tömeges elterjedésükre azonban a villamosenergia-hálózatok még nincsenek felkészülve – erre a kihívásra ad előremutató választ a MET3R ZenCharge csapatának fejlesztése.

Az MVM EDISON startup verseny egyik nyertes projektjeként, a MET3R komplex rendszere a villanyautók töltését szabályozza, a versengő töltési igények elosztásával. A fejlesztés útja Brüsszelben kezdődött: a jogi végzettségű alapító, Kenessey Tamás az Európai Parlamentben, majd az Európai Bizottságnál dolgozott az uniós székhelyen. Miután elkezdett programozást tanulni, megismerkedett a városban webfejlesztőként dolgozó Pesti Csabával, akivel a 2017-es lisszaboni WebSummitra látogatva határozták el, hogy saját startupba vágnak. Később, 2018 őszén két negyedéves műegyetemista, Sipos Bence és György Levente csatlakozott a projekthez, mechatronikai tanulmányaik mellett dolgozva a hardverfejlesztésen.

„Az energiapazarlás egyik alapvető oka az, hogy mind az energiaigény, mind az energiakínálat rugalmatlanok. A háztartások kereslete bizonyos napszakokban csúcsosodik, a termelésben pedig a megújuló energiaforrások kiszámíthatatlanabbak, a rugalmasabb kapacitások pedig szennyezőbbek. A MET3R ZenCharge egy mobilalkalmazáson keresztül, a háztartásokkal együttműködve csökkenti az energiafogyasztásuk környezeti terhelését, és kiegyensúlyozottabbá teszi az áramhálózat működését”

– összegzi a koncepciót Kenessey Tamás. A MET3R rendszere bizonyos elektromos eszközök működését automatizálja, méghozzá úgy, hogy időben eltolja a háztartási nagyfogyasztók – így a légkondicionáló, a bojler vagy az elektromos autótöltő – energiafelvételét olyan időszakokra, amikor az a fogyasztó, a hálózat és a környezet szempontjából optimálisan teljesíthető. „A felhasználói mobilalkalmazás egyrészt lehetőséget biztosít az egyéni preferenciák meghatározására és a működés nyomon követésére, másrészt mesterséges intelligencia-alapú algoritmusai javaslatokkal segítik az energiatudatos döntéshozatalt, így a megtakarítás lehetőségével ösztönzi a fogyasztókat” – mutat rá az alapító.

A fejlesztés mögött álló csapat elsődleges célja az MVM EDISON startup verseny megmérettetésén – a már működő prototípus továbbfejlesztése mellett – az volt, hogy teszthelyszínt és energiapiaci partnert találjanak. Döntősként energiaipari szakemberekkel konzultálhattak, visszaigazolást kaptak az eddig munkájukkal kapcsolatban, fejlődött a kapcsolatrendszerük, ráadásul üzleti tervükön és értékesítési stratégiájukon is sokat tudtak csiszolni. A jövőben szeretnék mihamarabb megkezdeni a ZenCharge rendszertesztjét. Ez első körben csupán néhány tucat háztartást érintene, ám Magyarországon ez lenne az első alkalom, hogy egy áramszolgáltató a fogyasztók aktív bevonásával szabályozza az elektromos hálózat működését, és az ebből származó előnyöket megosztja velük. „Már tárgyalunk a projekt megvalósításáról az MVM Smart Future Lab Zrt.-vel. A ZenCharge-hoz hasonló fogyasztó-oldali szabályozásra építő technológiák globális piaca gyors ütemben növekszik, tavaly meghaladta a 63 milliárd dollárt. Bízunk benne, hogy még idén el tudjuk kezdeni a tesztelést, így 2020-ban beléphetünk termékünkkel erre a piacra” – vázolja terveiket Kenessey Tamás.

 

"Sose kopogtass a lehetőség ajtaján. Csak rúgd be simán, mosolyogj és mutatkozz be."