A közönség helyett a közösség lehet a mérvadó a sportolók számára a következő években: egészen pontosan az, hogy milyen hatást képesek majd gyakorolni az online őt követőkre, legyen szó akármelyik közösségi média platformról. Árgus szemmel figyelik ezt a hirdetők – és egyre pontosabban árazza a piac is. Összeállította: Zsiborás Gergő és Gólya Ági

Hosszú Katinka

úszás
Hatodik éve első a Forbes listán, motorja volt egy új, privát pénzdíjas sorozat, az International Swimming League (ISL) elindításának.

Milák Kristóf

úszás
Megdöntötte az olimpiai legenda Michael Phelps rekordját a vb-n a 200 méteres pillangóúszás döntőjében, berobbant a nemzetközi köztudatba is.

Gulácsi Péter

foci
Számos egyéni díj mellett csapatával bejutott a foci csúcsát jelentő sorozat, a Bajnokok Ligája (BL) legjobb nyolc csapata közé. A tavalyi döntős Tottenhamet úgy ejtették ki, hogy gólt sem kapott.

Szoboszlai Dominik

foci
A magyar foci első számú szupertehetsége a Salzburg középpályása. Sok minden eldőlhet nyáron azzal, hogy hova igazol, nagy csapatok hívják.

Michelisz Norbert

motorsport
A túraautó-világkupa megnyerésével komoly nemzetközi címet nyert a magyar motorsportnak.

Kapás Boglárka

úszás
Tavaly 200 méter pillangón ő is világbajnok lett. A sport mellett tudatosan kezeli médiamegjelenéseit.

Dzsudzsák Balázs

foci
A közösségi médiában megítélése nagyon vegyes, de saját táborában ő a király. Klubszinten nem valószínű, a válogatottal még guríthat nagyot, ha kijutnak a jövő évi Eb-re.

Willi Orbán

foci
A 2018-ban honosított játékos apja révén magyar származású, de a német utánpótlás válogatottban is szerepelt. A Lipcsével a klub legsikeresebb évét zárhatja, ott vannak a BL végjátékában is.

Liu Shaolin Sándor

gyorskorcsolya
A gyorskorcsolya arcai idehaza ők, a debreceni rendezésű Eb egyértelmű sztárjai voltak testvérével.

Liu Shaoang

gyorskorcsolya
A Liu Brothers márka kapcsán sok ötlete van a fiatalabbik Liu testvérnek, aki eredményekben tavaly bátyja után eredt.

Babos Tímea

tenisz
A tenisz szövetség botrányai visszaütöttek kissé a versenyzőkre is, de beírta magát a történelemkönyvekbe azzal, hogy párosban harmadszor is világbajnok lett, Grand Slam tornákról is van három győzelme (szintén párosban).

Fucsovics Márton

tenisz
Karrierje során ő kereste a legtöbbet pénzdíjakból eddig a magyar férfi mezőnyben, a hirdetők is sokra értékelték a Forbes kérdésére.

Jakabos Zsuzsanna

úszás
A győri úszónő továbbra is megbízhatóan szállítja a világkupa érmeket, sokan követik a közösségi médiában.

Cseh László

úszás
A magyar úszósport ikonja még úgy is, hogy olimpiai bajnokságot sohasem nyert.

Szilágyi Áron

kardvívás
A kétszeres olimpiai bajnok mögött ezüstös év áll. A sportági világszövetség Fair Play-díjjal jutalmazta a kardcsapatot.

Keszthelyi Vivien

autósport
Jó úton halad álma felé, hogy ő legyen az első női versenyző a Forma 1-ben.

Szalai Ádám

foci
Csapatával, a Mainzcal végül bent maradtak a Bundesligában, viszonylag kevés játéklehetőséghez jutott ebben a szezonban. A Facebook-követőket tekintve a harmadik legnépszerűbb listánkon: 200 ezren kíváncsiak posztjaira.

Rasovszky Kristóf

úszás
Az év nyíltvizi úszója karrierje legjobb évén van túl. A kétszeres Európa-bajnok tavaly 5 km-n világbajnokságot is nyert.

