Print

Három (még mindig) fontos kérdés a vízről

Nagy Melinda
2021. május 31. 6 perc olvasás

Mennyi fogamzásgátló-maradvány van az ivóvizünkben?
A gyógyszermaradványok megjelenése az ivóvízben régóta kutatási téma, számos itthoni és külföldi vizsgálat is született már, olykor meddőségi problémákkal és különböző hormonális eredetű megbetegedésekkel is kapcsolatba hozzák. Hogy milyen gyógyszerek maradványairól beszélünk? Fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők, hormonok, antibiotikumok, vizelethajtók, kontrasztanyagok, nyugtatók, vérnyomáscsökkentők stb.
Az emberi és állati szervezetbe juttatott gyógyszerek maradványainak egy része változatlan formában távozik a vizelettel, és a szennyvizekkel belekerülhetnek alapesetben ivóvízbázisul szolgáló felszíni vizekbe is. A hatóanyagok másik része kidobással kerülhet a csatornahálózatba, majd a környezetbe, például, amikor valaki a WC-be dobja a lejárt szavatosságú gyógyszert ahelyett, hogy visszavinné a gyógyszertárba.

Pándics Tamás, közegészségtani szakértő szerint első lépésben a lakosság gyógyszerfogyasztását kellene csökkenteni ahhoz, hogy kevesebb gyógyszermaradvány kerüljön a vízbázisokba. Magyarországon a Tiszta Ivóvíz projekt keretében vizsgálják a felszíni vizekben és az ivóvizekben a különböző gyógyszerhatóanyag-maradványokat. A legnagyobb mennyiségben fogyó készítmények (nem szteroid gyulladás- és vérnyomáscsökkentők) esetében is nagyon alacsony koncentrációt találtak, épp csak elérik a nanogrammos értéket, ami az adott gyógyszerhatóanyag hatásos koncentrációjának ezred vagy tízezred része, és semmilyen számottevő egészségre gyakorolt káros hatása nem várható. Itthon még nem tartunk ott, hogy ez valós egészségkockázatot jelentsen.

A vízkivétel, vagyis ahonnan a víz a csapba kerül, kétféle lehet: felszíni vizekből és felszín alatti vizekből történhet. Kockázatot az előbbi jelenthet, de hazánk ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, az ivóvíz 95 százaléka felszín alatti vizekből származik. Itthon egyedül a Duna-menti vízbázisnál merülhetne fel kockázat, de a Fővárosi Vízművek információi alapján több tíz méteres természetes homok és kavicsrétegen tisztul a víz, fizikai, kémiai és biológiai szűrésen is átesik, mielőtt felhasználják. A Tiszta Ivóvíz projektben azt is vizsgálják, hogy ez a szűrési folyamat milyen hatásfokkal távolítja el a különböző gyógyszermaradványokat. 

Mi köze a szennyvíznek a járványadatokhoz?
A települések szennyvizének összetétele a csatornahálózatot használó lakosság egészségi állapotáról is sok információt hordoz, mert tartalmaz minden olyan anyagot, kórokozót, ami a felhasználók szervezetéből széklettel, vizelettel, esetleg a fürdővízzel a csatornába ürül. A szennyvízalapú epidemiológiai vizsgálatok éppen ezt használják ki: közösségi mintának használják a szennyvizet. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a koronavírus-járvány megjelenése óta használ szennyvízvizsgálati módszert a járványhelyzet előrejelzéséhez.

Bár arról nincsenek pontos információk, hogy az egyes (tüneteket mutató vagy tünetmentes) fertőzöttek mennyi vírus-RNS-t ürítenek, az örökítőanyag szennyvízben mért mennyisége nagyobb közösségben a fertőzöttek számával arányosnak tekinthető, és az első tüneteknél hamarabb megjelenik. Vagyis a székletből még a tünetek megjelenése előtt kimutatható a kórokozó örökítőanyaga. A koncentrációváltozás a szennyvízben megmutatja, hogy a következő öt-hat napban emelkedik-e vagy csökken a fertőzöttek száma.

Az NNK szakemberei tavaly május óta heti rendszerességgel vesznek mintákat, mindegyik megyeszékhelyen, a fővárost ellátó három szennyvíztelepről és az agglomerációból is, ami körülbelül négymillió ember mintáját jelenti, vagyis a magyar lakosság legalább negyven százalékát vizsgálják mindössze néhány liter szennyvízből. Ekkora lefedettséggel és gyakorisággal nem sok ország végez ilyen méréseket, és bár maga a módszer nem újkeletű (világszerte a poliovírus kapcsán használták először), a koronavírus mégis speciális eszközöket és módszereket kívánt.

„Tulajdonképpen azokat az eszközöket is fel kellett deríteni, amelyek egyáltalán alkalmasak lehetnek a kimutatására, emiatt egyedi módszerfejlesztés zajlott” — mondja Pándics Tamás, az NNK főosztályvezetője. Az elmúlt bő egy évben Magyarország olyan tapasztalatokra tett szert ezekben a vizsgálatokban, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felkérte a csapatot az eredmények és a módszertan bemutatására. 

Tényleg mikroműanyagokat iszunk?
A Science of the Total Environment című folyóiratban publikált átfogó kutatás szerint a különböző csomagolóanyagok gyártásához körülbelül 900 különböző vegyi anyagot használunk, közülük 63 egészségkárosítónak számít. Ebből 34 mint a hormonrendszerre veszélyes anyag szerepel az ENSZ környezetvédelmi programjának jelentésében. A mikroműanyagok megjelennek a felszínen, az ivóvízbázisokban viszont elenyésző a kockázata annak, hogy mikroműanyag kerüljön az ivóvízbe, és ha meg is jelenne, az emberi egészségre nem jelent számottevő kockázatot, hangsúlyozza Pándics Tamás.

Ezzel kapcsolatban azonban fontos információ, hogy milyen típusú műanyagról van szó, a műanyaghulladékok anyagukat tekintve ugyanis elég változatosak. Leggyakrabbana PET műanyagok (italcsomagoló műanyagok) és a PP (polipropilén) jelennek meg a környezetben. A szakértő szerint a mikroműanyagok inkább ökológiai szempontból veszélyesek, az emberi szervezetre más, nem műanyag nanoméretű részecskék jelenthetnek érdemi kockázatot, de ezek nemcsak a mikroműanyagokból, hanem más anyagokból is keletkezhetnek. Leggyakrabban a titán-dioxiddal, cink-oxiddal találkozhatunk kozmetikumokban, tisztítószerekben vagy talajjavító anyagokban, és esetleg bekerülhetnek a vízhálózatba. Hogy ezekben milyen jellegű és mekkora egészségkárosító hatásuk lehet, arról egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő információ, ezért további vizsgálatokra van szükség.

Fotó: Cristian Palmer