6

Cyberstalking és nyomon követés

Hogyan tartsuk titokban gyermekünk tartózkodási helyét

Az üdülőhely túlzottan barátságos pincére mindenhová követi a fiatal lányt és családját

Will egyik ügyfelének lánya a családi nyaralás alatt vált cyberstalking célpontjává. Egy pincér rendkívül elbűvölő és segítőkész volt hozzájuk, és gyakran ajándékozott a lánynak finomságokat, például extra adag fagylaltot. A dolog eleinte teljesen normálisnak, sőt kimondottan kedvesnek tűnt, ám a helyzet egy idő után kezdett különössé válni. Ha a család elment valahová vacsorázni, rövidesen megjelent a pincér is, civilben. Ez olyan sokszor történt meg, hogy a szülők aggódni kezdtek. Csak akkor jöttek rá, mi is történik velük, amikor a lányuk elmondta, hogy a pincér bekövetteőt az Instagramon. Valahányszor képet posztolt magáról a lány, a férfi a képek háttére alapján azonosította, hogy hol van éppen és odasietett.

2014 és 2017 között becslések szerint 2,5 millió cyberstalking eset történt az USA-ban.
Tovább olvasom
A Magyarországon megkérdezett gyerekek 34%-a nyilatkozott úgy, hogy nem értesítene felnőttet a bántalmazásról.
Tovább olvasom
Az USA-ban az online kortárs-zaklatás 2021-ben, a járvány előtti időkhöz képest 40%-kal nőtt.
Tovább olvasom

Amit tudnunk kell

A cyberstalking az a jelenség, ahol a zaklatás és trollkodás közvetlenebb, szisztematikusabb és kitartóbb jelleget ölt. A cyberstalkerek több digitális vagy online felületen – e-mailen, chaten, a közösségi médiában vagy sms-ekkel – is „követik” áldozatukat, valóságos információs hálózatot építenek ki körülötte, és esetleg személyes információkat osztanak meg róla az interneten, vagy zsarolni kezdik.

Mekkora a probléma?

A statisztikák csupán becslésen alapulhatnak, mivel sok esetet nem jelentenek, sőt észre sem vesznek az áldozatok. A Magyarországon megkérdezett gyerekek 60%-át csúfolták már neten, a lányok 55%-a pedig zaklatást is tapasztalt az online térben; a fiúk esetében ez az arány 27%. A fiatalokat elsősorban az foglalkoztatja, hogy mit tehetnek, ha valaki álprofilt hoz létre a nevükben és azon keresztül bántalmazza őket. Az ilyen elkövetők legfőbb vadászterületét a nagy közösségi platformok képezik.

Forrás

Milyen hatással lehet a családra?

Ha szigorúbb biztonsági szűrőket állítunk be gyermekünk közösségi fiókjaihoz - vagy erre bíztatjuk gyermekünket -, akkor a cyberstalker esetleg a barátai és családtagjai nyomába ered, és rajtuk keresztül próbálja kideríteni, mit tesz, mond vagy érez a gyerek, és éppen kivel van. Az “ólálkodó” kapcsolatba is léphet ezekkel a fiókokkal, hogy információt szerezzen, vagy feltörheti őket, és sértő tartalmakat posztolhat a gyerek üzenőfalán úgy, mintha azok a barátaitól vagy családtagjaitól érkeznének.

Hogyan akadályozhatjuk meg?

Amennyire csak lehet, nehezítsük meg a cyberstalker életét. Gondoskodjunk róla, hogy a gyerek posztjai és ismerőslistája ne legyen nyilvános (ezt a szolgáltatás adatvédelmi beállításainál tehetjük meg), ahogy a család többi tagjáé sem. Ha olyan tartalmat oszt meg, amiből kikövetkeztethető a tartózkodási helye, számoljon azzal, hogy ezt nem kívánt célra használhatják fel.

Mit tegyünk, ha már megtörtént?

