MIT AKAR SOROS?

Imádni egyszerű. Utálni könnyű. Megérteni?

Kicsoda Soros György, és hogyan akar végtelennek tűnő pénzével egy jobb világot vásárolni? 

Találkozni Soros Györggyel (kétszer is), beszélgetni vele (hosszabban), kevés újságírónak adatik meg. Anna Porter e kevesek egyike. A magyar származású kanadai író, újságíró személyes benyomásokat is szerezhetett a világ talán legbefolyásosabb pénzemberéről, és megfigyelései – elegáns öltönyéről, madárszerű megjelenéséről, röpke és gondterhelt mosolyáról – legalább olyan érdekessé teszik a könyvét, mint azok az elmélyült háttérbeszélgetések, amelyeket Soros György legközelebbi embereivel folytatott Oroszországtól Sierra Leonéig és Mianmartól New Yorkig.

Porter arra volt kíváncsi, mi mozgatja Sorost. Miért építette fel szervezetét, a Nyílt Társadalom Alapítványok egyedülállóan kiterjedt hálózatát, amivel kritikusai szerint kimeríti az agresszív politikai filantrópia fogalmát. Arra is kíváncsi volt, mit hagy vajon örökül a most 89 éves multimilliárdos gondolkodó a világnak, hol sikerült tartósan beavatkoznia a társadalmi, politikai viszonyokba, előmozdítani egy kritikusan és sokszínűen gondolkodó demokráciát, amibe történetesen az is belefér, hogy őt magát keményen bírálják. Mert Anna Porter kérdései és válaszai közben arra is fény derül, hogy bárhová nyúl, Soros előbb-utóbb neheztelést szül. Páriává vált Amerikában és tömegek gyűlölik Kelet-Európában, ahol talán a legtöbbeknek segített.

Anna Porter sok kérdésben szimpatizál Soros Györggyel – ez átjön a 2015-ös első kiadás több pontján frissített, most egy fejezettel kifejezetten a magyar olvasók kedvéért megtoldott könyv mintegy 200 oldalas szövegén. De ez a szimpátia nem elfogult imádat. Bemutatja Soros személyiségének negatív vonásait, mint ahogy azt is, hogy Soros alapítványai – különösen Amerikában – olykor egyoldalúan és részrehajlóan tevékenykednek. A távolságtartás, az árnyalt megközelítés a könyv legnagyobb erénye, olyasvalami, amivel Soros György személye körül ma a legritkább esetben találkozunk. És ami szabadságot hagy az olvasónak: értse meg Soros György szándékait, és ítélje meg maga.

Fekete Emese, szerkesztő

Szerző: Anna Porter
Cím: Mit akar Soros?
Formátum: keménytáblás, védőborítóval
Méret: 130 x 210 mm
Oldalszám: 240
ISBN: 978-615-00-6457-4
Ár: 3.950 Ft

A könyveinket csak egyesével (vagy mindhármat együtt) tudod megrendelni.

3 950 Ft
3 360 Ft - 15%

Felhasználói adatok

* E-mail cím:

Könyv

Könyv kiválasztása:
* Kedvezményre jogosító promóciós kód, kuponkód vagy kártyaszám:
Darabszám:

Számlázási cím

* Vezetéknév:
* Keresztnév:
Cégnév:
Amennyiben a cég nevére szeretné kapni a számlát a Cégnév és az adószám mezőt a cég pontos nevével és adószámával töltse ki!
Adószám (cég esetén kötelező):
* Ország:
* Irányítószám:
* Város:
* Utca, házszám:
* Mobil:

Szállítási cím

Kézbesítési mód:
* Vezetéknév:
* Keresztnév:
Cégnév:
* Ország:
* Irányítószám:
* Város:
* Utca, házszám:

Fizetési mód

Bankkártyás fizetés
Banki átutalás
Jóváírás

Adatvédelem

Az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi tájékoztatót elfogadom
18. életévemet betöltöttem
Hozzájárulok a fenti személyes adataim kezeléséhez az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltak szerint, a célból, hogy a MesterAkadémia Kft. a könyvvásárlásnak megfelelő szolgáltatást teljesítse.
Hozzájárulok a fenti személyes adataim kezeléséhez az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltak szerint, a célból, hogy a MesterAkadémia Kft. és a Mediarey Hungary Services Zrt. hírlevelek és egyéb közvetlen üzletszerzési illetve marketing célú megkeresések megküldésére használja azokat.
A MesterAkadémia Kft. a szolgáltatás teljesítése céljából átadhatja adatait a következő adatfeldolgozóknak: MailChimp; Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság; OTP Mobil Kft.

Felhívjuk figyelmét, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározott módon jogosult a hozzájárulását később visszavonni.

Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a szolgáltatás a MesterAkadémia Kft.-hez tartozik, valamint az adatkezelő ugyancsak a MesterAkadémia Kft.