Kozák Danuta

kajak-kenu
A kajakkirálynő: ha jövőre Tokióban aranyat szerez, minden idők legiskeresebb magyar női olimpikonja lehet.

Lékai Máté

kézilabda
A külföldi sztárokkal teletömött Veszprémben a hazai színeket képviseli. Felesége, az RTL műsorvezetője, Kiss Ramóna, már csak ezért is többet szerepelt a lapokban.

Bánhidi Bence

kézilabda
A magyar „csikócsapat” meglepően jól szerepelt az év eleji Eb-n, ahol a torna legjobbjai közé is beválasztották.

Mikler Roland

kézilabda
Az év eleji Eb-n végérvényesen belépett a klubba, amit úgy hívnak: a Magyar Válogatott Nagy Kapusai. Veszprémből visszaigazolt Szegedre.

Baji Balázs

atlétika
Az Eb-bronzérmes gátfutó a dobószámok mellett újra láthatóvá tette itthon az atlétikát.

Varga Dénes

vízilabda
Klubszinten mindent megnyert a tavalyi szezonban a Fradival, a válogatottal pedig hazai közönség előtt lett Európa-bajnok és a torna legértékesebb játékosa.

Sallai Roland

foci
Meg tudott ragadni a Bundesligában vitézkedő Freiburgban és a válogatottal esélye van az Eb-részvételre is.

Módszertan

A listán elfoglalt helyezés a sportolók eredményei mellett a pénztermelési képességüket mutatja meg, ki mennyire építi jól a márkáját, és mennyire képes kihasználni az abban rejlő üzleti lehetőségeket. Az elmúlt öt évben használt módszertant a Deloitte segítségével felfrissítettük, hangsúlyosabb szerepet kapott benne a közösségimédia-aktivitás.

A helyezést adó értékelésben 40 százalékkal súlyoztuk a sporteredményeket (illetve adott sportág népszerűségét, üzletipotenciálját), 25 százalékot adott a közösségi média (mennyire erős influenszer valaki), 15 százalékot a hírteljesítmény, 15százalékot a legnagyobb, sportszponzorációban aktív hirdetők értékelése, és ötszázalékban számított, kinek hány aktív éve van még hátra (minél több, annál magasabb pontszámot kaptak). Az eredményeket százas skálára vetítettük.

A hirdetőket (OTP, Magyar Telekom, Mercedes, Spar) és szakértőként a Deloitte-ot arra kértük, értékeljék, kivel milyen mély és hosszú távú kapcsolatot alakítanának ki. A sporteredményeknél a hazai és nemzetközi eredményekhez –a cégértékeléshez hasonló módon – egy sportági szorzót társítottunk, utóbbit a Deloitte szakembereivel az adott sportág nézettsége, az elérhető pénzdíjak és keresetek, valamint csapatsportoknál a klubtornák pénzdíjazása alapján határoztuk meg. (A foci 10-est kapott, az úszás 8-ast, a vízilabda 2-est, például.)

A közösségi médiánál azt vizsgáltuk, ki milyen arányban képes interakcióra bírni követőtáborát: a Facebook- és Instagram-követők számát az ún. engagement rate-tel korrigáltuk (a követőtábor hány százaléka reagál egy-egy posztra). A hírteljesítményben azt néztük, hogy a legolvasottabb, nem sporttal foglalkozó országos médiumokban (Index, 24.hu, Origo, HVG, Népszava, Magyar Nemzet, nlc.hu, Blikk, híradó.hu, Világgazdaság, Forbes) hányszor szerepeltek a sportolók, a gyűjtést az Imedia végezte el számunkra. A kapott adatot azzal korrigáltuk, hogy hogyan reagáltak az online olvasók a Facebookon a sportolókról megjelenő hírekre vagy az általuk posztoltakra, vagyis hogy milyen a sportolók megítélése. Az ehhez szükséges kontextuális adatelemzést a Sentione készítette el nekünk. Ezeken kívül a Phlanx közösségimédia-adatbázisát és a Nielsen televíziós nézettségi adatait használtuk még fel. A vizsgált időszak: 2019. március 31.– 2020. május 31. volt (tavalyi listánkat korábban publikáltuk).