Először is vezessünk listát azokról az online helyekről, ahol a cyberstalker felbukkant, és készítsünk képernyőfelvételeket mindenről, amit tett. Lépjünk kapcsolatba a portálokon azokkal, akik az online szabálytalanságokkal foglalkoznak (ha vannak ilyenek), és kérjük meg őket, hogy tiltsák le, vagy ha elég bizonyítékunk van, töröljék az ólálkodó fiókját. Ezután nézzük meg a gyerek profilját, és ellenőrizzük, mi mindent oszt meg és rejtsünk el mindent, amit nem szeretnénk, hogy megosszon. Mindenképpen legyen kétlépcsős azonosítása minden egyes közösségi platformhoz! Végül pedig figyelmeztessük a barátokat és családtagokat, hogy gyermekünk célponttá vált, hátha a cyberstalker náluk is próbálkozik.

Mikor kérjünk külső segítséget?

Ha a helyzet minden erőfeszítésünk ellenére rosszabbodik és már zaklatássá válik az elkövető magatartása,akkor az események dokumentálásával a kezünkben mindenképpen értesítsük a rendőrséget. A portálok adminisztrátorai sok esetben nem lépnek, amíg be nem vonjuk a rendőrséget is. A következő lépés sajnos az is lehet, hogy változtatnunk kell a gyerek napi rutinján. Ezentúl véletlenszerű időpontokban engedjük meg neki a közösségi platformokra való belépést, hogy ne a megszokott menetrend szerint legyen elérhető. Ha a zaklatás különösen aggasztó mértéket öltött, javasoljunk neki teljes online szünetet, amíg a rendőrségi nyomozás le nem zárul.

A zaklatás idővel cyberstalkinggá fajulhat, és bizony egyik sem éppen kellemes. A lánya mondja meg neki, hogy ha nem hagyja békén, jelenteni fogja és értesíti a rendőrséget - mert amit tesz, az már bűncselekmény. Fényképezzék le a hozzászólásait és a figyelmeztetést a dátummal, időponttal együtt, így ha ez sem tántorítaná el, követhetik, meddig folytatódik a dolog. A figyelmeztetés után ne válaszoljanak egyetlen üzenetére sem. Ha az elkövető folytatja a követést, zaklatást, érdemes a rendőrséghez fordulni.

Ez az adott szájttól függ, de egy új online profil létrehozása nagyon könnyű, gyakran nem kell hozzá más, csak egy e-mail-cím, amivel még nem regisztráltak fiókot. Rengeteg ingyenes e-mail-szolgáltatás létezik, és csak kevés kér azonosítást a regisztrációhoz. Ha valaki több személyazonosságot használ, jegyezzék fel és jelentsék mindegyiket. A közösségi platform üzemeltetője vélhetően látja, hogy jelentett profilok technológiai azonosságait (pl, akár, hogy területileg honnan jelentkezett be, vannak-e azonos napszakok, viselkedési szokások, amiből kiderül, hogy ugyanarról az emberről van szó a számos profil mögött).

Ez szintén az adott szolgáltatástól függ: bizonyos közösségi hálózatokon letilthatunk konkrét személyeket, vagy akár konkrét szavakat is. Nézzenek utána a portál vagy szolgáltatás „Súgójában”. Itt gyakran van útmutató arról, ők mit tekintenek online zaklatásnak, hogyan kezeljük a problémás viselkedést vagy embereket, sőt, hogyan segíthetünk ebben másoknak is.

Minél részletesebb bizonyítékokkal szolgálnak, annál jobb. Jegyezzék fel, dátummal, időponttal, felhasználónévvel, mit mond vagy küld. Fényképezzék le vagy screenshotolják a hozzászólásait, mivel az online posztokat küldőjük könnyen törölheti vagy megváltoztathatja. Érdemes gyűjteni azoknak a posztoknak a linkjeit is, amikhez a cyberstalker kommentet fűzött. Mindezt küldjék el a szolgáltatás adminjainak.

Ha bebizonyosodott, hogy ólálkodó követi a lányát, próbálja meg rávenni, hogy ügyeljen rá, hogy sem ő, sem a barátai ne posztoljanak a tartózkodási helyükről, és minden alkalmazáson tiltsák le a lokációkövetést. Ha a zaklató az üzeneteit sms-ben küldi, fontolják meg, hogy lányuk egy új telefonszámot kapjon. Ha nagyon aggódik, változtasson a lánya napi rutinján, ahol csak lehet. A véletlennek tűnő találkozások sokszor egyáltalán nem véletlenek. Lehet, hogy az illető online posztjai alapján egy ideje már követi lánya tevékenységét. A napi rutin megváltoztatása után nehezebben tudja majd kitalálni, merre jár éppen. Szükség esetén a rendőrség bevonása is indokolt lehet.

