Isten selejtet nem teremt

 Böjte Csaba tud valamit, amit az eddig Forbes-címlaposok nem tudtak. Megérkezett, beállt a kamera elé (a kettő között 30 másodperc, ha eltelt) és 15 perc múlva távozott. Sokan szerettek volna […]

Bővebben

Mit írsz Te a Forbesba?

Őszinte leszek, nem számítottam rá, hogy Csányi Attila, Péter és Gabriella igent mondanak a felkérésünkre. Így hárman még sosem adtak interjút, és Péter is sok évvel ezelőtt szerepelt csak címlapon, akkor apukájával közösen. Csányi Sándor öt gyermeke közül ők hárman élnek önálló, felnőtt életet; Gabriella most kezdett el dolgozni, Attila és Péter már vezető pozícióban vannak (a családi cégben, a Bonafarmban, illetve az OTP-ben).

cover1801

A közös interjú dinamikája az első kérdésnél eldőlt. „Vissza tudsz-e emlékezni arra a pillanatra, amikor rájöttél, hogy különleges családba születtél” – kérdeztem Attilától, az elsőszülött fiútól. Pár másodperc csend után Attila annyit mondott: „Nem, mert nem volt ilyen pillanat.” A következő 90 percből kiderült, mit mondott Csányi Sándor Attilának, amikor arról beszéltek, hogy külföldön vagy a Bonafarmnál dolgozzon („Döntsd el!”), hogy mit mondott Gabriellának anyukája, amikor számára felvágósnak tűnő képet tett ki az internetre, és hogy mi történne, ha nem akarnának dolgozni. De a Csányi testvérek sosem léptek ki – még egy kicsit sem – a számukra biztonságos kommunikációs térből, szóval profik voltak.

 

csanyi_nyito

Csupa profi beszél arról is a januári Forbesban, hogy miként marad hatékony, mivel kezdi a napját, hogyan kezeli az e-mailjeit. Jaksity György, Árvai Péter, Frei Tamás ad például közvetlen és őszinte válaszokat. Ha átnézed, és egy-egy szöget üt a fejedbe, már megérte a több mint 10 oldalas összeállítást elkészíteni. A Gerbeaud-tulajdonos Pintér Katalin és a volt NNG-alapító Balogh Péter az íróasztalát is megmutatja, hogy a rend–rendetlenség tengelyen két szélső pontot említsek.

 

hatekonysag

A friss lapban annyi jó téma van még! Halász Judit-portré, negyedéves gazdasági jelentés Ács Gábor mindig szórakoztató és érthető stílusában, vagy Bagi László sztorija a Bagaboo táskákról. (Tudod, honnan a név? Ugye, hogy érdemes elolvasni.). Ennek ellenére, könnyen lehet, hogy a legfontosabb mondatokat mégis Te fogod beleírni a friss lapba, illetve majdnem a lapba. A magazinban megtalálod ugyanis a YearCompass évtervező füzetét. Szánj rá pár órát, szerezz hozzá társaságot, és gondold át az életed. Én tavaly csináltam először, megéri. Szuper évem volt.

halasz_juditnegyedeves

Olvasd el A magazin rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő