instagram

Tudsz jobbat?

Ide járnak a Forbes-arcok, ha vége a strandszezonnak.

A főszezon után sem áll meg az élet Magyarországon! Akár csak egy egynapos gasztrokaland is felmelegítheti az őszi hűvösebb napokat és meghosszabbíthatja a nyári élményeket. De hová érdemes menni? Forbes-közeli vállalkozókat, startuppereket, színészeket kérdeztünk arról, hogy hová indulnak, ha feltöltő napokra, jó ízekre vágynak.

1
/
Tiszacsege
Halászcsárda
Lukács László Tankcsapda frontembere

„Ami a Dunántúliaknak a Balaton, az nekünk a Tisza. Mivel Tiszacsege közel van Debrecenhez, ha van egy kis időnk, máris leugrunk Tankcsapdástól. A Tisza-parton a komp mellett van egy hely, a Halászcsárda, aminek a falai minden bizonnyal sok mindent láttak már. De nem ezért szeretjük. Én ugyan nem eszem húst, de a zenekar tagjai szerint világbajnok módon készítik el a tiszai halakat. Tiszacsege nem az a tipikus tiszai frekventált hely, a Halászcsárda mégis egész évben nyitva tud tartani, ebből is látszik, hogy tudnak valamit.”

200 km
Budapestről
2 óra 15 perc
kocsival
Balatonfüred
Neked főztem
Papp Szabi Zenész-énekes, Supernem

"Már gyermekkoromban is sokat jártunk a szüleimmel a Balatonnál, többek között Balatonfüreden. A Balaton ma is ugyanolyan hatással van rám mint akkor. Imádom a színét, az illatát, a hirtelen viharai által felkorbácsolt hullámait, és a levegőjét ahogy viszi magával a hamisítatlan balatoni illatot! Mostmár szülőként, de ugyanazt élem át, és mutatom meg a gyermekeimnek, amit akkor és ma is jelent nekem ez a csodálatos táj. Egy élményekkel teli kirándulós, strandolós nap után, vagy akár napközben tudom ajánlani a Neked főztem nevű éttermet látványkonyhával, ételeiben a füstölt ízvilág ami a magyar konyhát is az eszünkbe juttatja. A laza, színes megjelenés, és frissesség az ételek minőségében, a személyre szabott hamburgereiben és az étterem szellemiségében is egyaránt jelen van. Élmény, amit csak ajánlani tudok."

129 km
Budapestről
1 óra 30 perc
kocsival
Siófok
Rozmaring Kiskert Vendéglő és Pizzéria
Istenes Bence Műsorvezető

"Egyik barátunknak van Széplakon nyaralója, ahova a nyáron néha lemegyünk a családdal, és ha tehetjük, mindig ellátogatunk a Rozmaringba. A hely picike és nagyon hangulatos, az ételek rendkívül finomak, és minőségi alapanyagokból készülnek, valamint a felszolgálók is nagyon profik és kedvesek."

115 km
Budapestről
1 óra 30 perc
kocsival
Tihany
Malackrumpli Farm Food Bistro
Rúzsa Magdi Énekesnő

"Különleges gasztroélmény, Tihany környéke kihagyhatatlan. Minden falat egy utazás. Fantasztikus alapanyagokból, gondosan készített ételek, és a környezet csak emeli az élmény nagyságát."

122 km
Budapestről
1 óra 30 perc
kocsival
Balatongyörök
Csóka Fészek Étterem
Bősze Botond Beeride, CEO

"Számomra a gasztronómiai helyekkel kapcsolatban kihívás, hogy preferáltan glutén, laktóz, és lehetőségek szerint cukormentesen igyekszem étkezni ételérzékenységi, és egészségügyi megfontolásokból. Tapasztalatom szerint a Csóka Fészek étterem ezekre az igényekre is megoldást kínál. Széles panoráma a csodálatos Balatonra, mely lenyűnyögő bármilyen időjárási körülmények között, és minden nap más színét mutatja. Vélményem szerint kevés étterem terasza által kínált tájkép látványa képes felvenni a versenyt a Csókafészek nyújtotta panorámával. Főszezonban kiemelten érdemes előre asztalt foglalni, hogy az étterem terasza nyújtotta előnyöket minél nagyobb mértékben élvezhessük. Külön pozitívum, hogy a beltéri helység üvegablak falai az esetleges időjárási körülmények elöl behúzódók kilátását sem korlátozzák. Nekem a vitorlásversenyeket követően tökéletes pihenési, étkezési, felfrissülési lehetőség. A személyzet segítőkész, mindenkinek ajánlom."

200 km
Budapestről
2 óra 30 perc
kocsival
Siófok
Marcipán Cukrászda & Kávézó & Reggeliző
Jentetics Kinga PublishDrive, alapító

"A Marcipán Cukrászda már évek óta a helyiek egyik kedvenc gyülekezőhelye, a Víztorony mellett, a Fő tér közelében található. Nekem személyesen a gimnáziumi éveim kedvenc találkozóhelye volt és a mai napig mindig betérek, ha Siófokon járok. A kávézó sokoldalúsága egész évben kitart: Marcipán Cukrászda fagyija nélkül nincs nyár, míg egész évben vár a finom kávé és a különböző süteménykülönlegességek felhozatala. A klasszikusokról sem szabad megfeledkezni, a francia krémes kötelező! A kiszolgálás mindig kedves, és ha egy kis édességre vagy télen melengető teára/kávéra vágyunk, mindig betérünk."

110 km
Budapestről
1 óra 30 perc
kocsival
Fertőrákos
Nagycenk, Széchenyi-kastély, Ráspi Étterem Gasthaus & Borászat Vineyards
Nyikos Gergő Konetik, CEO

„Győr-Moson-Sopron megyéből származom, Kapuvárról, ezért nekem a Fertő-tó környéke mindig is közel állt a szívemhez. Anno nagyon közel volt a vasfüggöny, ott csak engedéllyel lehetett sétálni, és mivel az unokatestvéremék közvetlenül ott laktak, nekem is lehetett. Gyerekként ez hihetetlenül izgalmas volt. A fertőrákosi Ráspi Étteremben többször is megfordultam, nagyon meg voltam elégedve az ételekkel és a kiszolgálással is, de ez a környék nemcsak egy vacsorára vagy egy ebédre érdekes. A nagycenki Széchényi-kastély önmagában is jó kirándulócélpont, és nagyon ajánlom a környékbeli bringaútvonalakat is, én már többször is teszteltem őket.”

215 km
Budapestről
2 óra 30 perc
kocsival
Badacsonyörs
Csendes Dűlő Szölőbirtok
Lám István Tresorit, CEO

"A kedvencem Balatonnál, és úgy általánosságban a magyar fehérbor-piacon. Egy kis, családi borászatról van szó, ennek ellenére számomra felveszi a legismertebb pincékkel is a versenyt, igazi high-end fehérborokat állítanak elő. Nem vagyok nagy kéknyelű rajongó, kivéve ha tőlük van, de a hárslevelűjük az igazán lenyűgöző. Nem véletlenül az Onyx étterem borlapján debütált Dóra a boraival. Maga a borterasz csodálatos, tökéletes kilátás nyílik a badacsonyra. Családias, de mégis modern élményben lehet része annak, aki ide betér. Magáért a kilátásért és a kedves fogadtatásért már megéri betérni ide, a borok innen már “csak” extra."

167 km
Budapestről
2 óra
kocsival
Balatonlelle-Kishegy
Majtényi Présház
Berkes György Gepida bringagyár

"Napnyugta környékén ajánlatos eljönni ide, egyszerűen csodálatos, gyönyörű kilátás nyílik a teraszról a Balatonra, de van mellette egy kis kápolna, azt is érdemes megnézni. Kilátás, borok, naplemente, finom ételek -- emiatt a négyesfogat miatt érdemes ide eljönni egyszer. Nagyon ajánlom."

140 km
Budapestről
1 óra 30 perc
kocsival
Balatonfüred
Pazar Coffee
Zsidai Zoltán Roy Gasztroszakember

„A legtöbb hely szezonálisan tart nyitva a Balatonnál, ami eléggé megnehezíti az utazó dolgát, ha mondjuk november első hetében ruccanna le a tóhoz. A Pazar Cofffee egy újhullámos kávézó a Balatonfüreden, és szerencsére egész évben nyitva tartanak. Fiatal, jófej csapat viszi, a jó kávé mellett egyszerű, de minőségi, helyi (amit csak lehet) alapanyagokból készült szendvicseket, és finom sütiket is kínálnak, ezeket szintén egy helyi cukrász készíti naponta. Abszolút olyan mint egy trendi fővárosi kávézó, nemcsak a kínálatával, hanem a berendezésével is. Kötelező reggelizőhely Balatonfüreden"

129 km
Budapestről
1 óra 50 perc
kocsival
Encs
Anyukám mondta
Martényi Zita Befektető

"Az Anyukám mondta alapítóit, Dudás Szabolcsot és Dudás Szilárdot személyesen is ismerem, de nincs bennem semmi elfogultság, amikor azt mondom, szenzációs, amit csinálnak, és egyáltalán nem csodálkozom, hogy az ország minden részéből elzarándokolnak Encsre, a világ végére, csak azért, hogy náluk ehessenek. Szabolcs a séf, Szilárd pedig az igazi vendéglátós, a feleségeik pedig a desszertekért felelnek. Alapvetően egy olaszos konyhát visznek, és ugyanebben a szellemben nyitottak egy street foodos egységet Miskolcon, ez lett a Pizza, Kávé, Világbéke. Tiszta szívvel és nagy szeretettel nyúlnak mindenhez, fantasztikus alapanyagokkal dolgoznak. Szerintem a sikerük titka az, hogy elképesztően nyitottak, próbálnak újra és újra megújulni, alázatosak a szakmájuk iránt és nagyon jó energiákkal veszik körül az egész helyet. Ajánlom szeretettel. "

212 km
Budapestről
2 óra 30 perc
kocsival
Magyarszombatfa
Kosbor Panzió
Sándor Szandra (Nanushka) Ruhatervező

"Az Őrségben, a szlovén határtól nem messze, Magyarszombatfán található a Kosbor Panzió. Szép, kényelmes, egyedülálló hangulatú, modern, mégis őrzi a régi hagyományokat és gyönyörű a környzete is. Reggelire a környék specialitásait kínálják, kecskesajtos, tökmagos ételeket. Innen egyszerűen körbejárhatók a közeli kis falvak is."

290 km
Budapestről
3 óra
kocsival
Sopron
Harrer Cukrászda
Löbenwein Norbert Társtulajdonos Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft.

"A Sopront Győr irányából Bécs felé elkerülő úton épült a Harrer Csokigyár. Ez ad otthont a város egyik legjobb cukrászdájának, amely egy igazi, városszéli találkahely sokak számára, a gyerekeim kedvence azonban nem a kávézó, hanem az alagsori látványműhely, ahol igazán különleges csokik készülnek. A cukrászmesterek között a látogatók is kísérletezhetnek és saját receptjük alapján készíthetnek finomságokat"

214 km
Budapestről
2 óra 15 perc
kocsival