Eléggé valószínűtlen, hogy megtalálja ezeket az alkalmazásokat a gyerekei telefonján. Sajnos, nem könnyű felfedezni őket, az ilyen szoftvereket nyilvánvaló okokból így is tervezik. Ezért olyan fontos megakadályoznunk, hogy a cyberstalker-alkalmazások egyáltalán a telefonra kerüljenek. Vannak azonban figyelmeztető jelek:

  • Ha a telefon böngészője a gyerek hozzájárulása nélkül szokatlan weboldalra ugrik.
  • Ha az alapértelmezett böngésző más keresőmotorra vált (például a Google helyett valami más jön be).
  • Ha szokatlan üzeneteket tartalmazó rendszerértesítések és felugró ablakok bukkannak fel.
  • Ha új rendszerikonok jelennek meg a képernyő jobb felső és jobb alsó sarkában (a térerő nagyságát mutató jel mellett).
  • Ha gyermeke olyan könyvjelzőket vagy parancsikonokat talál az asztalon, amiket nem ő mentett el.

Ha gyanakszik, hogy kémprogram került a gyerek készülékére, fussa át az alkalmazásait. Ha vannak a készüléken olyan alkalmazások, amiket a gyerek nem ismer fel, állítsa vissza a készüléket gyári állapotra. Majd amikor újra beállítják a készüléket, minden használt szolgáltatásban érdemes jelszót változtatni és kétlépcsős azonosítást beállítani.

Ha gyanús dolgot talál, változtassa meg a gyerek minden online fiókjának (e-mail, üzenetküldők, közösségi oldalak) jelszavát. Ezt egy másik eszközről végezze el, és csak az után lépjenek be újra ezekbe a fiókokba a gyerek készülékéről, hogy a gyanús appokat eltávolították. Ha gyermeke laptopot használ, futtasson le egy rendszerellenőrzést a gépre telepített vírusirtó szoftverrel, ami megtalálja és eltávolítja a kémprogramot. Ha nem talál gyanús alkalmazásokat, de továbbra is aggódik, az eszköz alaphelyzetbe való visszaállításával megszüntetheti. Ezzel elvileg minden kémprogram törlődik. Esetleg kérje IT szakember segítségét.

A cyberstalkerek igen leleményesek, tehát mindig gondosan ellenőrizzük az adatvédelmi beállításokat. Ha úgy véljük, ólálkodik valaki a gyerek után, kérjük meg a barátokat és a családtagokat, hogy ők is ellenőrizzék beállításaikat.

Minél erősebbek gyermekünk adatvédelmi beállításai, annál nehezebb lesz megtalálni őt.

Kerüljük az olyan rendszeres posztokat, amelyekből kiderül a gyerek napi mozgása.

Ne posztoljon közvetlen a tartózkodási helyéről és a posztjaiban ne hashtagelje tartózkodási helyét! Kapcsoljuk ki a fényképkezelők és más alkalmazások geotagging (földrajzi helyzetmegjelölés) funkcióját, vagy állítsuk be a „csak az alkalmazás használatakor” opciót.

Ha úgy gondoljuk, ólálkodik valaki a gyerek körül, kérjük meg, hogy készítsen képernyőfelvételt minden gyanús üzenetről és hozzászólásról.

Gyanúnkat osszuk meg a közösségi platformokkal is, és ha különösen aggódunk, forduljunk a rendőrséghez. Semmilyen bizonyítékot ne töröljünk le a készülékről.

Figyelmeztessük gyermekünket, hogy soha ne hagyja őrizetlenül a telefonját, miután belépett. Ha úgy gondoljuk, valaki kémprogramot telepített rá, készítsünk biztonsági mentést, majd állítsuk vissza a készüléket a gyári alapállapotba.

Kövessük, hogy milyen alkalmazások vannak a gyerek készülékén, és ügyeljünk rá, hogy amit nem használ, azt törölje le.

Gondoskodjunk róla, hogy minden olyan fiókhoz és apphoz, ahol ez lehetséges, kétlépcsős azonosítás tartozzon.

Ha úgy látjuk, valaki túl sokat tud a gyerekről, vagy furcsa dolgok történnek a készülékén, állítsuk vissza alapállapotba. Ezzel minden lehetséges kémprogram törlődik.