Névjegy:

Pataki Ági


Filmproducer / Ex-modell

Életkor: 66 éves

Szakmai díjak, elismerések:

  • 36. Magyar Filmszemle – A FilmJus produceri díja a Fekete Kefe című filmért
  • 37. Magyar Filmszemle - Produceri díj a Fehér tenyér című filmért
  • 2011. Balázs Béla-díj

Legnagyobb sikere: mindegyik éppen elkészült film, amiben részt vesz.

Hobbi: tagja egy női olvasóklubnak, ahol a havi „kötelező olvasmányokról” osztják meg egymással tapasztalataikat.

Esztétika a konyhában is – Pataki Ági, filmproducer, ex-modell

Pataki Ági eddigi pályafutása a húszas szám körül forog átfedésekkel: 20 év a modellszakmában, 20 év butiktulajdonos üzletasszonyként és megint 20 esztendő filmproducerként. És hogy mit tartogat a következő 20-as? Ági szerint marad a film, hiszen ebben a szakmában több szempontból is rátalált a Nagy Ő-re.

A három Ági

Fabulon Ági

Az 1960-as évek végén, 18 éves korától Ági spanyol-német szakos bölcsésznek készült, és komoly ambíciókkal tekintett a jövőbe. Aztán a véletlen – már, ha van ilyen – hirtelen közbeszólt, amikor is egyik pillanatról a másikra felfedezték, és nem sokkal később a magazinok címlapján és óriásplakátokon láthatta viszont magát. Ugyan úgy tervezte, hogy csak egy egészen rövid időre engedi meg magának a modell kitérőt, a siker és a lendület magával ragadta, így a kerülőútból életút lett. Ági azóta is az egyik legnagyobb sikerének könyveli el, hogy 20 éven keresztül tudott egy olyan szakmában maradni, aminek sikereit általában percekben mérik, de semmiképp sem évtizedekben. Hogy mi volt a titka? A lelkesedés, a kialakított image, a név, és a felépített személyes márka. Az arca olyannyira összefonódott a Fabulonnal, hogy az 1970-es években többen is azt hihették, hogy Áginak Fabulon a vezetékneve. A márka akárhányszor tervezte, hogy esetleg lecseréli Ágit egy másik, esetleg fiatalabb modellre, minden egyes alkalommal visszatért hozzá.

Váci10 Ági

A modellkedés mellett Ági tudatosan készült arra, hogy „mi lesz, ha nagy lesz”. Modell karrierjének utolsó néhány évében egy barátnőjével felépítették a Váci10 márkát. A név két budapesti divatüzletet takart, egy kis konfekció-, illetve bőrüzemmel. A ma már aprócska vállalkozásnak tűnő üzleteknek akkor hatalmas sikere volt, hiszen ez a fajta koncepció hiányzott a hazai piacról. Egyik nap kinyitottak, másnap már hosszú sorok várakoztak a bolt előtt. Ági számára mégis az jelentette a legnagyobb sikert, hogy egy olyan márkát sikerült felépíteniük, aminek a neve szinte erősebb volt, mint maga az üzleti modell.

Filmproducer Ági

A rendszerváltás után úgy döntött, nem viszi tovább a butikokat. Ismét a véletlen sietett a segítségére, illetve pontosabban producer férje, aki bevonta őt a filmek világába. Ez a pályafutás még nyitott, tele van lehetőségekkel, de Ági biztos benne, hogy ez lesz az Igazi. Most fejezett be épp egy Inkubátor projektes filmet, aminek a mentor-producere volt, és jelenleg régi nagy csodáltjával, Gothár Péterrel terveznek játékfilmet forgatni. Nem csoda, hogy az egykori modell nem tervez újabb karrierváltást.

Szereti a szépet - a konyhában is

A szépség, az esztétikum egész életében körülvette Ágit, így nem meglepő a design utáni rajongása. Ugyan nem tartja magát egy konyhatündérnek (náluk otthon Ági 25 éves fia a „konyhafőnök”), finomakat, sőt szépeket enni nagyon szeret. Igazából azt imádja a legjobban, ha valaki egy gyönyörű konyhában, gyönyörű és finom ételeket varázsol elé. A NEFF termékek ezért is nyerték el a tetszését, hiszen nagyon könnyen kezelhetőek, mindemellett pedig nagyon esztétikusak. A modern formatervezés csúcsát jelentő, Twist Pad® Fire vezérlésű indukciós főzőlapon pedig még ő is nekiveselkedett egy eredeti olasz Carbonara spagettinek, szarvasgombával. Meg kell hagyni, a végeredmény fantasztikus lett!

Megosztás

Spaghetti „crema all’uovo” e tartufo nero

Ági saját bevallása szerint nem egy konyhatündér, de Gianni főzés iránti szenvedélye és a NEFF technológiája őt is inspirálta, így közösen olyan szarvasgombás carbonara spagettit varázsoltak az asztalra, ami még egy vérbeli olasz ízlésének is tökéletesen megfelel.

A receptet és A siker íze többi hírességét itt találja.