A legforróbb magyar startupok
Élre tört a mesterséges intelligencia és a biotechnológia is a Forbes másodszor
összeállított startuplistáján. Ez nem a pandémiának köszönhető elsősorban, hanem
annak, hogy ezen a téren komoly tudástőkét halmoztak fel a magyar startupok, és
a nemzetközi, élvonalbeli befektetők fantáziáját is megmozgatták.
Összeállította: Zsiborás Gergő, Gólya Ági és Knittel Martin
A lista összeállításához több mint hatvan startup adatait fésültük át. Olyan
startupokat vettünk figyelembe, amelyek hét évnél nem idősebbek és legalább
egy alapítójuk magyar. Nem volt kritérium, hogy a cég magyar bejegyzésű legyen.
Öt kategóriából álló szempontrendszert állítottunk fel a pontozáshoz:
diszruptivitás, skálázhatóság, globális piaci jelenlét, a know-how egyedisége és
a befektetői minőség (trackrecord alapján, illetve lejjebb súlyoztuk a túlnyomó
részt állami forrásokat kezelő befektetőket, mivel hatékonysági mutatóik
jellemzően alacsonyabbak).
Az előzetes pontozást a Forbes szerkesztősége végezte iparági szereplőkkel
folytatott háttérbeszélgetések után, majd az így kialakult szűk listát elküldtük
a zsűrinek: a Forbeson kívül Györkő Zoltán (ex-Balabit), Kovács Péter (Global
Startup Awards), Biás Csongor (Startup Hungary), Marvin Liao (ex-500 Startups-
partner) és Robin Wauters (Tech.eu) értékelt. A pontozást egymástól függetlenül
végezték, pontjaikat kategóriánként átlagoltuk és összeadtuk. Az így elérhető
maximális értéket száznak vettük. A listát kétévente állítjuk össze.
Módszertan