Beszéljünk a gyerekkel

A bizalom sokkal fontosabb a technológiánál. Bevezethetjük a legszigorúbb szülői felügyeletet, követhetjük a legjobb gyakorlatokat, és megtehetünk mindent, ami a szakértők szerint javasolt, mégis marad rá esély, hogy problémák merülnek fel. Gyermekünk online biztonságára úgy ügyelhetünk legjobban, ha mindig kommunikálunk vele, nem csak akkor, ha éppen aggódunk valami miatt. Ne ostorozzuk magunkat: minden szülő követ el hibákat, ám hibáinkból tanulhatunk, és később hasznosíthatjuk a tanulságokat.

Segíthet megteremtenünk a bizalom légkörét, ha hagyjuk, hogy a gyerek legyen a szakértő, még akkor is, ha már tudunk a dologról. Adjunk neki lehetőséget, hogy beszéljen. Ismerjük meg a véleményét és azután kérdezzünk rá, hogy ismeri-e a kockázatokat. Válasszunk ki valakit, akit a gyerek csodál, beszéljünk előbb ezzel az illetővel, és ismerjük meg az ő véleményét. Meséljünk valakiről, akit a gyerek személyesen vagy a sajtóból is ismerhet, és aki valami rosszul elsült dolgot tett. Nyugtassuk meg, hogy mindnyájan követünk el hibákat, nem kell egyedül megbirkózni velük.

Az arra utaló jelek, hogy valami nincs rendben, eléggé hasonlók a gyerekeknél és a felnőtteknél, bár az idősebb gyerekek gyakran jobban el tudják titkolni problémáikat, mint a fiatalabbak. Ha valami komoly dolog húzódik meg a háttérben, az új „viselkedési minta” sokszor igen hamar jelentkezik. Ha észleljük a figyelmeztető jelek bármelyikét, jegyezzük fel a dátumot és az időpontot, a gyerek viselkedési megnyilvánulását, fizikai tartózkodási helyét, és ha lehet, azt is, milyen szájtot keresett fel, vagy milyen alkalmazást használt éppen.

„i’” figyelmeztető jelek - Pár példa, amik mind arra utalnak, hogy gyermekünk valamilyen problémával küszködik: ingerlékenység, étvágytalanság, váratlan érzelemkitörések, visszahúzódás és/vagy családtagok, barátok kerülése, mobil, tablet rejtegetése, látható szorongás a készülék megtekintésekor, álmatlanság, a külső megjelenés drámai megváltozása, internetböngészés előzményeinek rendszeres törlése, új, ártalmatlannak tűnő alkalmazások telepítése

Minden gyermek és helyzet más és más, de vannak, amik megbízható vörös jelzésnek számítanak. Ilyen az, ha ösztöneink azt súgják, valami nincs rendben. Mindenkinél jobban ismerjük gyermekünket, tehát figyeljünk oda, ha úgy érezzük, valami nem stimmel. Egy vagy több figyelmeztető jel változást mutat – ha a gyerek viselkedésében határozott romlást tapasztalunk, be kell avatkoznunk. Lehet, hogy ez hosszabb idő alatt következik be, de a komoly változások elég gyorsak lehetnek ahhoz, hogy úgy érezzük, azonnal lépnünk kell. Ha nem tudjuk, hogy miként fogjunk neki, ne féljünk segítséget, tanácsot kérni barátoktól, osztálytárs-szülőktől, erre szakosodott civilszervezettől vagy szakembertől.

Rendben van, ha közöljük, hogy mérgesek vagyunk a kialakult helyzet miatt, de nem szabad a gyerekre rontani, természetesen nyugodtan vállaljuk fel érzéseinket, hogy nehézséggel küzdünk vagy aggódunk, de mindenképpen biztosítsuk a gyermeket arról, hogy segíteni szeretnénk. Bármi történjék is, ne mondjuk neki, hogy „csalódtunk benne”. Könnyen lehet, hogy amúgy is azt gondolja, elárult bennünket. Próbáljuk meg inkább a helyébe képzelni magunkat: milyen reakciót várnánk a szüleinktől, ha mi lennénk bajban? Az a legveszélyesebb, ha úgy érzi, senkivel sem beszélhet a problémájáról. A ragadozók éppen ilyen helyzetet akarnak előidézni. Ha egy gyerek azt hiszi, senki sem érti meg, meg sem próbál segítséget kérni.

Ha a probléma tartósnak bizonyul, el kell mondanunk a gyermeknek, hogy mivel aggódunk érte, nem tudjuk, mi történik, együtt kell tovább lépnünk az ügyben. Megkérhetjük (bizalomépítés jelleggel), hogy játsszon velünk egy gyors igen-nem játékot, és ígérjük meg, hogy nem fogjuk tovább faggatni. Ha belemegy, tegyük fel a számunkra legfontosabb kérdéseket. Például: Az osztálytársaiddal van gond? Bántott valaki fizikailag? Rendszeresen előfordul az, ami most nehézséget okoz? Majd ajánljunk fel alternatívákat: Van olyan ember, akivel úgy érzed, tudnál a dologról beszélni? Különösen súlyosnak tűnő esetekben is mondjuk el neki, miért visszük szakemberhez, ez miben segíthet neki és nekünk. Ha a családtag nem jó megoldás, be kell vonnunk egy tanárt vagy orvost (különösen ha fizikai jeleket, például önkárosítást tapasztalunk), vagy megfelelő szervezethez kell fordulnunk szakértő tanácsért. Különösen súlyos esetben a rendőrség bevonása is indokolt lehet. Nem számít kudarcnak, ha harmadik félhez kell fordulnunk.