Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A szabadesés élménye, veszélyek nélkül

Egyszerre lehet a súlytalanság és a szabadesés élményét megtapasztalni a budapesti Skywardban, ahol Európa egyik legmodernebb szélcsatornáját építették fel. Az erőmű, egy ejtőernyős és jó pár adrenalin kereső találkozása Csepelen.

Csepel északi részén járunk, az indusztriális hangulatra meg egy lapáttal rátesz a korán jött havazás, hideg, ködös idő. Ezért is óriási a kontraszt, amikor belépünk a kívülről szintén rusztikus, belső tereiben viszont meleg és otthonos Skyward épületébe. Az előtérben épp egy csapat készülődik: izgatott beszélgetés, nevetés, és némi izgalommal töltött feszültség az arcokon. Overallt kapnak és bukósisakot, majd elindulnak az oktatásra, aztán az első lebegésükre.

dsc_3016

„1989 óta ejtőernyőzöm, több mint 3000 ezer ugrás van mögöttem és 700 bázisugrás épületekről, sziklákról. Bejártuk a fél világot ezzel” – ezt már Sztojcsev Tamás, a Skyward egyik alapítója, oktatója meséli. Az óriási beruházást igénylő projektet 3 év alatt sikerült tető alá hozni, nem kevés buktatóval. Az egyik legnagyobb nehézséget a rendszer megtervezése jelentette – a világon is mindössze 3 cég van, aki foglalkozik ezzel – de a megfelelő helyszín kiválasztása sem volt egyszerű. A szélcsatornának óriási az áramfelvétele, így a csepeli helyszín ideális az erőmű közelsége miatt, ráadásul a zajterhelés sem csekély így a belvárosban nagyon nehéz és költséges lett volna a megfelelő szigetelés kialakítása. A vendégek hosszú tesztelési fázis után vehették végre birtokba a rendszert, de azóta szó szerint dübörög az üzlet.

dsc_3090

A csapat közben már az oktatóra szegezi tekintetét, aki néhány érdekes dolgot mesél a szél fizikájáról és megtanít néhány egyszerű kézjelet: mivel füldugót muszáj használni, a lebegés közben az oktató ezekkel a kézjelekkel tud utasításokat adni, hogyan mozogjunk. A legfontosabb a lazaság, és hamar rá lehet érezni, hogy testrészek apró mozgásainak milyen hatásai a széltérben. Mindenki két kört, 1,5-1,5 percet repül oktatóval. Az első kör izgalmai után a másodikra már több tapasztalattal lehet beugrani, ráadásul ilyenkor fel is viszik a vendéget csatorna tetejéig majd vissza, így a szabadesés igazi élményét is megérezhetik. Veszélyek nincsenek: az oktató folyamatosan figyel, segít, kommunikál, ha kell fogja a vendég kezét. Bár a kétszer 1,5 perc nem tűnik soknak, egyrészt a széltérben kicsit az idő is lassabban telik, másrészt az az általános tapasztalat, hogy még az aktívan sportolók is kellemes izomlázzal kelnek másnap. Olyan izmok feszülnek meg, amelyet a legtöbb más sport nem használ. A lebegés során felszabadult adrenalin és endorfin hatására a csapat tagjai arcukon széles mosollyal, hangosan nevetve mesélik egymásnak élményeiket és nevetnek közösen a lebegés közben készült felvételeken. Ez utóbbiakat egyébként le is tudják tölteni később a skyward honlapjáról.

dsc_2971

Akadálymentes repülés

Érdekesség, hogy a szélcsatornás lebegés már nem csak élménysport, de profi versenyek, világbajnokságok vannak. Több kategória létezik, valamikor például egyszerre négyen mutatnak be izgalmas és látványos gyakorlatokat a széltérben, de van szóló kategória is. A Skywardban is van lehetőség ilyen sportolóknak is edzésre járni, profi oktatót is tudják biztosítani. Különböző csomagok közül lehet választani, és mivel egyszerre többen is lehetnek a széltérben, így arányosan megoszlanak a költségek is. December 1-2. között rendezik meg az első magyar szélcsatornás freestyle bajnokságot gyermekeknek, ahol 6-14 év közöttiek fognak versenyezni. „Ez szóló verseny lesz, egyedül mennek be a szélcsatornába, ahol kötelező és szabadon választott elemeket kell bemutatniuk.” A sport egyébként szurkolói szemmel sem utolsó, rendkívül látványos, így aki először csak ismerkedne a dologgal érdemes ellátogatnia egy versenyre.

dsc_2994

A Skyward egy izgalmas és megszokottól eltérő program lehet céges rendezvényeken, legénybúcsúkon, csapatépítőkön, de egy ide szóló voucher a karácsonyfa alatt is örömet tud okozni. Nemcsak maga az ugrás, a köré épített program, az érkezéstől a távozásig emlékezetes élményt nyújt a legfiatalabbaknak és az idősebb korosztálynak egyaránt.

A további terveikről is izgatottan mesél Tamás: „Van egy visszatérő mozgássérült vendégkörünk is, kiemelt célunk az ő támogatásuk és hamarosan szeretnénk rendezni egy mozgássérült napot is. Épp egy pályázaton dolgozunk, hogy teljesen akadálymentesíteni tudjuk az épületet.”

Skyward Szélcsatorna

1212 Budapest, Szérűraktár utca 53.

http://www.skyward.hu/

 

Semmilyen szél nem jó annak, kinek nincs célul kiszemelt kikötője.