Van, akinek a Balaton a Riviéra... Nekem a Szelidi-tó a Mennyország. '69 nyarán jártam ott először - mondjuk akkor még járni sem tudtam. Aztán 17 éves koromig minden nyarat ott töltöttem, a legendás Füszért üdülőben. A Dunapataj mellett található szikes morotva tó kristálytiszta jódos vize minden nyáron varázsszerként tüntette el az évközben kapott sebeinket, a fizikaiakat és a lelkieket egyaránt. Mennyei békesség és nyugalom honol - mind a mai napig..

A siófoki Halas Büfé emberemlékezet óta áll a Vitorlás utcában a Kikötő mellett. A helyi lakosok is legendákat beszélnek róla. Fiatalságom vitorlázó kalandjai és a nyüzsgő város emlékei mellett ma is állandó vendége vagyok a télen-nyáron nyitva tartó halsütőnek. Sokszor már telefonon előre odaszólok, hogy mit kérek. Roston és rántva, kiváló alapanyagokból, családias kiszolgálással adják ugyanazt a kiváló minőséget.

Somogyi lány vagyok, és hiába élek 25 éve a fővárosban, istenigazából csak otthon tudok pihenni. A dombok között, a zöldben, a csöndben. Szóval nem véletlen, hogy egy dél- dunántúli helyet ajánlok: a Katica Tanyát. A helyszín: Patca, a Zselici dombság szívében. Egy okosan kitalált, izgalmas, és nem utolsó sorban csodás természeti környezetben fekvő élménypark. Saját éttermük és szállásuk is van, szerintem a családosoknak kihagyhatatlan.

Egerben születettem és itt is nőttem föl, sokat jártunk ide a szüleimmel gyerekkoromban sétálni, játszani. Mindig kaptunk egy fagyit, vagy betértünk valahová egy üdítőre. Ma is emlékszem egy kellemes, kiülős helyre, ami tavasztól őszig volt nyitva. Gyerekként megmaradt bennem az erős hangulat, hiszen az Érsekkert egy hatalmas park Eger központjában, ahol nagyokat lehetett játszani, futkározni. Manapság már ritkábban járok haza Egerbe, de az Érsekkertet amikor csak tehetem, fölkeresem.

Azért szeretek Toszkánába járni, mert utána újra és újra beleszeretek a Balaton-felvidékbe, azon belül is a Káli-medencébe. Nincsenek középkori városaink és tengerpartunk, viszont van egy Balatonunk, kis falvaink, messziről, a nyári napsütésben virító karcsú, fehér templomtornyokkal és San Gimignano helyett nekünk elég az az egy Kinizsi-vártorony is. Nincs Trasimeno tavunk, de itt a Kornyi-tó hangos madárlakókkal és mindig susogó nádassal. Egykori vulkáni kúpok, tetejükön bazaltorgonákkal, a Hegyestű torzója és a süveges Gulácsok állnak őrt a „medence” szélein.

Már az érkezés is szemet gyönyörködtető. Hatalmas, meredek, bazalt sziklafal magasodik fölénk, mintha ránk akarna zuhanni a természet. A palackokból ránk is zuhan, százféle ízzel. Vörös, fehér, rozé, pezsgő bor, pálinka. Ez a kis családi pince szinte a szemem láttára nőtt országos hírű borászattá. Rengeteg munka, tudás és tehetség van ebben. A fáradhatalan és elhivatott borász csokoládé mellszobrát ifjabb Bolyki Janiról mintázták.

A Balaton-felvidéken a Papok Borozója nevű étterem teraszán ülve évekkel ezelőtt arra gondoltunk, ezt a látványt soha nem tudnánk megunni. A festői szépségű dombokat a szőlőültetvények teszik barátságossá, a kiterjedt erdők pedig vadregényessé. Nagyvonalú táj, intim részletekkel - leginkább így tudnám összefoglalni.

A mindössze 800 méter hosszú kis sziget a kedvencem. Ahol nem jár autó. Ahova kizárólag komppal, csónakkal vagy a MAHART-tal lehet eljutni. Ahol egyetlen, óriás platánokkal szegélyezett út van. Ahol tökéletes, eredeti állapotban maradtak meg Forbáth Alfréd és Kozma Lajos 30-as években épített Bauhaus villái.

9 éves voltam, amikor a szüleimmel három évre a Mátrába, és azon belül is Mátraházára költöztünk. Ők állandóan dolgoztak, egy turistaházat vezettek, mi pedig az öcsémmel az erdőt jártuk. Csak mi voltunk és az erdő, illetve a turistaházba érkező gyerekek lettek a barátaink, akik persze csak 3-4 napot töltöttek ott, tehát nem volt időnk hosszú barátkozásra, és ennek köszönhetem azt, hogy ma, ha egy idegen társaságba kerülök, pillanatok alatt kíváncsi leszek azokra akik körülöttem vannak, hisz lehet, hogy csak pár napunk van, és azalatt kell jól megismernünk egymást.

Annak ellenére, hogy alapvetően Északi-part kedvelők vagyunk, megkedveltük a balatonlellei BL Yacht Clubot. A Budapest Bárnak (és az Ez történt Lellén című dalnak) köszönhetően baráti szálak kötnek minket oda. Szeretjük nézni a kikötőben a vitorlásokat, a békés Balatont, sőt rossz időben bentről, a medencéből is tudunk a tóban gyönyörködni.

A szekszárdi vidéket és Takler Ferencet jóbarátom, Besenyei Péter mutatta be nagyjából 20 éve. Ottragadtam, olyanniyra, hogy ma már a szomszédos Őcsénybe is járok disznóvágásra. A Takler-birtok épülését, szépülését végigkövettük az elmúlt években és okosan, lassan virult ki, nem veszítette el az eredeti báját. A borok mellett természetesen a konyha az, ami számomra óriási vonzerő itt, és ami a legfontosabb, hogy pontosan érzik vendéglátóink, hogy mennyi törődésre van szükségünk, amitől végtelenül családias élménnyé válik az itt töltött idő.

A Szentendrei-sziget legfelső csücske. Ott, ahol a Duna kettéválik - vajon hogyan dönti el a víz, hogy melyik ágon folyjon tovább: a vácin vagy a szentendrein? A hely konkrétan egy vadóc (nem vad!) kemping hatalmas ősfákkal, egy jó kis csehóval a bejáratnál. Ha elég alacsony a víz, a legcsúcsabb csúcson további apró szigetek alakulnak ki, fákkal a közepükön, igazi vadregény és retro.

Kunmadarasig az alföldi falvakon átvezetnek a piros pipacs-, később a királykék búzavirágmezők, a dinnyeárusok, a rozoga kisboltok, a templomok és a bicikliző öregek (na meg a poroszlói réteses!). A Hortobágy körül mindig búra alakú az égbolt és az elcsépeltnek gondolt pusztaromantika a turistamentes részeken nagyon is valódi..

Nem is igazán a helyszín miatt, inkább a társaságért szeretem. Minden évben, július utolsó hétvégéjén ugyanis az általános iskolás osztálytársakkal elmegyünk ide egy hosszú hétvégére. Mostanra a program változott, de nosztalgiából és a szívélyes vendéglátás miatt ragaszkodunk a Ricsi panzió szocreál hangulatához.

Sopron belvárosa csodálatos hely, minden évszakban gyönyörű arcát mutatja, ráadásul különleges kapcsolatom van a várossal, hiszen 26 évvel ezelőtt itt kezdtem a pályámat. Rengeteg itt a jó étterem és kávézó, de közülük is a legidétlenebb hely a Kultúrpresszó. Minden szanaszét van, de mégis egy tökéletes egységgé áll össze a kép. A speciality kávézóban fantasztikus a kávé, a hangulat pedig különleges. Köszönhető annak művész házaspárnak, akik talán pont azért, mert eredetileg nem vendéglátósok, őrült jó bulikat hoznak össze a kávézójukban.